A házi őrizetes Antal majd telefonál, hogy bemegy-e dolgozni

A Vértes Volán a „főnök távollétében” is zökkenőmentesen működik
Pálffy Lajos

2010. március 10., szerda 14:40
Legkésőbb március 19-én, pénteken jeleznie kell Antal Attilának a munkáltatója felé, ha a következő munkanapon nem tud munkába állni. Ennyit tudtak mondani a Vértes Volánnál a házi őrizetben lévő volt BKV-s vezér sorsát firtató kérdéseinkre. A Vértes Volán vezérigazgatójának a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a munkáltatója. 
Hirdetés
Mint azt korábbi cikkünkben megírtuk, a házi őrizetben lévő Antal Attila továbbra is a Vértes Volán vezérigazgatója, viszont munkavégzésében némileg korlátozva lévén, jelenleg éves vezérigazgatói szabadságát tölti. A korábbi BKV-s ügyei miatt elszámoltatás alatt álló szakember a Vértes Volán közlése szerint saját kérésére ment szabadságra. A cég kommunikációs munkatársa által elküldött üzenetben szerdán megerősítették: Antal utolsó szabadságon tölthető napja 2010. március 19.

Az MNO-hoz eljuttatott levél szerint a vezérigazgatónak legkésőbb ezen a napon kell jeleznie a munkáltató felé, ha a következő munkanapon, ami március 22., hétfő, nem tud munkába állni. Tehát legkésőbb jövő pénteken Antal Attilának fel kell emelnie a telefont és hívnia a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, közölnie kell, hogy mik a szándékai. Ugyanakkor a vagyonkezelőnek mint munkáltatónak is illenék tájékoztatni a megtévedt közlekedési szakember mellett a Vértes Volánt és a nyilvánosságot is arról, hogy hogyan tovább. Kérdéseinkkel természetesen megkerestük az MNV Zrt. sajtóosztályát is, ahol megígérték, hogy továbbítják azokat az illetékeseknek.

A Vértes Volánnál a helyettesítés megoldott, a társaság zökkenőmentes működése továbbra is biztosított – reagált a vezetési bizonytalanságból adódó esetleges problémákról szóló felvetésünkre a tatabányai központú cég vezetése.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Der Standard, a Financial Times, az European Voice és a Les Échos írt hazánkról.

Meggyanúsították a volt francia pénzügy-, majd munkaügyi minisztert a Bettencourt-ügyben.

A MÁV Zrt. 2010–2011-ben 12 milliárd forintot meghaladó működésiköltség-megtakarítást ért el.

A BKV két szakszervezeti szövetsége megdöbbentőnek tartja, hogy a jelenlegi helyzetben a cégnél a gazdasági vezetők prémiumot kaptak.

Fülbevaló