Annyian keresték már Kunczét, hogy vissza kellett térnie

WL
Forrás: MTI
2012. február 14., kedd 18:20
A Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) mostantól aktívabban fog megjelenni a közéletben – nyilatkozta a szervezet elnöki pozícióját a közelmúltban átvevő Kuncze Gábor kedden az MTI-nek annak kapcsán, hogy a Heti Válasz internetes oldalának értesülése szerint az SZDSZ volt elnöke az egyesület új elnökeként tér vissza a politikába.

Kuncze Gábor az MTI-nek azt mondta, egyesületük nem titkolt célja, hogy egyfajta képviseletet jelentsen a szabadelvűek és a liberálisok számára, mert úgy gondolják: nem az általuk kívánt irányba mennek a dolgok Magyarországon. A közéletbe való visszatérését Kuncze Gábor azzal indokolta, hogy egyre nagyobb volt rajta a nyomás. „Egyre többen kerestek meg, hogy csináljak valamit, mert kíváncsiak a véleményemre” – mondta, hozzátéve: a Szabadelvű Polgári Egyesület tagjai részéről is az volt az igény, hogy legyen aktívabb.

Hirdetés

A politikus azt mondta, hogy egyesületként működnek, most nem tervezik a párttá alakulást. „Nem foglalkozunk a kérdéssel, most egyesületként kívánunk működni” – fogalmazott. Kuncze Gábor az esetleges szövetségkötések kérdését még korainak nevezte. Közlése szerint egyelőre arra kíváncsiak, miként fogadják őket a hozzájuk hasonlóan gondolkodók, mennyire tartják szükségesnek azt, hogy egy ilyen fajta szervezet aktívabban részt vegyen a közéletben.

Arra a felvetésre, hogy a későbbiekben részt akarnak-e venni egy kormányellenes politikai összefogásban, azt felelte, egy egyesület valamiért jön létre, nem valami ellen. Az viszont tény, hogy „azt gondoljuk, nem mennek jó irányba az országban a dolgok, és szívesen együttműködünk mindenkivel, aki ezt ugyanígy gondolja” – tette hozzá.

A Heti Válasz a szervezet honlapjára hivatkozva azt írta, hogy Kuncze Gábor 2010-ben az SZPE alapító tagja, 2012 januárjától pedig elnöke. „Az SZDSZ egykori elitjét tömörítő”, „eddig tetszhalott” egyesület elnökségi tagja a Szabad Demokraták Szövetségéből 2009-ben kilépő Sándor Klára, Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, a Kuncze Gábor egykori belügyminiszteri államtitkáraként ismert Világosi Gábor, valamint egy 22 éves jogászhallgató, Turi Tamás.

A hetilap információi szerint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) vezetői többször tárgyaltak Kunczéék „hasznosításáról”, de végül az a megoldás született, hogy a liberálisok szervezetileg nem csatlakoznak a DK-hoz. A különállás lehetőséget teremt ugyanis arra, hogy az SZPE saját jogon jelenjen meg az ellenzéki kerekasztal-kezdeményezéseken – így eggyel több Gyurcsányhoz lojális szervezet lehet majd tagja a „balliberális véleményvezérek által szorgalmazott Orbán-ellenes olajfa-koalíciónak” – írta a lap internetes oldala.

Hozzászólások

  1. tamas.baktay 2012. február 17., péntek 21:59
    Úgy látom, nem akarjuk! kuncze takarodj!!!! Nem értem,hogy a fenébe úszta meg a bíróságot, kókával együtt?
  2. verespaprika 2012. február 16., csütörtök 21:08
    kuncénak:
    Egyszer még valaki szétveri azt a hazug pofádat te politikai lotyó
  3. agyarka 2012. február 15., szerda 18:16
    Biztos kirúgták az ATV-ből
  4. Zöldbéka 2012. február 15., szerda 08:56
    "Közkívánatra!" A televíziók ezzel az indokkal igazolják, ha feltesszük a kérdést, hogy miért ismétlik a hitvány műsorokat!
    Ebből a hitvány műsorból nem kérünk!!!
  5. mano46 2012. február 14., kedd 21:01
    Valamivel jobb az irány mint annak idején. Nyugodtan kimaradhat még vagy 25 évig, nem fog hiányozni!
  6. sandiego 2012. február 14., kedd 20:36
    ...szabadelvűek és a liberálisok számára, mert úgy gondolják nem az ÁLTALUK KÍVÁNT IRÁNYBA MENNEK A DOLGOK Magyarországon. 20 év gazemberség, rablás után még abban reménykedik ez a bűnöző banda, hogy ismét ők fognak irányítani. Miért nincs ez a gazember még mindig a börtönben?
  7. 2012. február 14., kedd 20:29
    Horn Gy. parádés kocsisa, minisztersége idején mindennaposak voltak a rablások gyilkosságok, „kinőtte” magát és irányította az mszp-t is „farok csóválta a kutyát”,egy másik mocsokkal, a púpos Kovács Lackóval, akiből „nagy embert” Eu.biztost fabrikáltak A két üstökös azóta alászállt, remélem soha nem kerülnek hatalmi pozícióba, ezek a sz@rháziak nem ellenzékiek, hanem a nemzet ellenségei. A pokolra valókat találja meg minél előbb a „nagy KASZÁS”!
  8. oregdiak 2012. február 14., kedd 20:15
    Helyesbítés:
    Az igazi bűnös vissza tért a
  9. oregdiak 2012. február 14., kedd 20:12
    A rohadék!
    Végre szem előtt! A kórházak szétveréséért remélem mielőbb börtönbe kerül. Az az gazi bűnös vissza tért a helyszínre!
  10. antibolschewick 2012. február 14., kedd 19:45
    Szervezkednek a hungarofób bolsevikok, ugyanaz a forgatókönyv, mint 1919 után. Rajtunk múlik, hogy lesz-e Magyarországon proletárdiktatúra, kinyitják-e újra az Andrássy út 60-at, hogy magyarokat akasszanak koncepciós perek után. Aki találkozik utcán vagy bárhol a kunce/lenin fiúkkal, az minimum, hogy leköpi.
  11. freejazz 2012. február 14., kedd 19:17
    Elfogyott a lopott lóvé?
  12. Dr.Kotász 2012. február 14., kedd 19:10
    Addig jó, amíg nem olyan irányba mennek a dolgok ahogy a Miskakancsó szeretné.Ismerjük az irányaikat, sokba is került az országnak.
  13. csécsi 2012. február 14., kedd 18:53
    Vak vezet világtalant, világtalan világosit.
  14. ÁRPÁDHÁZI 2012. február 14., kedd 18:48
    7.7.7


    Vissza a smicisapkához...
    Vissza a húscafathoz...
    Vissza a hülyérevert képviselő gúnyolódásához...
    Vissza a "Jőjön el a te országodhoz"....



    7.7.7
  15. Zöldbéka 2012. február 14., kedd 18:39
    Kuncze Pistikének nem kellene visszatérnie! Rengeteg kárt okozott az országnak a hasonszőrű haverjaival együtt! Pl: Megélhetési bűnözés. Nem tudom mennyire tetszett volna neki, ha megélhetésből kipakolják a lakását.
    Véleményem szerint az egyik legcinikusabb figurája a szabad madaraknak.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS