A második emeletről ugrott ki a gyilkossággal gyanúsított rendőr

Súlyosan megsérült, megműtötték
MNO, KN

2009. december 12., szombat 15:12
Kihallgatás közben szökni próbált, kiugrott az ablakon és súlyosan megsérült szombat hajnalban az a rendőr, akit gyilkossággal gyanúsítanak – erősítette meg az MTI információját az ügyészség.

• „Porig rombolta a kormány a rendőrség megbecsültségét”
• Emberölés: szégyen és megdöbbenés a rendőrségen
Hirdetés
A Budapesti Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületének egyik második emeleti helyiségéből vetette ki magát a gyanúsított, de medencecsonttörést szenvedett, kórházba szállították és megműtötték – mondta Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Az ügyészség vizsgálja az eset körülményeit, és annak eredményéről tájékoztatja a nyilvánosságot – fűzte hozzá Skoda Gabriella.

A csütörtök reggel a fővárosi XVIII. kerületi Csontváry Kosztka Tivadar utcában elkövetett gyilkossággal összefüggésben négy embert gyanúsított meg az a Budapesti Nyomozó Ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel, egyikük a bűncselekmény elkövetésekor a BRFK X. kerületi kapitányságának állományába tartozó hivatásos rendőr volt, akinek szolgálati viszonyát azonnali hatállyal megszüntette a budapesti főkapitány.

A kihallgatás során három gyanúsított vallomást tett, és a gyanúsítás ellen nem élt panasszal, a volt rendőr volt az, aki megtagadta a vallomástételt – közölte a szóvivő. A nyomozó ügyészség kezdeményezi az őrizetben lévő négy gyanúsított előzetes letartóztatását. Az eddig nyilvánosságra került információk szerint csütörtökön a XVIII. kerületben egy arab származású férfit öltek meg, akinél sok pénz volt. A férfira két bukósisakot viselő ember támadt rá, egyikőjük egy lövést adott le a dulakodás közben. Az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe, a támadók robogóval távoztak a tetthelyről.

Pénzváltó volt az áldozat

Pénzváltó volt az az arab származású férfi, akit csütörtökön a főváros XVIII. kerületében öltek meg, több millió forintot vettek el tőle – hangzott el a TV2 szombat esti hírműsorában. A férfi felesége azt mondta, férje már magatehetetlenül feküdt a földön, amikor fejbe lőtték.

(MTI, TV2)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

A Tesco állítása szerint egy interneten fellelt cikkből tudta kikövetkeztetni, hogy razziázni indulnak a fogyasztóvédők – írja a Magyar Nemzet.

A minisztérium szándéka szerint nem fognak változtatni a járások eddig kijelölt számán, a határok még mozoghatnak.

Összehívta csütörtök estére az euróövezeti pénzügyminiszterek Eurogroup tanácsát Jean-Claude Juncker, a testület vezetője.

Alig öt nappal a nemzeti légitársaság leállása után a Budapestről induló korábbi Malév-járatok kapacitásának több mint hatvan százalékára érkezett légitársasági igény, illetve ajánlat – közölte a Budapest Airport (BA) szerdán.

Fülbevaló