Az arányos közteherviselés a kormány elsődleges célja

WL, 2012. május 10., csütörtök 22:22
A kormány szerint megalakulásuk óta elsődleges cél a társadalmi igazságosság, a méltányosság és az arányos közteherviselés elvein nyugvó adórendszer kialakítása.

A Kormányszóvivői Iroda csütörtökön arra reagálva közölte ezt, hogy Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója sajtótájékoztatón azt mondta, a telefonadó, az elektronikus útdíj, a megemelt energiaadó, a sárgacsekk-adó és a biztosítási adó miatt havi 15 ezer forinttal nagyobb kiadásra kell számítaniuk a magyar családoknak, és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter állításával szemben a terheket áthárítják majd a fogyasztókra.

Varju László sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány kétszer annyi pénzt pazarolt el, mint amennyi bevételt remél a bevezetendő adókból, vagyis a kabinetnek lenne lehetősége spórolni és nem a magyar családokat kellene megsarcolnia. Szerinte a kormány több mint 800 milliárd forintot költött el feleslegesen az „orbáni udvartartás" gazdagítására, miközben a szerdán elfogadott megszorítócsomag 427 milliárd forint bevétellel számol.

A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint az új adók bevezetésénél kiemelt szempont volt a munkát terhelő adók mértékének csökkentése, és helyettük a forgalmi, valamint a fogyasztási típusú adók mértékének növelése. Álláspontjuk szerint a kormány továbbra sem hajlandó „megszorító intézkedésekkel sújtani a lakosságot", ezért a piaci szereplőket is folyamatosan bevonja a közteherviselés rendszerébe.

Közölték továbbá, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték, a távközlési adó, valamint az egységes biztosítási adó a szolgáltatásokat nyújtó vállalatokat terheli a jövőben, és azzal számol a kormány, hogy a gazdasági szereplők nem lesznek képesek teljes mértékben az új adókat az ügyfelekre áthárítani.

További adóemelés a jövedelem típusú adóknál nem várható, július elsejétől jön a távközlési adó, 2014-től megszűnik a bankadó, a pénzügyi tranzakciós illeték 1 ezrelék lesz – ismertette Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón. Bővebben>>>



Hangsúlyozták, hogy a kormány az Európai Unió által elvárt költségvetési sarokszámokat a bejelentett adólépésekkel mind 2012-ben, mind 2013-ban úgy képes maradéktalanul teljesíteni, hogy mindeközben a lehető legkisebb mértékben kéri az állampolgárok hozzájárulását.

Forrás: MTI
hirdetés
Vezércikk
A bukás
Szerető Szabolcs
Tíz év elteltével sem érti Gyurcsány Ferenc, hogy mi a baj az ő nagy „igazságbeszédével”.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 18:18
  2. 18:17
  3. 18:05
  4. 18:05
  5. 18:04
  6. 17:56
  7. 17:53
  8. 17:49
  9. 17:45
  10. 17:39
  11. 17:34
  12. 17:31
  13. 17:30
  14. 17:30
  15. 17:14
  16. 17:03
  17. 16:52
  18. 16:41
  19. 16:33
  20. 16:29
  21. 16:27
  22. 16:25
  23. 16:22
  24. 16:18
  25. 16:17
  26. 16:15
  27. 16:14
  28. 16:10
  29. 16:08
  30. 16:07
  31. 16:01
  32. 15:58
  33. 15:55
  34. 15:50
  35. 15:48
  36. 15:37
  37. 15:30
  38. 15:24
  39. 15:18
  40. 15:18
  41. 15:10
  42. 15:05
  43. 15:05
  44. 15:02
  45. 14:51
  46. 14:40
  47. 14:31
  48. 14:16
  49. 14:02
  50. 13:52
hirdetés

Hozzászólások - 12 db

A hozzászólások mutatása