„A luxusnak azonnali hatállyal vége”

A Magyar Fejlesztési Bank régi-új vezetője ígéri, hogy mindenütt lesz átvilágítás és felszámolják a felesleges tevékenységeket
Magyar Nemzet

2010. július 29., csütörtök 05:23
Mindenekelőtt a magyar tulajdonú cégek, kiemelten is a kis- és középvállalkozások finanszírozásában akar nagyot lépni a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) – jelentette ki egyebek mellett a társaságot egyszer már irányító, és nemrégiben újra elnök-vezérigazgatóvá kinevezett Baranyay László. Mint mondta, véget vetnek annak a gyakorlatnak, hogy valaki a személyes luxusát a munkáltatójával fizetteti ki.
Hirdetés
A pénzintézetnél töltött kilenc éve után a Medgyessy-kormány törvényellenesen menesztette a posztjáról, majd Keller Lászlóval az élen nem kevesebb, mint 16 ügyben indítottak ön ellen pereket, eljárásokat és valamennyi ügyben ártatlannak találták. Most, hogy visszakerült a Magyar Fejlesztési Bank élére, érez-e valamilyen elégtételt?
– Az eljárások kivétel nélkül azzal végződtek, hogy még a nyomozati szakaszban megállapították az alaptalanságukat. A személyes sérelmek nem érdekelnek, de három dolog motivál. Egyrészt, hogy a 2002-ben félbeszakított jó dolgokat folytathassuk, másrészt az ártatlanul meghurcolt kollégáim, a jó ügyet szolgáló energiák újbóli munkára fogása, és végül az igazság, vagyis hogy ne hazudják továbbra is némelyek azt, hogy kilenc számjegyű végkielégítést kaptam.

– Keller László egyébként bocsánatot kért öntől a megalapozatlan vádak miatt?
– Keller úr sosem név szerint jelentett fel, mindig a tisztségemet nevesítette, ami a bátorság egy sajátos neme, utalnék a hamis vád büntető törvénykönyvben foglalt tényállására. Keller úr ma már nem közszereplő, a magam részéről fátyolt borítanék erre a fejezetre.

– Az MFB-hez tartozó állami vállalatoknál most történt hatalomátvétel mikéntje mintha arra utalna, hogy talán mégis maradt önben némi indulat.
– A „hatalomátvétel” a törvényes rend érvényesítése volt, mégpedig szigorúan törvényes módszerekkel, és nem másért, mint a közvagyon védelmében. A megszokott módon jártunk el, senkit sem ért méltánytalanság. A sajtóban jól mutató címekkel és megfogalmazásokkal nem tudok mit kezdeni, én a tények embere vagyok – mondta el a Magyar Nemzetnek, melynek csütörtöki számában a teljes interjú is olvasható.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

A Tesco állítása szerint egy interneten fellelt cikkből tudta kikövetkeztetni, hogy razziázni indulnak a fogyasztóvédők – írja a Magyar Nemzet.

A minisztérium szándéka szerint nem fognak változtatni a járások eddig kijelölt számán, a határok még mozoghatnak.

Összehívta csütörtök estére az euróövezeti pénzügyminiszterek Eurogroup tanácsát Jean-Claude Juncker, a testület vezetője.

Alig öt nappal a nemzeti légitársaság leállása után a Budapestről induló korábbi Malév-járatok kapacitásának több mint hatvan százalékára érkezett légitársasági igény, illetve ajánlat – közölte a Budapest Airport (BA) szerdán.

Fülbevaló