Nyár óta nyomoznak az MNB arculatváltása miatt

WA, 2011. december 1., csütörtök 13:31, frissítve: csütörtök 13:31
Hűtlen kezelés gyanúja miatt már nyár óta nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) arculatváltásával összefüggésben – közölte Hatala József országos rendőrfőkapitány Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal.

A rendőrfőkapitány leveléről Budai Gyula csütörtökön tájékoztatta az MTI-t, felidézve, hogy október végén fordult Hatala Józsefhez, kérve, hogy tájékoztassa őt: milyen tárgyban és ügyszám alatt folytatnak nyomozást a Braun&Partners Kft.-vel szemben.

Válaszában az országos rendőrfőkapitány azt írta, hogy a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség június elején rendelt el nyomozást a jobbikos Lenhardt Balázs feljelentése alapján. A Jobbik országgyűlési képviselője által tett feljelentés adatai szerint a jegybank a közelmúltban – az MNB felügyelőbizottságának álláspontja szerint szükségtelen – arculatváltást hajtott végre csaknem 45 millió forintból.

Hatala József közölte: a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt nyomoz az ügyben.

Lapunk július végén számolt be arról, hogy nyomoz a rendőrség a jegybank kommunikációs szerződéseivel kapcsolatban tett feljelentés nyomán.

A törvényes működés a feltétel

Budai Gyula találkozót kezdeményezett a Négy Mancs Alapítvány kuratóriumi elnökével. Az egyeztetések megkezdésének egyik feltétele az, hogy az alapítvány állítsa helyre törvényes működését. Ha ez elmarad, akkor az ügyészség a bíróságon kezdeményezheti az alapítvány megszüntetését – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az elszámoltatási kormánybiztos.

A magyar libatenyésztőket és ezen keresztül a magyar államot az elmúlt években olyan jogtalan és indokolatlan támadás érte a Négy Mancs Alapítvány részéről, melynek következtében több milliárd forint kár érte a tenyésztéssel foglalkozó magánszemélyeket – mondta Budai Gyula, rögzítve: a magyar kormány nem fogja hagyni, hogy az alapítvány – amely a Fővárosi Főügyészség megállapításai alapján törvénysértően működik – ilyen kampányt folytasson, ezért minden törvényes eszközzel fel fognak lépni ez ellen.

A kormánybiztos azután kezdeményezett törvényességi felügyeleti eljárást a Fővárosi Főügyészségen, hogy több magyarországi libatenyésztő is megkereste azzal, hogy az alapítvány szerintük valótlan tartalmú propagandával járatja le őket. Budai Gyula a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál az alapítvány forrásainak vizsgálatát kérte.

Budai Gyula a kuratóriumi elnökhöz írt levelében választ vár arra, hogy milyen adományokkal gazdálkodik az alapítvány, illetve részesülnek-e német vagy osztrák magánszemélyek támogatásából.

A kormánybiztos sajtótájékoztatóján kitért arra, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumban jelenleg is folyik az alapítvány által a magyar libatenyésztőknek okozott károk felmérése. Budai Gyula tájékoztatása szerint a Hungerit Zrt. 2,5 milliárd forintos kártérítési pert indított az alapítvány ellen. Budai Gyula hangsúlyozta: Magyarországon – a Négy Mancs állításával szemben – az uniós előírásoknak megfelelően történik a libák tartása, tömése és tollfosztása. A kormánybiztos szerint kérdéses, hogy miért csak Magyarország ellen folyik lejárató kampány.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és B&P Consulting Kft. is visszautasítja Budai Gyula kormánybiztos állítását, miszerint a Magyar Nemzeti Bank új logóját a B&P Braun & Partners készítette volna.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
Vélemény
Kvóta, euró, nemzeti szuverenitás
Bakó Beáta
Nem szelektív szabadságharcról, hanem csak ügyes kampánytrükkről van szó.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 00:01
  2. 23:02
  3. 22:35
  4. 22:17
  5. 22:04
  6. 21:49
  7. 21:41
  8. 21:35
  9. 21:30
  10. 21:21
  11. 21:08
  12. 20:55
  13. 20:41
  14. 20:32
  15. 20:27
  16. 20:23
  17. 20:14
  18. 20:12
  19. 20:01
  20. 20:00
  21. 19:50
  22. 19:38
  23. 19:36
  24. 19:34
  25. 19:33
  26. 19:29
  27. 19:23
  28. 19:22
  29. 19:16
  30. 19:15
  31. 19:10
  32. 19:03
  33. 18:53
  34. 18:45
  35. 18:31
  36. 18:24
  37. 18:18
  38. 18:10
  39. 18:05
  40. 17:51
  41. 17:40
  42. 17:38
  43. 17:26
  44. 17:26
  45. 17:25
  46. 17:23
  47. 17:17
  48. 17:15
  49. 17:10
  50. 17:09
Riport, háttér, interjú
hirdetés