Áprilisig vádat emelhetnek Gyurcsány ellen

BL
Magyar Nemzet
2012. február 02., csütörtök 06:19
Két hónappal meghosszabbította a Legfőbb Ügyészség a sukorói kaszinóberuházás kapcsán indított nyomozás határidejét. Áprilisig vádat is emelhetnek az eljárás kilenc gyanúsítottjával szemben – értesült a Magyar Nemzet.
Hirdetés

Április 7-ig vizsgálódhat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Legfőbb Ügyészség döntése értelmében – tudta meg a lap Fazekas Gézától. A nyomozó hatóság szóvivője hozzátette: erre a még hátralévő nyomozati cselekmények elvégzése miatt volt szükség.

Fazekas Géza az eljárás befejezését illetően nem kívánt találgatásba bocsátkozni. Egyes gyanúsítottak védői a lapnak név nélkül nyilatkozva viszont úgy vélekedtek, eddig az időpontig az ügyészség lezárja a nyomozást, és vádat emel a terheltek ellen.

A beruházással kapcsolatos büntetőeljárást a Fejér Megyei Főügyészség 2009. tavaszi közigazgatási vizsgálata alapján indította a KNYF. Először Tátrai Mikóst, majd Császy Zsoltot, később pedig többek között Gyurcsány Ferencet is meggyanúsították. Az ügyészség az iratokhoz csatolta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak a koncessziós szerződés kapcsán tett feljelentését, és az így kiterjesztett eljárásban január 10-én tanúként hallgatták ki Veres Jánost, a Gyurcsány-kormány pénzügyminiszterét.

Hozzászólások

  1. bébé 2012. február 02., csütörtök 18:43
    VÉGRE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
  2. 2012. február 02., csütörtök 13:17
    Végre,hogy valami történik,hisz egy demokratikus országban,nincs 1-es és 2-es állampolgár,mindenkire vonatkozik a törvény,még a bőszmére is,a magas pozició nem mentesitti a törvény alól,még a Ferihegyi,Liszt Ferenc repülőtéri,eladási körülményeket kellene,a Gyurcsány korszakban kivizsgálni,és a fellelőseket meg büntetni.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló