Csak ígéretek

A fél országban nem kapnak enni a hajléktalanok

Farkas Melinda, 2017. február 15., szerda 05:52, frissítve: péntek 16:33

Bár a fővárosban és a Dunántúlon is csak többéves késéssel, decemberben indult el a Rászoruló személyeket támogató operatív program (RSZTOP) hajléktalanokat segítő része, a kilenc megyét magában foglaló Kelet-Magyarországon a késedelmesen kiírt közbeszerzési eljárás is eredménytelenül zárult. Így ott a programban máig nem kapnak egy tányér ételt sem a hajléktalanok, s a mélyszegénységben élő gyerekek sem jutnak hozzá az évek óta ígérgetett élelmiszercsomagokhoz – tudta meg lapunk. A 30 milliárdos uniós programban 2016 és 2020 között kellene ellátni alapvető fogyasztási cikkekkel (élelmiszercsomaggal, ruhával, tisztálkodószerekkel) a mélyszegénységben élő, 3 év alatti kisgyereket nevelő családokat és a rászoruló várandós anyákat, míg a rendkívül alacsony jövedelemből élő időseknek és hajléktalanoknak az étkeztetését kellene megoldani.

A kormány nem tartotta be az ígéretét

Bár a Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) lapunk korábbi, az uniós program kétéves késéséről szóló januári cikke után a helyzetet bagatellizálva azt állította, hogy decemberben elindították, a valóságban szó sincs erről.

A négy alprogramból ugyanis csak egyetlen elemet, a hajléktalanok élelmezését sikerült néhány hete elkezdeni, és egyelőre ez is csak az ország egyik felében működik. A mélyszegénységben élő, kisgyermeket nevelő családok támogatása nemhogy országosan, de még a kiemelten rászoruló régiókban, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében sem kezdődött meg, pedig az első körben csak az itt élő tízezer rászoruló gyermeket kellene ellátni. Az ő élelmiszercsomagjaikra ugyan már kiírták a közbeszerzési eljárást, ám az a mai napig nem zárult le, és a szociálisan rászoruló megváltozott munkaképességű emberek, valamint a rendkívül alacsony jövedelmű idősek élelmezési programja sem tart még sehol.

A hajléktalanok élelmezése kapcsán Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára Korózs Lajos szocialista képviselő írásbeli kérdésére csupán annyit árult el, hogy a tavaly kiírt közbeszerzés csak részben volt eredményes. Így fordulhat elő, hogy bár az unió négyezer fedél nélkül élő ember meleg ebédjét finanszírozná országszerte, jelenleg naponta csak háromezer adag ételt osztanak szét. Az államtitkár leszögezte: a le nem fedett területekre újabb közbeszerzést ír ki a lebonyolító, és ha a tender sikerrel zárul, kiosztják majd mind a négyezer adag ételt.

Siralmas a helyzet Kelet-Magyarországon

Lapunk megkereste az ügyben a projekt lebonyolítóját, a Hajléktalanokért Közalapítványt. Szűcs-Varsányi Nórától, a program szakmai koordinátorától megtudtuk, hogy Kelet-Magyarországon zárult sikertelenül a tender, így most hazánknak ezen a részén – az uniós finanszírozású program keretében – egyetlen hajléktalan sem kaphat enni. Hozzátette: az új közbeszerzés pályázati kiírása még nem jelent meg, szerinte március közepén-végén ez biztosan megvalósul, vagyis akkortól pályázhatnak majd azok, akik Kelet-Magyarországon részt vennének a hajléktalanok élelmezésének lebonyolításában. Legkorábban tehát 2017 második felében kaphatnak majd meleg ételt a program keretében a kelet-magyarországi kilenc megyében, vagyis Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hevesben, Nógrádban, Hajdú-Biharban, Jász-Nagykun-Szolnokban, Szabolcs-Szatmár-Beregben, valamint Bács-Kiskunban, Békésben és Csongrádban.

Rétvári válaszából egyébként az is kiderül, hogy érthetetlen módon az uniós programból csak hétköznapra lehet ételt biztosítani, hét végére és ünnepnapra nem. Ezért ezeken a napokon hazai forrásból állják az ebédet, de országszerte nem négyezer adagot osztanak szét, ahogy uniós pénzen, hanem csak 3500-at. Rétvári szerint a hajléktalanellátás kiegészítő hazai forrása lehetővé teszi, hogy a téli krízisidőszakra (november 1. és április 30. között) kiegészítő étkeztetést biztosítsanak, az uniós programnak köszönhetően azonban a hazai forrásból csak a hétvégén és munkaszüneti napokon kell az étkeztetést biztosítani. Az államtitkár szerint a beérkezett igényeket a „kiírásnak megfelelően támogatták”, így 3500 fő kap enni a téli hétvégéken. Arra azonban Rétvári nem válaszolt, hogy miért kapnak kevesebben enni hétvégén, mint hét közben, illetve arra sem, hogy mi várható a krízisidőszak lejárta után, vagyis lesz-e étel a tavaszi, nyári és az őszi hétvégéken.

Baki baki hátán

Lapunk a múlt hónapban írt arról, hogy bár az Európai Bizottság már 2014 decemberében jóváhagyta a legszegényebb családok, azon belül kiemelten a nyomorgó gyermekek élelmezését és ruházását segítő, döntően uniós forrásból megvalósítandó programot, és a kormány azt ígérte, hogy 2015 januárjában el is indítja, a valóságban a mai napig egyetlen élelmiszercsomagot sem szállítottak ki, és idén télen már nem is fognak. A több mint kétéves késésért elképesztő kormányzati bakik, valamint a pályázati feltételek folyamatos átírása felelős. Az első pályázati kiírásban a program előkészítői eredetileg súlyos hibát ejtettek, amely miatt a mélyszegénységben élő, első gyermeküket váró édesanyák kiszorulhattak volna az élelmezésből, holott eredetileg ők a projekt egyik kiemelt célcsoportja. Ezt kijavították, ám a pályázati kiírás utána is átdolgozásra szorult, ezért a pályázati határidőt többször kitolták. Lapunk az elmúlt egy évben többször érdeklődött a Balog Zoltán vezette Emminél a program állásáról, de a minisztérium mélyen hallgatott. Végül a múlt év végén közérdekűadat-igényléssel fordultunk hozzájuk, hogy megtudjuk, mi lett az életbevágóan fontos élelmezési projekt sorsa. Az idén januárban megérkezett válaszban a tárca azt ugyan elismerte, hogy a mai napig egyetlen élelmiszercsomagot sem osztottak ki, és erre a téli hónapokban már biztosan nem is kerül sor, a több mint kétéves késedelmet azonban egyetlen mondattal sem próbálták megmagyarázni.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 15.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Vélemény
Forradalmi momentumok
Csizmadia Ervin
A nagy politikai változások a racionalitással való szakítás jegyében következnek be.
Legolvasottabb
Legfrissebb
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása