Barátja verte agyon a 16 éves lányt?
Kedden kora reggel a rendőrség közleményt adott ki a meggyilkolt lány ügyében, az elsődleges orvosi vélemény szerint valaki agyonverte.
A rendőrség nyomozócsoportot hozott létre, alig három óra alatt azonosította és elfogta a feltételezett elkövetőt, a lány 18 éves barátját. Gyanúsítottként hallgatták ki, ám tagadja, hogy ölt volna.
A párhuzamosan kihallgatott közel tíz tanú elmondásai alapján lehetett tudni, hogy megromlott a viszonyuk, a lány szakítani akart, a fiú ezért már korábban halálosan megfenyegette.
A fiú ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás, őrizetben van, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását – közölte Zsobrák Péter r. őrnagy, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
MNO vezető hírek
Összehívta csütörtök estére az euróövezeti pénzügyminiszterek Eurogroup tanácsát Jean-Claude Juncker, a testület vezetője.
Alig öt nappal a nemzeti légitársaság leállása után a Budapestről induló korábbi Malév-járatok kapacitásának több mint hatvan százalékára érkezett légitársasági igény, illetve ajánlat – közölte a Budapest Airport (BA) szerdán.
Mostantól egy hónapon át mondhatnak véleményt az érdeklődők az új büntető törvénykönyv (Btk.) tervezetéről.
Megkezdődött a Fidesz–KDNP háromnapos, zárt frakcióülése szerdán Egerben.