„Az alapok lerombolásával ránk dőlhet az építmény”

Az IKSZ elfogadhatatlannak tartja a strasbourgi döntést
MNO

2009. november 05., csütörtök 12:08
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elfogadhatatlannak tartja az Emberi Jogok Európai Bíróságának „újabb botrányos és megosztó ítéletét”, miszerint ezentúl tilos az olaszországi állami iskolákban a feszület kifüggesztése – közölte a szervezet alelnöke és kabinetfőnöke csütörtökön.

• Az osztályteremben lógó kereszt sérti a vallásszabadságot? + Képek
Hirdetés
Gaal Gergely alelnök és Törcsi Péter kabinetfőnök közleményében tiltakozását fejezte ki az ítélet ellen, amely, mint írták, az európai egység egyik alappillérét próbálja meg lerombolni. „Az alapok lerombolásával pedig könnyen ránk dőlhet az egész építmény” – fogalmaztak. Állásfoglalásukban felidézték, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága már korábban is hozott ehhez hasonlóan botrányt keltő ítéletet, amikor elfogadhatónak minősítette a legtöbbek számára rombolást, gyilkosságokat, elnyomást, emberek kizsákmányolását jelképező vörös csillag használatát.

Az európai egység három alappillére a keresztény értékek, a római jog és a görög filozófia. Ha ezek közül az értékek közül bármelyiket elvitatják, akkor elvitatják az európai történelem folytonosságát is. Napjaink globalizálódó, válságokkal terhelt világában különösen fontosnak tartjuk a közös értékeink megőrzése és erősítése melletti határozott kiállást – olvasható a kommünikében. Az IKSZ szerint rendkívül felháborító, hogy a nemzetközi szervezet mindezt éppen Olaszországban teszi, ahol e közös európai értékek különösen mély történelmi gyökerekkel rendelkeznek.

Olaszországot kedden marasztalta el az Emberi Jogok Európai Bírósága az iskolai osztálytermekben található feszület miatt. Az Európa Tanács égisze alatt működő, strasbourgi székhelyű bíróság szerint az iskolai kereszt sérti egyfelől a szülők jogát ahhoz, hogy saját lelkiismeretük szerinti nevelést biztosítsanak a gyermeknek, másfelől sérti a gyermeknek a vallásszabadsághoz fűződő jogát. A strasbourgi emberi jogi bíróság azonban úgy foglalt állást, hogy a diákok „könnyen értelmezhetik” a feszületet vallási jelképnek, és az osztálytermekben való elhelyezése sérelmes lehet a más vallásúak, illetve az ateisták számára.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.

Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.

Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.

Gyér volt a kereslet az aukción

Görögország mozgatta a forintot

Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.

Fülbevaló