A Fidesz és a KDNP kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását

Semmilyen új kormányról nem tárgyalnak
MNO

2009. március 21., szombat 16:07
Nem kezd tárgyalásba a Fidesz semmilyen új kormány alakításáról – írta szombati közleményében a Fidesz, s mint fogalmaznak, hétfőn kezdeményezik az Országgyűlés feloszlatását. Az országot anarchiába, zűrzavarba vezették, válságba és kilátástalanságba kormányozták. A rendszerváltás óta a legnagyobb megszorítás előkészítése folyik – áll a kommünikében. A KDNP közleményében úgy fogalmazott: Gyurcsány a szakadék szélére vezette Magyarországot. A párt ezért támogatja az országgyűlés feloszlatását.

• „Ha másképp nem megy, utcára az előre hozott választásokért!”
• Új kormányfőt javasol Gyurcsány + Képgaléria
Hirdetés

A Fidesz tájékoztatja Magyarország polgárait, hogy nem kezd tárgyalásba semmilyen új kormány alakításáról sem – olvasható a párt közleményében. A Fidesz hétfőn kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását. Hét év MSZP–SZDSZ-kormányzás eredményeképpen a magyar gazdaság zuhan, az államadósság fojtogat, az üzemeket bezárják, egyre többen kerülnek utcára, emberek millióinak jövője vált bizonytalanná – írja a közlemény. Hozzáteszik: az országot anarchiába, zűrzavarba vezették, válságba és kilátástalanságba kormányozták. A rendszerváltás óta a legnagyobb megszorítás előkészítése folyik.

A Fidesz úgy véli, az MSZP az emberek szemében már régóta bukott párt. Egy bukott párt, amely az ország érdekében sem képes lemondani a hatalomról. Egy bukott párt, amely az emberekkel akarja megfizettetni a kormány kudarcainak árát. Egy bukott párt, amely még most is azon ügyeskedik, hogy valamiképpen a hatalomban maradhasson. Egy bukott párt ne alakítson kormányt Magyarországon! – hangsúlyozza a közlemény.

Mint írják, ez a válság az emberek életéről szól, ezért Magyarország új irányáról az embereknek kell dönteniük, nem pedig az MSZP-nek. Új kormány csak a választópolgárok akaratából születhet, ezért a Fidesz tájékoztatja Magyarország polgárait, hogy nem kezd tárgyalásba semmilyen új kormány alakításáról sem. Az MSZP-kormány az ország szégyene, az előre hozott választás az ország érdeke. Eljött a pillanat, amikor mindenkinek el kell döntenie, mit támogat: az ország szégyenét vagy az ország érdekét – teszi hozzá a párt.

A Fidesz hétfőn az Országgyűlésben kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását, hogy hazánk polgárai kezükbe vehessék az ország sorsát, és előre hozott választáson dönthessenek közös jövőnkről – olvasható a közleményben.

A KDNP is feloszlatná a parlamentet 

Gyurcsány Ferenc lemondása maga a beismerés – írja a közlemény. Annak beismerése, hogy az ember, aki „hazudott reggel, éjjel meg este”, káoszba és a szakadék szélére vezette Magyarországot. Mint fogalmaznak, mindezt tetézi azzal, hogy a válságból kivezető utat eltorlaszolja, előre hozott választások helyett kamarillapolitikával kívánja hatalomban tartani pártját, illetve azt a politikai klánt, amelynek múlhatatlan felelőssége van az ország mai helyzetének kialakulásában.

A Kereszténydemokrata Néppárt meggyőződése, hogy csak az a politikai erő, illetve miniszterelnök képes a bajok orvoslására, amely, illetve aki élvezi a magyar társadalom többségének bizalmát. Éppen ezért a KDNP elnöksége egyhangú határozatot hozott arról, hogy az Országgyűlés hétfői ülésén Semjén Zsolt, a KDNP elnök-frakcióvezetője Navracsics Tiborral, a Fidesz frakcióvezetőjével közösen újra benyújtja a parlament önfeloszlatását célzó indítványát. Így június 7-én, az európai parlamenti választásokkal egyidőben megtartható az előrehozott országgyűlési választás is – olvasható a közleményben.

(MNO/OS)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.

A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.

Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.

A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.

Fülbevaló