Az MSZP megmaradásáról beszélt Lendvai Ildikó
• Gyurcsány, Medgyessy és Lendvai is felszólal az ünnepi ülésen
A budapesti rendezvényre meghívták az MSZP korábbi elnökeit, választmányi elnökeit és miniszterelnökeit. Gyurcsány Ferenc áprilisi távozása óta most először vesz részt nyilvános pártrendezvényen. A volt miniszterelnök-pártelnököt érkezésekor tapssal fogadták a teremben lévő szocialisták.
Bajnai: Sikertöténet, akkor is
Bajnai Gordon szerint a Magyar Szocialista Párt elmúlt két évtizedes története akkor is sikertörténet, ha a jelen kétségtelenül eddigi egyik legnagyobb feladata elé állítja a baloldalt. Bajnai Gordon az Európai Tanács ülése miatt nem tudott részt venni az ünnepi választmányi ülésen, ezért levélben köszöntötte az MSZP-választmányát.
A miniszterelnök a levelében azt is hangsúlyozta: az MSZP büszke lehet mindarra, amit a demokratikus berendezkedés kiépítése, a piacgazdaság kiteljesítése, a jogállamiság megszilárdítása érdekében véghezvitt és a pártnak köszönhető, hogy másokat megelőzve az ország elindult a válságból kifelé vezető úton. Levelében úgy vélekedett: az elmúlt 20 év alatt sokat ért el az ország, és sokat tett ezért a magyar baloldal. Az MSZP büszke lehet mindarra, amit a demokratikus berendezkedés kiépítése, a piacgazdaság kiteljesítése és a jogállamiság megszilárdítása érdekében véghezvitt – szögezte le.
(MTI)
MNO vezető hírek
Hófúvás miatt továbbra is járhatatlan négy út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ugyancsak négy út pedig csak egy nyomsávon járható, minden település ugyanakkor megközelíthető.
Blogbejegyzésben válaszolt hétfőn a The American Interest folyóirat internetes kiadásában Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvasói levelére Francis Fukuyama.
A katonai elhárítás már Juhász Ferenc minisztersége alatt feltárta a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdasági főosztályán zajló visszaéléseket, és erről jelentést is tett a szaktárca vezetőinek – tudta meg a Magyar Nemzet.
Habár több ponton is a korábbi és az új magyar alaptörvénybe ütközik, jogi úton nem támadható meg a Nemzetközi Valutaalap alapokmányát kihirdető 1982-es törvényerejű rendelet, mely a törvények fölé helyezi a valutaalapot – írja a Magyar Nemzet.