A vádirat szerint a Mal Zrt. vezetése is felelős

WL
Magyar Nemzet
2012. február 01., szerda 06:00
A vörösiszap-katasztrófa-per vádirata szerint a Mal Zrt. vezetése felelős a közveszély előidézéséért, valamint a hatóságokat és a lakosságot lényegében nem értesítették az ajkai vörösiszap-kazetta gátszakadásáról – tudta meg a Magyar Nemzet.
Hirdetés

A vállalat felső vezetése alábecsülte a gátszakadás várható pusztítását. A Magyar Nemzet úgy tudja, a vörösiszap-katasztrófa-per vádiratában szerepel, hogy Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója nem megfelelő tájékoztatást adott, amikor azt mondta, hogy a gyár ajkai X. vörösiszap-tároló kazettájából kiömlött anyag lúgos, de nem annyira veszélyes, mert nem mérgező, és nem annyira maró.

A Mal Zrt.-nél nem számoltak azzal, hogy az árhullám elérheti Devecsert és Somlóvásárhelyet, ami azért érdekes, mert arra viszont számítottak, hogy a Tornán, a Marcalon, a Rábán keresztül a szennyeződés belekerül a Dunába is. Hiába szerepelt a Mal katasztrófatervében, hogy gátszakadás esetén azonnal értesíteni kell a lakosságot, és minden erővel az emberi életet kell menteni, ez a valóságban nem következett be.

A lap ügyvédi körökből származó információi szerint az is szerepel a vádiratban, hogy a X. tárolóban az engedély kereteit túllépve végeztek veszélyeshulladék-kezelést, amiért az elsőrendű vádlott Bakonyi Zoltán, valamint a másod-, harmad- és ötödrendű vádlottak a felelősek.

Hozzászólások

  1. sumpesz 2012. február 01., szerda 10:00
    Mindenekelőtt be kell bizonyitani kizárólagosan a károkozás okait. Ellentétes szakvélemények vannak, ez egy végtelenül elhuzódó per lesz aminek a végső döntése nemzetközi biróságon fog megszületni, úgy 5 év múlva !

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló