„Az önkormányzati választások után sem lesznek megszorítások”

MNO, KN

2010. július 20., kedd 08:46
Az önkormányzati választásokig és utána sem lesznek megszorítások – szögezte le Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője annak kapcsán, hogy felvetődött: a kormány az önkormányzati választásokig nem áll elő átfogó intézkedéseivel. Húsz év után végre azoktól próbál pénzt elszedni a kormány, akiknél van, ez a bankadóról szóló vita lényege – emelte ki Lázár János a Magyar Televízió kedd reggeli műsorában.
Hirdetés
Lázár szerint a kérdés az, hogy az emberektől vagy a bankoktól szedjék be a 200 milliárd forintot. Húsz év után végre azoktól próbál pénzt elszedni a kormány, akiknél van, ez a vita lényege – szögezte le a kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője, aki megemlítette: vannak politikai pártok, melyek a bankok oldalára állnak, így az MSZP.

Beszélt arról is: azt szeretné, ha szeptemberben már hatályba lépne a bérplafon a közszférában, és a jegybankelnök is ennek megfelelően kapná a fizetését, 8 millió forint helyett 2 millió forintban maximálná. Egészen megdöbbentő, hogy Simor András ragaszkodik a pénzéhez. Szomorú, ha a jegybankelnöknek a pénz fontos, és nem a haza szolgálata – mondta Lázár.

Arra a felvetésre, hogy az IMF–EU-delegáció a jegybank függetlensége mellett állt ki, a politikus azt válaszolta: nevetséges, hogy bankárszakszervezetként működnek a nemzetközi pénzügyi szervezetek.

(hirado.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló