Patrióta Európa Mozgalom

A kontinens legnagyobb civil szerveződése alakult Budapesten

Bucsy Levente

2012. február 07., kedd 14:22
Budapesten megalakult a Patrióta Európa Mozgalom, amely Európa és hazánk közös érdekeire, értékeire hívja fel a figyelmet. A kezdeményezők szerint a kontinens legnagyobb méretű civil szerveződésévé válik, „nagykövete” Fricz Tamás lesz; a tagok sokszínű virágot tűzhetnek ruhájukra. A bejelentés után elhangzott, hogy március 15-én mintegy ezer lengyel szolidaritási „zarándokutat” szervez Budapestre, támogatásáról biztosítva Orbán Viktort és kormányát.
Hirdetés

Zászlót bontott kedd délelőtt Budapesten a Patrióta Európa Mozgalom, amely nem kisebb feladatot tűzött ki maga elé, mint hogy összefogva a kontinens valamennyi civil szervezetét a kontinens közös értékeit hirdeti és védi. A szerveződés két alapítója, Mészáros László (Magyar Polgári Együttműködés Egyesület) és Csizmadia László (Civil Összefogás Fórum – Civil Közéleti Akadémia – Civil Együttműködés Tanácsa) bejelentette, a részt venni kívánó szervezetek és civilek kabátjukra tűznek egy – Európa sokszínűségét és egységét jelképező – virágot, esetleg egy ilyen virágot ábrázoló kitűzőt.

Nekünk, magyarországi demokratáknak az emberi jogok védelme, a társadalmi szolidaritás, a vállalkozás szabadsága és a gazdasági növekedés gyümölcseinek igazságos elosztásába vetett hit, valamint a tiszta természethez, a védett környezethez való jog éppen olyan alapértékünk, mint magyar kulturális hagyományainknak és kivételesen gazdag, gyönyörű anyanyelvünknek védelme, és fejlődésüknek harmonikus összekapcsolása

(Patrióta Európa Mozgalom)

„Európa legnagyobb civil szerveződése lesz ez, több száz civil szervezettel és több százezer csatlakozóval” – mondta az alapítás alkalmával Csizmadia László, hozzátéve: a januári Békemenet is megmutatta, mennyien vannak, akik tántoríthatatlanul bíznak a kormányban és vezetőjében, Orbán Viktorban. „Nem szabad, hogy az Európai Unió vezetőit megtévesszék a 2010-es választásokon vesztes erők képviselői, eljött az összefogás ideje” – hangsúlyozta. A nehézségek legfőbb okának azt látja, hogy a spekulációs tőke sorra uralma alá vonja a demokratikus úton megválasztott kormányokat, emiatt pedig működésbe kell hozni a civil kontrollt. „Támaszkodjunk Európa hagyományos értékeire, mint a család, a nemzet, a hit és a hűség. Szabadítsuk meg Európát a nacionalizmus vádja alól!” – hívta fel a figyelmet Csizmadia László.

A mozgalom ötletgazdája, Mészáros László szintén hangsúlyozta a Békemenet szerepét, hozzáfűzve: a nemzetközi támadások azzal kezdődtek, hogy a 2010-es választási eredményt az egykori állampárt örökösei nem nézték jó szemmel, és riasztották külföldi barátaikat, igaztalan vádakkal illetve a választott magyar vezetőket. „Visszautasítjuk a vádakat, kiállunk Orbán Viktorért, érdekeinkért, a hazáért” – húzta alá Mészáros, figyelmeztetve, hogy az érdekvédelem nem egyszemélyes feladat, „civil szervezeteken keresztül kell hangot adni érdekeinknek. Millióan mutatjuk meg, hogy megvédjük hazánk és Európa közös érdekeit, az emberi jogokat, a hitet, a kereszténységet, az egészséges környezethez való jogot” – fejtette ki. Kérdésre válaszolva elmondta, a mozgalom konkrét tevékenységet önmaga nem fog végezni: „A magyar társadalom felnőtt, a meglévő több mint 400 civil szervezet tevékenységén keresztül fog megnyilvánulni; a magyar társadalom meg tudja szervezni saját akcióit.”

A választópolgárok döntő többsége az új kormánytól elvárta, hogy az országot a velejéig korrupt, szétesőfélben levő posztkommunista fél-demokráciából valóban új alkotmányon és törvényeken alapuló polgári demokráciává alakítsa át.

(Patrióta Európa Mozgalom)

Az eseményen felszólalt Sutarski Konrád, a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára igazgatója, aki a magyar és a lengyel nemzet közti, mindig különös, több évszázados érzelmi kapcsolatra világított rá.

