Az MSZP-nek semmi sem drága

WA
Forrás: MTI
2012. február 22., szerda 15:04
A kormányzati kommunikációs államtitkár szerint a kabinet a külföldön jól ismert kommunikációs eszközökkel is kénytelen helyreállítani az ország iránti bizalmat és a hiteles tájékoztatást.
Hirdetés

Kovács Zoltán ezt a szocialista Török Zsolt közleményére reagálva mondta az MTI-nek. Az MSZP szóvivője kommünikéjében azt írta: a kormány 1,2 milliárd forinttal növeli a kormányzati kommunikációra költhető összeget, ami azt jelzi, hogy „már nem maradt más Orbán Viktor kezében, mint a propaganda”.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy „az elmúlt hónapokban az MSZP és holdudvara által gerjesztett, Magyarországot lejárató, példa nélküli hadjárat tanúi lehettünk”.

Mint mondta, sajnálattal veszik tudomásul, hogy azok, akik „az országhatáron belül semmiféle hitelességgel nem rendelkeznek, az ország és a magyar lakosság drámai eladósodását okozták, az összeomlás szélére vitték a közszolgáltatásokat, elherdálták a nemzeti vagyont és az állami vállalatokat, nem ismernek megállást a károkozásban. Az országgal szembeni külföldi nyomás gerjesztését és a gátlástalan hazugságok terjesztését választották politikai stratégiaként”. Kovács Zoltán szerint a szocialistáknak a hatalomszerzés érdekében semmi sem drága, sem az ország híre, sem az okozott gazdasági károk.

A kormány ezért a külföldön jól ismert kommunikációs eszközökkel is kénytelen helyreállítani az ország iránti bizalmat és a hiteles tájékoztatást – zárta közleményét az államtitkár.

Az MSZP szóvivője közleményében arra reagált, hogy a Magyar Közlöny keddi számában megjelent: a kormány 610 millió forint átcsoportosítását rendeli el a Külügyminisztérium költségvetéséből a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz összkormányzati kommunikációra. Ez az a pénz, amely a tavalyi magyar uniós elnökségi feladatok működési célú kiadásaiból megmaradt. A kabinet arról is döntött, hogy további 600 millió forintot fordít összkormányzati kommunikációra a rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített összegből.

Hozzászólások

  1. Brego 2012. február 23., csütörtök 08:48
    mango 2012. február 22., szerda 22:19

    Megértetni a "nyugati "baloldallal, a liberálisokkal", hogy nem lesz eladó sem az ország, sem a vagyona!
    Na, ez kell!!!
  2. 2012. február 23., csütörtök 07:05
    Ne bántsátok már mindig szegény Török Zsótikát.
    Megvan annak a nyóc osztálya.-négy első,meg négy második.-
  3. mango 2012. február 22., szerda 22:19
    echo, hir tv, mtv-k, duna tv; lanchid radio, inforadio, magyar nemzet, heti valasz stb stb....mondjak el ott az igazsagot hitelesen az nem eleg? mi kell meg a jobboldalnak kommunikacioban?
  4. csaksemmicécó 2012. február 22., szerda 22:00
    Bajnai Gordon nevezte ki Andor Lászlót uniós biztosnak. Bajnait azért még tegyük hozzá a hazaáruló-listához!
    Amikor a Tom Lantos Intézet megnyitóján itt járt nálunk Mrs.Clinton, akkor a nagykövetségen Bajnai (a Haza és Haladás Alapítvány színeiben, civilként - röhej) szidta neki az országot.
  5. piás 2012. február 22., szerda 21:52
    László13-nak!
    Igazad van, hogy ezeket a hazaárulókat nem szabad elfelejteni. Andor ma még büszkén mondta a kamerákba, hogy egyetért hazája elitélésével.
  6. László13 2012. február 22., szerda 21:38
    Az EU-ba delegált HAZAÁRULÓINK:

    Andor László
    Bokros Lajos
    Dr. Gurmai Zita
    Dr. Göncz Kinga
    Herczog Edit
    Dr. Tabajdi Csaba

    Ne felejtsük el őket és pártjaikat, vagy legalábbis a voksoláskor jussonak eszünkbe :-)

    Ezzel az MSzP nagy lépést tett a felé, hogy a Jobbik mögé dolgozza magát.
  7. Tboy 2012. február 22., szerda 20:00
    Csak nézzük meg a közelmúlt (100 év) történelmét. Ahol a komcsik, vagy az azokból átvedlett szocik hatalmat szereztek az rövid (40 év), vagy éppenséggel hosszabb idő (70 év) alatt eltűnt a történelem süllyesztőjében. Hol van most például a nagy Szovjetúnió, csak a történelem könyvekben és a Múzeumokban. És ahogy látom az EU is erre az útra állt. Simán tűri, hogy ezek a posztkommunisták vezessék őket az orruknál fogva. De majd lassan az ő szemük is kinyílik és eltörli ezeket a sz@r embereket.
  8. pityubatyo 2012. február 22., szerda 19:56
    Jelenleg a baloldalon kizárólag a Jobbik áll, a másik három gittegylet a szélsőbalt testesíti meg. A gittegyleteseknél dühöng az antidemokrácia!
  9. Lyenő 2012. február 22., szerda 19:08
    Érdekes lenne tudni, hogy ki szponzorálja ezt a Törökjanicsár gyereket meg társait. Lehet, hogy a négy mancs?
  10. berlali 2012. február 22., szerda 17:24
    Hát a volt MSZMP-ből kifejlődött MSZP-nek valóban soha semmi nem volt drága. A 2002-2010 közötti időszakban elkövetett "hűtlen kezelések, különösen nagy kárt okozott csalások" miatt mikor érkezik már el a magyar jogrendszer ahhoz a ponthoz, hogy a mindenki által elvárt, jogos, az okozott kárral arányos BÜNTETÉST kiszabják. Tessék már megérteni, hogy fogytán a türelem, a vétkesej meg röhögnek a markukba, a külföld segítségével pedig kibújni látszanak a felelősségrevonás alól. Sohase feledje senki Szolzsnyicin meghatározását a kommunistákról; a mai MSZP, a belőle kivált DK tagjai tökéletes megfelelői a meghatározásnak. IGAZSÁGOT kellene már szolgáltatni, mert különben előbb-utobb kiborul a bili.
  11. silver 2012. február 22., szerda 15:58
    Ha tétlenül nézik Európa nemzetei, ahogy az EU valami bolsevik-jakobinus szarság lesz akkor megnézhetjük magunkat rövidesen. Egyenként fognak levadászni minket. A magyar moslékzabáló hazaárulók az élenjárnak ennek a sokat szenvedett népnek a kizsigerelésében. Ez annyira undorító, hogy nem lehet szavakat találni. Mert nem a kormányt büntetik hanem a népet, csak azért hogy kikényszerítsék a népnyúzást Orbánt megutálja a nép és visszaszavzzák őket. Mert külföldi tankokon jelenleg még ciki visszajönni.
  12. szemanlaszlo59 2012. február 22., szerda 15:50
    A szocikat ismerve az sem meglepő, hogy olyan embert neveztek ki szóvivőnek, akinek felsőfokú végzettsége sincs és szokás szerint össze vissza beszél... de mégis beszél, mert ha nem beszélne, akkor senki sem tudná, hogy ki ő, és van olyan párt, hogy mszp.
  13. zolka77 2012. február 22., szerda 15:45
    A Fidesz erősödik, hála a sok szoci baklövésnek. Ezekkel a húzásokkal aki magyarnak érzi magát abban csak megvetést vált ki a baloldal minden cselekvése. Elfogytok kazapapa nincs mese. Soha nem voltam baloldali szavazó, de soha nem is leszek az.
  14. Blackpeter 2012. február 22., szerda 15:29
    Törökzsolt mikor kérdez is hazudik,mint régen az elődei.
    Kazapapa ne aggódjon,maguk már elindultak az úton!A hsz.-a függvényében anno gondolom örült,hogy elvették a 13.havi nyugdíját,már,ha nem hazudik maga is a papa névvel!Aki még az mszp-t próbálja meg védeni az simán hülye.
  15. antibolschewick 2012. február 22., szerda 15:26
    Egyre több ember áll a kormány mellé, látva azt, amit az EU művel Magyarországgal, mszp-s politikusok együtt szavaznak magyarok ellen idegenekkel?. Ez sok embernél kiverte a biztosítékot, még ha korábban nem is foglalkozott politikával. Ezt a saját környezetemben tapasztalom.
  16. 2012. február 22., szerda 15:26
    Hamarabb kellett volna!! Eddig aludtak?
  17. bébé 2012. február 22., szerda 15:24
    Ez a török zsolt,-ha egyáltalán járt iskolába- biztos ,hogy az osztály legbutább gyereke volt!!!
  18. kazapapa 2012. február 22., szerda 15:20
    Remélem ezzel a véleményeddel szépen a a csökkenők táborát öregbíted.
  19. zolka77 2012. február 22., szerda 15:14
    Az MSZP lejárat és szépen fogyatkozik. Csak tartsa a kormány magát az elképzeléseihez és vigye véghez amit vállalt. Nehéz feladat, de meghálálja magát a dolog. Mire ujabb választások lesznek reméljük, hogy a sok szenvedés mellé egy kis öröm is párosul majd, az MSZP 5%-os támogatottság alá csökken. Magyarok vagyunk, nem hülyék, aki ismeri a történelmet látja, mindig nehéz körülmények között tengettük életünket, mégis sok sok sikert sikerült elérnünk!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló