A tárca sajtóosztálya az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében emlékeztetett: a Nemzeti Védelmi Szolgálat korrupciós bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt a közelmúltban feljelentést tett vezető beosztású rendőrök és civil személyek ellen.

Azt követően, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nyilvánosságra hozta a büntetőeljárás megindítását, egy ismeretlen elektronikus levelet juttatott el a szolgálat rendszerébe, azzal a szöveggel: „Az arcotok már megvan, 10 millió forint minden emberetekért. Vadász”

A BM közleményében úgy fogalmazott: „Magyarország belügyminisztere felhívta a rendvédelmi szervezetek vezetőit a méltó válasz megadására. (…) Pintér Sándor biztosítja a rendészeti szervek állományának valamennyi, tisztességgel dolgozó munkatársát, hogy az irányítása alatt álló testületek képesek megvédeni az állományt és családtagjaikat. (…) A nyilvánvaló zsarolás nem befolyásolja a Belügyminisztérium meghatározó célkitűzései, a korrupció elleni harc, az alvilág felszámolására irányuló tevékenységek végrehajtását. (…) A Belügyminisztérium eltökélt: nem enged teret egyetlen zsarolási célú felhívásnak sem” – olvasható a közleményben.

Tovább dőlhetnek a dominók

Nem zárta ki a belügyminiszter, hogy további személycserék lesznek a rendőrség vezetésénél a korrupciós ügy miatt. Pintér Sándor a Hír TV-nek elmondta, hogy a felderítés előrehaladtával további személycserék várhatók. „A felderítés folyamata hosszú volt, de rendkívül pontos. Ennek az eredménye az, hogy a Legfőbb Ügyészség ilyen gyorsan és hatékonyan tud dolgozni” – tette hozzá, részleteket későbbre ígért. A belügyminiszter kiemelte: a mostani elfogások is azt mutatják, hogy betartotta ígéretét, és rendet csinálnak a rendőrségen belül és kívül is. Ismert, újabb két, magas rangú rendőrtisztet vettek őrizetbe a rendőrségi korrupciós ügy miatt.

A belügyminiszter egy keddi sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva azt mondta: az ügy felderítése azért volt komplikált, mert olyan rendőri vezetőkről van szó, akik részt vettek a szervezett bűnözés elleni műveletekben. Ha a nyomozás más rendőri vezetők felelősségét is megállapítja, további személycserék is történhetnek – jelezte.

A Központi Nyomozó Főügyészség múlt pénteken közölte: gyanúsítottként hallgatta ki H. Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztálya speciális bűncselekmények elleni osztályának vezetőjét és K. Tamást, a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetőjét, akikkel vezető beosztású hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzetével visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette, valamint V. László és V. István civil személyeket, akikkel hivatali vesztegetés megalapozott gyanúját közölte.

Az ügyészség gyanúja szerint az ügy egyik gyanúsítottjának, V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége van, illetve többnek a működését ténylegesen is irányítja. Neki dolgozott a másik gyanúsított, V. István, akinek a feladata az volt, hogy „e szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, valamint a konkurens szórakozóhelyeken – ezek bezárása érdekében – razziákat tartsanak”. Ezenfelül tájékoztatnia kellett V. Lászlót az esetlegesen ellene irányuló rendőri eljárásról. A bíróság az őrizetbe vett két rendőrtisztet, a vállalkozót és egyik emberét vasárnap 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.

A főügyészség kedden újabb két rendőrt hallgatott ki és vett őrizetbe: G. Imrével vezető beosztású hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzetével visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés, K. Attilával pedig hivatalos személy által kötelességszegéssel, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntett megalapozott gyanúját közölték. A HVG.hu szerint az egyik előállított az NNI-nél dolgozó Gulyás Imre, akinek a vezetői megbízatását hétfőn vonta vissza Hatala József országos rendőrfőkapitány. A vezető beosztású rendőri vezetőket érintő korrupciógyanús ügynek így már összesen hat gyanúsítottja van.

Érdemben nem kommentálta a kollégáit érintő korrupciós botrányt Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese. Fülöp Valter köszönetet mondott az ügyet felgöngyölítő Nemzeti Védelmi Szolgálatnak és a Központi Nyomozó Főügyészségnek a megvesztegetett rendőrök lebuktatásáért.


A Népszabadság május 22-én számolt be arról, hogy minden idők egyik legnagyobb, a magyar rendőrségen elkövetett visszaélés-sorozata miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség az ORFK feljelentése nyomán; a szövevényes gazdasági bűncselekmény-sorozatra a rendőrség hónapok óta folyó általános átvilágítása révén derült fény. A lap információi szerint az üggyel összefüggésben vonta vissza a belügyminiszter május 8-án a BRFK vezetőjének közbiztonsági helyettesévé kinevezett Markó Attila ezredes vezetői megbízását. Ezzel egyidejűleg az országos rendőrfőkapitány Jánosik Istvánt, a BRFK közlekedési főosztályának vezetőjét állította fel.

Június 2-ai hatállyal az országos rendőrfőkapitány a budapesti főkapitány rendészeti helyettesének Török Zoltánt, a BRFK közrendvédelmi főosztálya vezetőjének Pallagi Imrét, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának a vezetőjévé pedig Kuczik János Zoltánt nevezte ki.

– A fenyegetéseket komolyan kell venni. A testület a legszigorúbb intézkedéseket tette meg. A rendőrök, és az állampolgárok is üdvözölték, hogy végre elkezdődött egy visszafordíthatatlan megtisztulási folyamat, amit az illetékes szervek végig fognak vinni – mondta el a Hír TV Rájátszás című műsorában Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. – A most felgöngyölített korrupciós ügy szálai, akár 6-8 évre is visszanyúlhatnak, és – nem akarom sokkolni a közvéleményt – , várható, hogy lesznek még ilyen ügyek a rendőrségnél – mondta el a szóvivő, aki hangsúlyozta, hogy a 48 ezres rendőri állomány ezredrészét érinti a mostani ügy, amelyben két éve tartott a nyomozás. Garamvölgyi László a Hír TV kérdésére azt is elmondta, hogy újra előveszik a tavaly december elején, a Hajógyári- szigeti szórakozókomplexumnál eltűnt fiatalember halálának az esetét.

Vasban – Rájátszás
Vasban – Rájátszás