„Az elmúlt évben nehéz volt elképzelni, hogy ilyen széles körű támadás lesz Magyarország ellen. Az utóbbi hónapokban a lengyelek mind jobban felfigyeltek erre, és szélesedő mozgalmak indultak el, az újságok címlapján pedig olyan címeket lehetett olvasni, hogy »El a vörös kezekkel Magyarországtól!« A Békemenet napján Prőhle Gergely külügyminisztériumi helyettes államtitkárral jelent meg interjú a lengyel sajtóban, és a politikus számos félreértést eloszlatott a magyarországi helyzettel kapcsolatban” – tanúskodott a lengyel visszhangról a neves szakember. Elmondta továbbá, hogy a menet napján négy lengyel városban is szolidaritási akciót tartottak. „Lengyelországban liberális kormány van, de nem kozmopolita, hanem nemzeti liberális. Tusk miniszterelnök olyan nyilatkozatot tett, hogy a Magyarország elleni támadás túlzott és hisztérikus. A lengyelek jól emlékeznek arra, hogy 1939-ben a németekkel szövetséges magyarok több mint százezer lengyel menekültet fogadtak be, és 1956-ban is együtt indultunk a felszabadulás irányába” – folytatta Sutarski.

A Gazeta Polska lengyel hetilap kezdeményezéséről is beszámolt, miszerint a lap 260 lengyelországi klubja március 15-ére Magyarország úti céllal felvonulást szervez, „tanúságot téve a két nép barátságáról és Orbán Viktor támogatásáról”; mintegy ezer emberre számítanak, és kérik valamennyi nemzeti érzelmű lengyel szervezet támogatását. „Gondolja újra a balliberális Európa, mielőtt újra Magyarországra támad” – mondta Sutarski, aki arról is beszámolt, hogy a lap napi kiadása manapság magyar termékek vásárlására buzdít.

A Patrióta Európa Mozgalom a civilség európai képviseletére Fricz Tamás politológust kérte fel, akinek első feladata az EP-ben a liberális frakció tájékoztatása a valóságos magyarországi helyzetről.

Hozzászólások

  1. 2012. február 08., szerda 04:31
    istvanfodor3 Miért nem olvasod el azt amihez hozzászólsz? Talán nem írnál ilyen sületlenségeket. Egyébként pedig egy kormány miből áll, ha nem pártokból, és személyekből?
  2. Tboy 2012. február 07., kedd 20:16
    Hogy milyen eszmeiséget tűzött a zászlajára a mozgalom, bizonyítja, hogy kapásból 1000 lengyel szimpatizáns kíván csatlakozni hozzá. Hogy a nyugat, mikor döbben rá, hogy mi is alakult itt, majd kiderül.
  3. 2012. február 07., kedd 18:28
    istvanfodor3 2012. február 07., kedd 16:25 A pónilovak lába is lóláb. Sőt, ebben a helyzetben sokkal "lóbb".
  4. berlali 2012. február 07., kedd 16:42
    Támogatni mindig azokat kell, akik az IGAZSÁG, az emberiesség, a morál, a SZERETET törvényének az oldalán állnak. Ilyen eszméket megtestesíthetnek személyek is meg pártok is (nem CSAK EGY személy vagy párt); ugyanakkor mindig vannak olyan személyek és pártok is, amelyek ezzel ellentétes értékeket képviselnek. Azt hiszem nem kell példákat hozni a közelmúltból egyik kijelentésem alátámasztására sem. Téved tehát az, aki a Patrióta Európa Mozgalom esetében csak azt látja, hogy ez Orbán Viktort és a FIDESZ-KDNP kormányt hivatott támogatni. NEM, NEM, és NEM. Ez azokat az eszméket és értékeket szertné támogatni, amelyeket a miniszterelnök és a jeéen magyar kormány is támogat. Ez két egyészen más megközelítése a dolognak.
  5. istvanfodor3 2012. február 07., kedd 16:25
    Úgy néz ki, hogy ez inkább egy Orbán-párti civil összefogás... Az igazi nemzeti civil összefogásnak a mindenkori magyar kormányt és érdekeket kell támogatnia, és nem egyes pártokat vagy személyeket...
    Így kilóg a lóláb...
  6. berlali 2012. február 07., kedd 14:55
    Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Sok erőt és kitartást, no meg sok sikert is kívánok a mozgalomnak, azok megalapítóinak és képviselőjének, Fritz Tamásnak. Az EU vagy szétesik, vagy megtajulja, hogy a népeinek akarata ellenében nem fog képes egyben megmaradni.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló