A rendszerváltás 20. évfordulójára emlékeztek

MNO

2009. március 05., csütörtök 21:40
Húsz évvel ezelőtt, a rendszerváltozás idején az összefogás, a szolidaritás tette lehetővé a kelet- és közép-európai országok számára az elindulást a demokrácia felé, s a mostani globális válságból való kilábalásban is az összefogás jelentheti az egyetlen esélyt – jelentette ki az budapesti nemzetközi konferencián elhangzott megnyitó beszédében csütörtökön Szekeres Imre honvédelmi miniszter.
Hirdetés

A rendszerváltás 20. évfordulója alkalmából a Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) kilenc budapesti – az amerikai, brit, osztrák, cseh, francia, lengyel, német, olasz és szlovák – nagykövetséggel karöltve nemzetközi konferenciát rendezett a demokratikus átalakulásról. Az Olasz Kultúrintézetben zajló „1989: A változás éve” című konferencián olyan politikusok, diplomaták és történészek szólalnak fel, akik személyesen is részesei lehettek az eseményeknek.

A miniszter szerint a globális válság bizonyosan maga után vonja biztonságérzetünk romlását, de már egy olyan korszakban, amikor nem fenyeget fegyveres konfliktus kirobbanásának veszélye. A biztonság megteremtésében fontos lépésnek nevezte a NATO stratégiai légi szállító ezredének magyarországi befogadását. Vitányi Iván parlamenti képviselő (MSZP), az ICDT kuratóriumának elnöke beszédében kiemelte: ha azt akarjuk, hogy felzárkózzunk a világ fejlettebb részéhez, meg kell fordítani gondolkodásunk irányát. Azt kell keresnünk, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt, ez az elmúlt húsz év fő tanulsága.

Jeszenszky Géza előadásában úgy vélte, hogy 1989 korszakhatárként fog bevonulni a világtörténelembe. A rendszerváltást szerinte döntően Magyarország és Lengyelország 1989-es kapcsolata döntötte el, s a meghatározó politikusok mellett abban meghatározó szerepe volt a „csendes társadalmi többségnek”, amely a bázisa volt az átalakulásnak.

Alexander Arnot, az NSZK akkori budapesti nagykövete szerint a rendszerváltás Magyarországon politikai szempontból civilizált, konfliktusmentes, sikeres átmenet volt, gazdasági szempontból viszont nagy nehézségekbe ütközött, de ez minden kelet-közép-európai országban így történt, beleértve az NSZK-val újraegyesült NDK-t is.

Abban is egyetértés volt, hogy a kelet-európai átmenet felé a berlini fal leomlása tette végleg szabaddá az utat, de azt is hangsúlyozták, hogy ez spontán módon, az NDK vezetőinek szándéka ellenére zajlott le. A felszólalásokban az is hangsúlyt kapott, hogy az egyes országokban végbement rendszerváltozási folyamatok nemcsak hosszúságukban, hanem tartalmukban is jelentős különbözőségeket mutatnak.

(MTI)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Mintegy 11-12 millió euróra becsült beruházással tovább bővíti esztergomi üzemét a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának magyarországi leányvállalata, a Kirchhoff Hungária Kft.

A Standard & Poor’s számára a magyar államadós-osztályzat kialakítása szempontjából a gazdaságpolitikai kiszámíthatóság a fő tényező.

Az Iránnal szemben elrendelt nemzetközi szankciók miatt az iszlám köztársaság kezd kifogyni az élelmiszerből.

Az idei tél eddigi leghidegebb éjszakái következnek, csütörtökre és péntekre virradóra megdőlhetnek a rekordok, néhol mínusz 27 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.

Fülbevaló