Az MSZP is megpróbálja

KA
Forrás: MTI, MNO
2012. szeptember 11., kedd 18:56
A Magyar Szocialista Párt Timári Istvánnét, egy helyi magáncég gazdasági vezetőjét, főkönyvelőjét indítja polgármesterjelöltként az október 28-ra kiírt időközi önkormányzati választáson Tiszavasváriban – jelentette be Veres János, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke kedden Nyíregyházán.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!

A volt pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta: a pártnak a kisváros mind a nyolc egyéni választókerületében is lesz helyi képviselőjelöltje. Tiszavasváriban az önkormányzati képviselő-testület augusztus 1-jén oszlatta fel önmagát, miután a 12 tagú testületben heten új frakciót szándékoztak alakítani, így megszűnt a várost vezető Jobbik többsége a közgyűlésben. A szocialistáknak egyébként 2010 óta egyetlen képviselőjük sincsen a helyi képviselő-testületben.

Hirdetés

Az időközi választásra eddig három polgármesterjelölt vált ismertté: az MSZP indulója, Timári Istvánné mellett a Jobbik az eddigi városvezetőt, Fülöp Eriket, míg a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt Aleva István közgazdászt, HR-szakértőt, egy informatikai cég igazgatóhelyettesét jelölte.

Megszegte az ígéretét a jobbikos

Mint arról az mno.hu beszámolt, a képviselők többsége Palló Sándort (Fidesz–KDNP) szerette volna alpolgármesternek jelölni, s erről állításuk szerint meg is egyeztek Fülöppel. A településvezető azonban az ülésen a saját frakciójából Bakné Répási Ágnest javasolta a tisztségre. A jelölést a képviselők többsége elutasította, majd 7-5 arányban kimondták a testület önfeloszlatását. Az ülés után Palló azt mondta: az egyezség után értetlenül fogadták, hogy a polgármester megváltoztatta ígéretét, s a héttagú új, frakciószerűen működő többség „felháborodásában határozott” az önfeloszlatás mellett.

A politikai süllyesztőben 2002-ben eltűnt Független Kisgazdapártra emlékeztető botrányok határozták meg a Jobbik elmúlt fél évét, amely a következő időszakra is rányomhatja majd a bélyegét. A radikális párt Kelet-Magyarországról is egyre inkább kiszorulóban van, amit csak tetézett a borsodi szervezetben kirobbant háború.

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Nyári időjárás

Milyen nyárra számít?





Időpont
2013
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS