Bauerék oktatnának, Gyurcsány értékel

LM
Forrás: MTI
2012. február 03., péntek 17:40
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint fél évszázada nem volt olyan kormánya Magyarországnak, amely akkora károkat okozott volna, mint a jelenlegi kabinet az államosításokkal és protekcionizmusával.
Hirdetés

A DK a pártelnök Gyurcsány Ferenc február 21-i évértékelő beszédéig a minisztériumok elmúlt évi munkáját egyesével, sajtótájékoztatón értékeli.

Bauer Tamás alelnök pénteken a DK kormányértékelő sajtótájékoztató-sorozatát megkezdve a nemzetgazdasági tárca tevékenységéről szólva azt mondta: a hatvanas évek óta a kormányok gazdaságpolitikáját a fokozatos nyitás jellemezte, az ország egyre közelebb került a világpiacokhoz, az európai gazdasághoz. Véleménye szerint ezzel szakított a protekcionista politikát folytató Orbán-kormány, amely a bankadóval, az ágazati különadókkal és a devizahitelek kedvezményes végtörlesztésének lehetőségével szembefordult az ország fontos gazdasági partnereivel, ez pedig a befektetések és a növekedés leállásához vezetett.

Értelmetlen államosítás

A politikus szerint az elmúlt ötven év decentralizációs, majd privatizációs politikájával is szakított az Orbán-kormány, és helyette értelmetlen államosításba kezdett. Értelmetlennek nevezte az orosz tulajdonú Mol-részvények visszavásárlását, a Rába-részvények megvételét, mint ahogyan egy állami tulajdonú – a Magyar Posta és a Magyar Villamos Művek konzorciumaként működő – mobiltelefon-társaság létrehozását is. Az utóbbival kapcsolatban azt mondta, ilyen sehol sincs az Európai Unióban.

Bauer Tamás hozzátette: az első Orbán- és a Medgyessy-kormány is hibázott, amikor túlköltekezett, de a fent említettekhez hasonló hibát nem követtek el. Ráadásul – folytatta – a mostani Fidesz-kormány is csak látszólag szorítja le a hiányt, valójában ezt olyan káros, a jövőt felélő módszerekkel teszi, mint a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása.

Szűcs Erika független

Szűcs Erika független országgyűlési képviselő, aki a második Gyurcsány-kormányban szociális és munkaügyi miniszter volt, arról beszélt: az értelmetlen államosítások mellett a kormány épp azokon a területeken, a jóléti rendszerekben csökkenti az állami szerepvállalást, ahol szükség lenne rá.

Kitért arra, hogy a foglalkoztatottak száma tavaly csak kismértékben emelkedett 2010-hez képest, a második fél évben pedig voltaképpen stagnált, és bár az álláskeresők száma 39 ezerrel kevesebb lett, a munkanélküliségi ráta továbbra is 10 százalék feletti. Megjegyezte, hogy munkaerő-piaci élénkülés a fejlettebb dunántúli és közép-magyarországi területeken történt, Kelet-Magyarországon nem javult a helyzet.

Adó

A DK-s politikus bírálta az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszert, amelynek hatását szerinte jól jellemzi, hogy a közszférában dolgozók 45 százalékának bérkompenzációt kellett kérnie, hogy megőrizze fizetésének nominálértékét.

Szűcs Erika arról is beszélt, hogy a minimálbér-emelés tovább csökkentheti a foglalkoztatottságot, illetve hogy az idén olyan szociális katasztrófa fenyeget, amely elkerülhető lett volna, ha a kormány az egykulcsos adóval nem csoportosít át 500 milliárd forintot az alacsony keresetűektől a jómódúakhoz. Mint mondta, szégyen, hogy a kormányt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) figyelmezteti arra, hogy jövedelempolitikáján szociális okból változtatnia kellene.

Hozzászólások

  1. Rasdi2 2012. február 05., 18:46
    @kazapapa2012. február 05., 13:37

    Annak idején az állami rendszer nem a hozadékból fizette a nyugdíjat, hanem kirovó-fizető rendszer volt. Miután egyszer a korábbi nyugdíjalapot még Rákosiék beállamosították, azaz ugyanúgy elvették, mint oly sok egyéb magántulajdont. De most egyértelmű, hogy a manyup-ok a kezelt összegre vetítve léynegesen nagyobb fajlagos működési költséggel működnek. Mivel csak a médiából szerzem az információkat, pontos adataim nincsenek, de felcsipegetett információim szerint a manyupok működési költsége kb. kétszeres.
    egyébként én messze nem használom a Te minősítgetéseidet. Egy ÁVH-s tiszt nem hasonlítható az ÁVH-hoz besorozott kiskatonához, pedig mindkettő ÁVH-s volt. Volt kb. 7-800 ezer kommunista párttag. A többségük csak meg akart élni, egy kicsit jobban. Legtöbbjük nem is volt tisztában avval, hogy mi folyik. Hogy Bába Júlia mit mondott, halvány lila gőzöm sincs róla.
  2. kazapapa 2012. február 05., 13:37
    rasdi.....két gondolatot engedj meg! A jobbos komcsik a megvilágosult, kikeresztelkedett, jóravaló,a progresszió letéteményesei ezzel szemben a balos ordenárék a büdös, rohadt ,köröm letépő , jelentgetős lámpavasra valók, ugye? Nem gondolod komolyan!? a másik- tudom amit a felkent tiszteletteljes jobboldali médiákban nyalatkozó fidesz potentátok mondanak az isteni kinyilatkoztatás amit pedig Bába Júlia mond az szemenszedett hazugság, talmi rágalom. Mert, pl. az állami rendszer drágábban üzemelt és nem volt hozadéka.Sőt még garantált sem.
  3. Rasdi2 2012. február 04., szombat 11:04
    @kazapapa2012. február 03., péntek 21:49
    Gondolom, a 3000 md, amire "rácsúsztak", az a manyup "államosítás" volna. Itt nem "rácsúsztak" arra a pénzre, hanem visszavették azt, amit a manyup-ok korábbi kötelező igénybevételével magánzsebekbe irányítottak. Mi a lényegi különbség aközött, hogy a manyup államkötvényeket vesz, és úgy hitelezi egy időre az államot, vagy pedig az állam eleve a költségvetésbe viszi azt a pénzt, kihagyva az állami nyugdíjnál jóval nagyobb önköltséggel dolgozó, és a manyupot létrehozó "befektetési tőke" utáni kamatot is fizető manyupokat.
  4. Rasdi2 2012. február 04., szombat 10:58
    @kazapapa2012. február 03., péntek 18:03

    Úgy érzem, Te még nem éltél, de leglábbis nem voltál felnőtt, dolgozó szereplője a '90 előtti ántivilágnak. Mert igen nagy különbség volt MSZMP tag és MSZMP tag, továbbá MSZMP titkár és titkár valamint KISZ titkár és KISZ titkár között. Attól függően, hogy hol milyen egységnél tette azt. Én a magam részéről tag se voltam, de sokmindent kívülről is láttam. Maga a tagság igen gyakran csak szükségszerű kelléke volt valamilyen gazdasági pozíció betöltésének, a titkárság pedig (elsősorban KISZ alapszervi esetében) igen gyakran csak "valakinek" lennie kellett, vagy valakivel "kib...tt" a többség, hogy megválasztotta. Vagyis lehet, hogy némelyeknél csak olyan "címke" az egész.
    Akik ténylegesen nem csináltak elítélendőket, a hat- vagy nyolcszázezres tagság többsége, azoknál csak sárdobálgatás ennek a felhánytorgatása.
    Az pedig, hogy kinek mit csinált a papája, az megint csak fröccsögésre alkalmas.
    A III/... együttműködésnél is lényeges, hogy együttműködőként mit csinált. Volt nekem is egy évfolyamtársam még az egyetemen, akivel jó viszonyban voltam. Un. "rossz káder" volt, elmondta még akkor a 60-as évek derekán, hogy "beszervezték", és "jelentenie kell", de nem jelent semmi terhelőt senkiről, nem "kerül kapcsolatba" olyanokkal, akikről érdemben jelenthetne. A "rendszerváltás" után kikérettem az esetleges rám vonatkozó dolgokat, és valóban semmi jelentés nem volt rólam.
  5. kazapapa 2012. február 03., péntek 22:03
    tboy....a böfögnek szót én is idéztem hasonló kontextusból antibolsitól
  6. kazapapa 2012. február 03., péntek 21:58
    tboy....ja még valami, földönfutó..hmmm szép gondolat. Az orvosok tömege vesz gyors tiplit Pannon hontól a földönfutóvá válás félelme végett. 218e alatt keresők szintén úgy érzik ,hogy ez a gittegylet nincstelenség felé sodorja őket. Nincs olyan társadalmi réteg (kivétel: jómódúak és hajóvontató kötéllel levarrt szeműek) akik nem terheltjei,elszenvedői ennek 2 esztendős ámokfutásnak.
  7. kazapapa 2012. február 03., péntek 21:49
    Tboy.....ez az "szemérmes" zsebbenkotró bűnbanda nem pár száz rongyos millkát csípett ki a zsebekből ,hanem mindjárt rácsúszott 3000 milliárdra.
    Persze nem ez az egyetlen jól kontúrozható és bőrön érezhető negatív érdeme hőn szeretett, narancsos kurmányodnak. Az államadósság 2001-ben kezdődött a fészekrakó programmal ami évi szinten 600 milliárddal növelte az adósságot.Kb 1/3-nyi rész a teljes eladósodottságnak fidesz érdem.
    A Medgyesi- féle 100 napos programot pedig a fiúk is megszavazták cimbora.
    A saját töketlen,impotens és szakmaiatlan gazdpolitika vezetett a gyorsnaszád zátonyra futásához.Vagy te úgy érzed,hogy pörög a gazdaság az 1 kulcsostól mint a ringispil?
  8. Tboy 2012. február 03., péntek 21:33
    Tisztelt kazapapa!
    Lehet, hogy akiket felsoroltál, "böfögnek", szerinted, lehet....
    De sajnos a szoc-lib kormányzás alatt ennek a névsornak a négyszerese lopta szét és verte adósságba Magyarországot.

    Szerintem nem mindegy, ha valaki állandóan a fülembe "böfög" és szajkózza azt, ami szerinte jó. Ellenben azzal, aki nem "böfög", hanem kifoszt engem és földönfutóvá tesz, és közben ő meggazdagodik.
    Jó nagy különbség, mi?
  9. kazapapa 2012. február 03., péntek 18:44
    antibolsi... tul.képpen mind1,hogy Járai, vagy Heim ,vagy Mellár,vagy Bod Péter,vagy Chikán ,Csaba ,vagy Varga mondja azaz egyben azonos a véredényük:
    Matolcsy-féle aknásítást be kell szüntetni. Persze tudjuk ,hogy az elba..ott gazdaságért maga a Nagy Manitu a felelős, hiszen Ő mondta elismerően.
  10. antibolschewick 2012. február 03., péntek 18:08
    kazapapa,

    Hóhérokról beszéltem! nagy különbség, tudod? Járairól meg ajánlom figyelmedbe az EU-s cikknél is linkelt Drábik videót:http://www.youtube.com/watch?v=qG_YOI_V6Pc&feature=related
  11. kazapapa 2012. február 03., péntek 18:03
    antibolsi és ehhez a névsorhoz mit szólsz? Most ezek a komcsik böfögnek.Íme:
    Stumpf István :MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
    Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
    Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő,
    Csurka István : III/III együttműködő,
    Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
    Chikán Attila : MSZMP tag,
    Pintér Sándor : MSZMP titkár,
    Boross Péter : MSZMP tag,
    Ligetvári Ferenc: MSZMP tag,
    Boros Imre MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008
    Pozsgay Imre MSZMP KB tag,
    Szűrös Mátyás MSZMP KB tag,
    Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV
    ideológiai támasza,
    Schmitt Pál : MOB tag, jelenleg MOB elnök, a Los Angelesben rendezett
    olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora, jelenleg közt elnök
    Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
    Torgyán József : alias Szatmári, III/III-mas együttműködő, az Orbán
    kormány minisztere,
    Balogh Gyula : MSZMP tag,
    Szita Károly : III/III együttműködő,
    Mikola István - Hazafias Népfront,
    Fónagy János : MSZMP tag,
    Vonza András : MSZMP tag,
    Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr,
    Varga Mihály : KISZ titkár,
    Deutsch Tamás : KISZ titkár,
    Orbán Viktor : KISZ titkár, a papa párttitkár
    Kövér László : KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és
    Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó
    Társadalompolitikai Intézet munkatár
  12. antibolschewick 2012. február 03., péntek 17:53
    Bauerék körmöt tépkednének, mint ávós szüleik fél évszázada, gyurcsány szomszédja (nem véletlenül) a Nagy Imrét halálra ítélő Vida Ferenc özvegye. A hóhérok böfögnek...

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló