„Oroszlánszerződés”

Az IMF a magyar törvények felett áll

WL

2012. február 07., kedd 05:00
Habár több ponton is a korábbi és az új magyar alaptörvénybe ütközik, jogi úton nem támadható meg a Nemzetközi Valutaalap alapokmányát kihirdető 1982-es törvényerejű rendelet, mely a törvények fölé helyezi a valutaalapot – írja a Magyar Nemzet.
Hirdetés

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint az egypárti diktatúra idején hozott, és ma is hatályos jogszabály több ponton ütközik az előző és a jelenlegi magyar alaptörvénnyel, például az IMF-et egyetlen magyarországi hivatal sem kötelezheti adatszolgáltatásra.

Magyarország 1982-ben törvényerejű rendeletbe foglalta az IMF alapokmányát, és így csatlakozhatott a nemzetközi szervezethez. Azonban az alkotmányjogász szerint a szerződés olyan egyoldalú és tisztességtelen feltételeket tartalmaz, hogy ha nem az IMF, hanem más szervezet köt ilyet, azt a bíróság bizonyosan megsemmisíti. Ifjabb Lomnici Zoltán megjegyezte: a római jog óta az ilyen, csak az egyik félnek kedvező megállapodásokat „oroszlánszerződéseknek” szokták nevezni.

Ifjabb Lomnici Zoltán elmondta: a hazai Alkotmánybíróság előtt azért nem lehet megtámadni a jogszabályt, mert nemzetközi szerződésről van szó, a hágai Nemzetközi Bíróság pedig csak államok egymás közötti vitás ügyeivel foglalkozik. Semmilyen jogorvoslati lehetőség nincs az IMF érinthetetlenségét garantáló jogszabály megváltoztatására, kivéve, ha Magyarország kilépne a valutaalapból – fogalmazott a szakértő.

Az alapokmány szerint az IMF korlátozás nélkül vásárolhat Magyarországon ingatlanokat, lakásokat, házakat, cégeket, üzemeket, vállalatokat – tehát bármit, ami megvehető és privatizálható adósság fejében. Egy másik passzus mentesíti a valutaalapot minden bírósági és hatósági eljárás alól. Ez a mentesség vonatkozik a szervezet valamennyi vezetőjére és alkalmazottjára. A magyar bíróságok az IMF-tulajdonok bérlőivel szemben sem járhatnak el. Az IMF minden vagyona, jövedelme, követelése és itteni ügylete teljes adó-, vám- és illetékmentességet élvez – írja a Magyar Nemzet.

Hozzászólások

  1. Rasdi2 2012. február 07., kedd 13:07
    @Alfred2012. február 07., kedd 08:42

    Jó gondolatnak tartom.
  2. Rasdi2 2012. február 07., kedd 13:05
    @berberelek2012. február 07., kedd 11:46

    Azért ég és föld különbség van a trianoni békeszerződés aláírása és a másik kettő között. A trianoni békeszerződés hivatalosan is a győztes diktátuma volt. Prominens állami vezető nem is akadt az aláírására, két "nevesincs" képviselőt küldött ki az országgyyűlés annak aláírására, és az aláírás időpontjában az egész országban országos gyász jelzéseként megkongatták a harangokat. Az IMF-hez történő csatlakozást a szovjet megszállás alatt egy helytartó kormány írta alá, míg az EU-ba - szégyenletes módon, és több mint két évtizedes agymosás után, de - népszavazással tántorogtunk be.
    Egyébként tragédiaként történő jellemzésükkel messze egyetértek.
  3. Rasdi2 2012. február 07., kedd 12:58
    @szárnyas2012. február 07., kedd 10:52

