Baja az MSZP, az SZDSZ és az MDF koalíciójáról beszélt

MNO

2009. március 21., szombat 21:37
Rövid koalíciós tárgyalások után új koalíciós kormány születhet, az új miniszterelnököt pedig három párt adhatja - mondta Baja Ferenc, az MSZP szocialista platformjának elnöke szombaton a párt kongresszusán a kapcsolat.hu portálnak nyilatkozva. A politikus szerint az új kormánynak Bokros Lajos is tagja lehet.
Hirdetés
Gyurcsány Ferenc döntése esélyt ad arra, hogy kiderüljön: ki akar egy valódi többpárti kormányt megalakítani a válságkezelés közepén. Ebben a válságban az nyer, aki előbb definiálja újra önmagát és saját feladatrendszerét. Reméli, hogy ebben az SZDSZ és az MDF is követi az MSZP-t - mondta Baja Ferenc. „Az elkövetkező időszakban rövid koalíciós tárgyalások után új miniszterelnökkel új koalíciós kormány születik. Az új miniszterelnök az lehet, akit a három párt vezetői megválasztanak” - hangsúlyozta az államtitkári tisztséget is betöltő politikus. A szocialista képviselő arról is beszélt, hogy Bokros Lajos is része lehet a csapatnak. A volt pénzügyminiszter olyan ember, aki képes szembenézni a gazdasági, a pénzügyi és a társadalompolitikai válsággal is - tette hozzá. Baja Ferenc szerint minden körülmények között el kell kerülni, hogy előre hozott választások legyenek.

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az MSZP pártalapítvány internetes portáljának nyilatkozva elmondta: csak más pártokkal szövetségben maradhat kormányzati erő a szocialista párt. Kökény Mihály szerint minél hamarabb megoldást kell találni a mostani helyzetben. „Abban bízom, hogy ezzel a kezdeményezéssel az ország érdekében sikerül partnereket találni ahhoz, hogy egy válságkezelő kormány jöjjön létre, szélesebb támogatottsággal. Ez az MSZP számára is egy szélesebb támogatottságot jelent. Ugyanakkor Gyurcsány Ferenc, mint pártelnök, több időt, energiát tud szentelni arra, hogy a pártot szervezze, az előttünk álló kampányokat szervezze” - hangsúlyozta Kökény Mihály. A pártban az elmúlt időszakban kedvezőtlen folyamatok indultak el, a gondok komolyan erodálták a baloldalt. Szükség volt valamilyen kitörési pontra - értékelte Gyurcsány Ferenc bejelentését a politikus.

(mti)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

A biztonságos és jó minőségű fekvőbeteg-ellátást a jövőben megyei–térségi együttműködések formájában lehet megszervezni.

Cséfalvay Zoltán szerint a gazdasági válságban a legnagyobb kihívás, hogy a kormányoknak gyorsan kell tudniuk válaszolni a változó helyzetre.

Meghaladta a riasztási küszöbértéket Várpalota és Ajka levegőszennyezettsége csütörtökön.

Az Európai Bizottság (EB) célul tűzte ki az uniós tagállamokban érvényes nyugdíjkorhatárok további emelését – tudta meg a Bild című német bulvárlap.

Fülbevaló