Végh Zsuzsanna kedden nyilatkozott az MTI-nek az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) Gottfried Köfner közép-európai regionális képviselő által bemutatott jelentéséről. Mint mondta, hosszú évek óta jó a kapcsolatuk az UNHCR regionális képviseletével, együttműködési megállapodást is kötöttek a szervezettel. A képviselet munkatársaival folyamatosan konzultálnak, válaszolnak a megkereséseikre és a képviselet szakértői évente egyszer felkeresik a hivatal által fenntartott befogadóállomásokat, közösségi szállásokat és a rendőrség által fenntartott őrizeti helyeket – fejtette ki. Úgy fogalmazott, az ilyen látogatások után az UNHCR összefoglalót készít, a hivatal és a rendőrség a legutóbbihoz is megjegyzéseket fűzött, igyekezett rávilágítani az esetleges téves következtetésekre, „bár úgy tűnik, hogy ezt figyelmen kívül hagyta az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága”.

Az UNHCR jelentésében azt állította, hogy az egyik fő probléma a vízum nélkül érkező menedékkérők egyre gyakoribb, szigorú börtönkörülmények közötti fogva tartása; a menedékkérők többsége idegenrendészeti fogdába kerül befogadó központ helyett. Végh Zsuzsanna kiemelte, nemrég nemzetközi konferenciát rendeztek, amelyen több uniós tagállam képviselői vettek részt, köztük olyan országokból is, amelyekbe sok illegális migráns érkezett Magyarországon keresztül, és ott menedékkérelmet nyújtottak be, vagy tartózkodási jogosultságot akartak szerezni. Ezek a szakértők tanulmányozták a magyar jogszabályokat, és ellátogattak egy őrzött szállásra is, idézte fel. Hangsúlyozta: az ő véleményük nem támasztja alá az UNHCR megállapításait.

Szerbiának segíteni kell


Gottfried Köfner további problémaként említette, hogy a hatóságok sokakat visszafordítanak a szomszédos országokba, mivel ezeket biztonságosnak tekintik, holott ez nem mindig van így. Szerbiát például Magyarország – az UNHCR szerint tévesen – biztonságos harmadik országnak tartja, itt azonban a menedékkérőket az a veszély fenyegeti, hogy továbbtoloncolják őket olyan országokba, ahol nincs működőképes menekültügyi rendszer.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója ezzel kapcsolatban azt mondta, Szerbia felől érkezik a legtöbb illegális bevándorló Magyarországra. Megjegyezte: Szerbia és Magyarország egyaránt tranzitország, a migránsok innen jellemzően Ausztria, Franciaország, Németország és Svájc felé indulnak tovább. 2008-ban az UNHCR úgy értékelte, Szerbia alkalmas arra, hogy önállóan folytasson menekültügyi eljárásokat, ezt a feladatot korábban az ott működő képviselet látta el – emlékeztetett. Hozzátette: Szerbia a közelmúltban európai uniós tagjelöltté vált, és azon munkálkodik, hogy jogszabályait és intézményrendszerét teljes mértékben megfeleltesse az európai uniós normáknak. A nagy migrációs nyomás miatt Szerbiának segíteni kell, és ezt az uniós tagállamok – köztük Magyarország – meg is teszik.

Végh Zsuzsanna kiemelte, áttanulmányozzák az UNHCR jelentését, és később részletesen reagálnak a felvetéseikre.