    Azt hiszem, azok most mind kiemelt nyugdíjat élveznek. És ha ezekhez kormányunk netán hozzányúlna, Brüsszel ugyanúgy reagálan mint a jegybank elnökének fizetése kérdésében. Ceterum censeo: ki kell lépni az EU-ból.
  4. guyfawkes 2012. február 07., kedd 12:35
    kerecsen hozzászólásával egyet értek.
    Diplomatikusan nem lehet lerázni ezeket a terheket. Nekünk mindenképpen rossz lesz, vagy a folyamatos kizsákmányolás miatt, vagy a "függetlenségi háború" miatt.
    Jobb egyszeri, nagy fájdalommal kihúzni a rossz fogat, mint hosszasan tűrni és szenvedni.
    Az államadósságot visszafizetni, új ipari forradalom híján, már nem lehet, pláne, hogy a környezetünk nem képes már elviselni a jelenlegi megterhelést sem.
    Ha a mi hazánk ébredne fel először és ellent mondanánk a "birodalmi parancsoknak", a kezdeti nagy támadások után gyorsan gyűlnének barátaink is és lenne jövőnk, abban biztos vagyok.
  5. kerecsen 2012. február 07., kedd 12:00
    IMF a megtestesült isten, maga Mammon. Perelhetetlen, megkérdöjelezhetetlen, lassan a káromlása is törvénybe ütközhet.
    Gondolom azért a vásárlásait (vagy ingyen kell átadni ha valamit megkiván?) a Földhivatal azért bejegyzi, nem? Korlátlanul vásárolhat de eladási kényszer azért ugye nincs? Tehát a megoldás, nem szabad neki eladni.
    A másik megoldás, fel kell mondani a szerzödést - illetve ha végre nem fogadnánk el a kommunista diktatúra jogfolytonosságát, akkor a diktatúra által kötött valamennyi szerzödés ab ovo semmis. Csináljunk forradalmat!
    Ennél sokkal rosszabb a tömegeknek már nem lehet, a többiek nyugodtan "elmehetnek".
  6. berberelek 2012. február 07., kedd 11:46
    Én mindig is azt állítottam, hogy az EU-hoz és az IMF-hez történő csatlakozás nem más, mint egy második "Trianon" bevállalása.
    A Trianoni Békediktátumot (melynek hivatalos neve: Trianoni Békeszerződés)is aláírtuk, s eredményeként örök száműzetésbe kényszerült népünk egyharmada, ellopták az ország területének, természeti szépségeinek, kincseinek kétharmadát.
    Megfosztottak világszínvonalú infrastruktúránktól, közlekedési hálózatunktól, porrá zúzták az ország ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi szféráját.
    Majd - az európai történelemben példátlan módon - elképesztő mértékű háborús kártérítés címen, 6 éven keresztül kizsarolták nemzeti vagyonunk csaknem 40 %-át.
    Ma ismét ez történik.
  7. Kanyamadar 2012. február 07., kedd 11:22
    Remélem nem becsülöm túl "pártunkat és kormányunkat", de van egy olyan reményem, hogy az IMF tárgyalások is úgy végződnek, mint az áttárgyalt
    Gripen-szerződés.
    http://www.tisztagazdasagert.uni-corvinus.hu/index.php/SC_-_Gripen-botr%C3%A1ny
    Persze jobb lenne találni valami elfogulatlan és pártatlan bíróságot,
    amin az igazunkat be lehetne bizonyítani, de hát ugye egy Földünk van,
    az pedig túl kicsi egy ilyen bíróságnak és az IMF-nek egyszerre.
    És persze, lehet, hogy csak alaptalanul álmodozok.
  8. szárnyas 2012. február 07., kedd 10:52
    Akik ezt a "szerződést" aláírták és törvényerőre emelték azok egészen véletlenül -vagy inkább nagyonis tudatosan- nem követtek el "HAZA ÁRULÁST"?
  9. gamma 2012. február 07., kedd 10:43
    Nos, akkor, vagy azt kivételt kell alkalmazni, vagy egész egyszerűen semmisnek tekinteni - a magyar törvények szerint - azokat a vásárlásokat. Ugyanis, amennyiben - és ez biztosan így van, hiszen maga az alkotmányjogász állítja - akkor az IMF sem fordulhat semmiféle bírósághoz, Mert nincs bíróság, amelyik ezt eldönthetné. Ja, hogy az USA bíróságához? Hát oda fordulhat, de az USA bíróságának az "ítélete" semmit nem jelent Magyarországon! Mint ahogy a magyar bíróságé sem az USA-ban.
  10. francziboy 2012. február 07., kedd 09:17
    Miután feltételezem, hogy Fukuyama úr ismeri ezt a szerződést, itt is felmerül a kérdés: ez, a pénz törvényen felülisége lenne a liberális demokrácia? Köszönöm, rohadtul nem kérek belőle!
  11. Alfred 2012. február 07., kedd 08:42
    A következő lépés a tisztánlátás érdekében felmérni, hogy Magyarországon mennyi és milyen ingatlanja, vagyontárgya van már az IMF-nek, illetve ezeknek az ingatlanoknak és vagyontárgyaknak kik és mióta a bérlői, illetve az IMF illetve a bérlői milyen és mekkora mértékű gazdasági és politikai tevékenységet végeznek.
    Amennyiben erre nincs kormányzati hajlandóság, úgy abban az esetben egy bátor oknyomozó újságíróra vár ez a feladat. Torkos Matild szokott ilyen életveszélyes ügyekbe beletúrni...
  12. ÁRPÁDHÁZI 2012. február 07., kedd 06:43
    ....


    Már Mózes is elítélte a bálványimádást, amikor lejőve a hegyről meglátta, hogy körbetáncolja népe az aranyborjút, haragra gerjedt és indulatában összetörte a kőtáblákat.


    ....

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló