Átmeneti ellátási zavarok sem lesznek az egészségügyben

BL
Forrás: MTI, MNO
2012. június 29., péntek 15:30
A július elsejével induló új egészségügyi rendszer bevezetése az egészségügyi államtitkárság szerint nem okoz átmeneti ellátási zavarokat – jelentette be Szócska Miklós pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Az államtitkár elmondta: megszülettek az utolsó rendeletek is, amelyek az új rendszer működéséhez szükségesek. Az ellátás az újraszervezés alatt továbbra is működik. A mentőszolgálat tudja a dolgát, a háziorvosok tájékoztatása is megkezdődött, a felmerülő kérdéseket a központi ágynyilvántartó megerősített szolgálata „kezeli” majd. A biztonságos betegellátás zavartalansága érdekében átmeneti szabályokat is alkottak, így a beteg követheti orvosát, a térséghatárok nincsenek lezárva – közölte.

Szócska Miklós hangsúlyozta, hogy egyetlen ellátóhely sem szűnik meg. A valós szükségleteket jobban leképező ellátási formákat létesítenek, illetve erősítenek meg. Az átalakításnak az a célja, hogy minden magyar állampolgár földrajzi és anyagi helyzetétől függetlenül megkaphasson minden ellátást – tette hozzá az államtitkár.

„Ellátóintézmény sehol sem szűnik meg”

Cserháti Péter helyettes államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta: 40-50 intézményben semmi sem változik. Az új struktúráról, az új beutalási rendről és a kezdeti időszak legfontosabb tudnivalóiról az államtitkárság előző nap küldött részletes tájékoztatást a háziorvosoknak. Azt írták: „ellátóintézmény sehol sem szűnik meg”. Ahol esetleg az aktív fekvőbeteg-ellátás bizonyos szakterületen átalakul, ott július elseje után a korábbi teljesítmény figyelembevételével egynapos ellátást szervezhetnek, vagy fejleszthetik a járóbeteg-ellátást.

A tájékoztató szerint a július elseje előtt megkezdett kezelést a beteg az eredeti ellátóintézményben fejezheti be, a már kiállított beutalók érvényesek maradnak. Így a betegeket júliusban is fogadják a beutalóban szereplő, de a változás által érintett intézményben, ahol kötelesek ellátni őket. A sürgősségi ellátások viszont változatlanul, az átmeneti időszak után is elsőbbséget élveznek. A beteget csak állapotának stabilizálása után küldhetik tovább egy másik intézménybe.

Fenntartható és igazságos ellátást alakítanak ki

Az államtitkár péntek reggel az MR1-Kossuth Rádiónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a rendszer átalakításának következő lépése a fejlesztés lesz. Az államtitkár a Semmelweis Ignác születésének 194. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen pedig az eddig elért eredményeket is értékelte. Mint mondta, több tucat intézmény újul meg, ellátási területeket fejlesztenek, céltudatosan szerveznek.

Az államtitkárság nem csupán az egészségügyi rendszerre, illetve a benne dolgozókra koncentrál, hanem arra is kiemelt figyelmet fordít, hogy minél hamarabb kialakuljon egy egészségre koncentráló kultúra – szögezte le Szócska Miklós. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ugyanott arról beszélt: olyan időket élünk, amikor az egészségügyben jelentős átalakításokat kell végrehajtani. A miniszter kiemelte: fenntartható, magas színvonalú és igazságos ellátást alakítanak ki. Ennek keretében újra kell építeni a rendszert a megelőzéstől a speciális ellátásokig, a finanszírozástól a mentésig, a gyógyszerellátástól az egészségnevelésig.

A július elsejével induló új egészségügyi struktúrában a csaknem 44 400 jelenlegi aktív ágynak mintegy öt százaléka, 2150 ágy szűnik meg, míg a krónikus ellátásban a mintegy 27 ezres ágyszám szinte változatlan marad – erről a Magyar Kórházszövetség elnöke beszélt kedden az InfoRádió Aréna című műsorában. Rácz Jenő kifejtette: az átalakítás 15 intézményt érint markánsan, ezek közül 9 kórházban szűnik meg az aktív ellátás, de egyetlen kórházat sem kell bezárni. Szó sincs arról, hogy kórházat törölnek le a térképről vagy ellátást vennének ki a rendszerből – hangsúlyozta.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. Gandhi_ 2012. június 29., péntek 16:47
    Kedves ismerősöm egy vidéki kórházban dolgozik, gyerekorvosként, havi netto 95 ezer Forintért. Hálapénzt elvből nem hajlandó elfogadni. Van, hogy a 8 órás munkanapja után beosztják másnap reggel 8-ig ügyelni, és utána bent kell maradnia még 8 órát dolgozni, így ilyenkor egyhuzamban 32 órát dolgozik.
    Igaz, a szerződésében az áll, hogy a 24 órás ügyelet után jár egy pihenőnap, de kivételes esetben behívhatják. A főorvos megmondta, hogy mindegyik ügyelet után kivételes eset lesz, mert szükség van rá, mert orvoshiány van.

    Nemrég visszautasított egy 4000 Fontos (havi 1,2 millió Forintos) angliai állást, mert itthon akar maradni a családja és a barátai miatt. Szerencsére szüleitől kapott anno egy szobakonyhát, így albérletet vagy hitelt nem kell fizetnie, így éppen-hogy kijön a havi 95 ezer nettóból.

    Szóval, van mit fejleszteni az egészségügyön...
  2. adam 2012. június 29., péntek 16:17
    Ha 'senkise' szív az jó.
  3. senkise 2012. június 29., péntek 15:47
    Ja, szolgálati autóval, sofőrrel meg kiemelt ellátással könnyen beszél, mi meg leginkább szívunk..

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
21
Megye
Város
Mozi
KERESÉS