Gyurcsányék be sem kerülnének a parlamentbe

WA
Századvég Alapítvány
2011. december 08., csütörtök 15:20
A Századvég december elején készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a politikai aktivitás az előző hónapok csökkenő tendenciája után decemberre stabilizálódott, enyhe mértékben emelkedett. A politikai erőtérben az elmúlt hónap leglátványosabb tendenciái az ellenzéki oldalon figyelhetők meg, amelyek kiváltó oka a Demokratikus Koalíció (DK) megjelenése. A kormánypártok továbbra is őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mind a biztos szavazók körében.

2011. december elején a választókorúak 49 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a részvételi hajlandóság korábbi csökkenő tendenciája megállt, kismértékben emelkedett.

A politikai mezőben tapasztalt szűkülési folyamat is megfordulni látszik, decemberre enyhén csökkent a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya. Jelenleg a megkérdezettek 39 százaléka tartozik ebbe a körbe.

Hirdetés


December elején a pártok erőviszonyai nem mutatnak döntő változást. A Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 30 százalék, az MSZP ebben a közegben 12 százalékon áll. Az LMP támogatottsága 5 százalék, a Jobbiké 10 százalék. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága 2 százalék. Jól látható, hogy az ellenzéki platformon a Demokratikus Koalíció megjelenésével párhuzamosan csökkent az LMP támogatottsága.


A biztos szavazó pártválasztók között a kormányzópártok jelenleg 49 százalékon, a szocialisták 21 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 18 százaléka adná voksát a Jobbikra, 7 százalékuk pedig az LMP-t juttatná a parlamentbe. A Demokratikus Koalíció ebben a dimenzióban 3 százalékon áll, azaz egy most vasárnap tartandó választáson nem érné el a parlamentbe jutási küszöböt.

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS