„Bokros Lajos kérjen bocsánatot!”

MNO

2010. március 19., péntek 14:51
A Lehet Más a Politika (LMP) csak azt követően válaszol az MDF vitára szóló pénteki felhívására, hogy Bokros Lajos bocsánatot kért, amiért „lekommunistázta” az LMP-t.
Hirdetés
Az LMP az MTI-hez eljuttatott közleményében tudatja, hogy az MDF miniszterelnök-jelöltje egy reggeli televíziós beszélgetésben lekommunistázta a Lehet Más a Politika pártot. Utalnak arra, hogy néhány órával később Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke „nyájas hangú levelében” új, hiteles zöldpártnak nevezte az LMP-t, és vitát kezdeményezett Bokros Lajos és Schiffer András, az LMP listavezetője között.

Mint írják, nem tudni, melyik vélemény az MDF hivatalos álláspontja, de az biztos, hogy az LMP többek között éppen azért alakult, hogy megváltoztassa azt a politikai közbeszédet, amelyben a politikai ellenfelek egymás lekommunistázásával vagy éppen lefasisztázásával próbálnak szavazatokat szerezni. „Aki ilyen szavakkal dobálózik, azzal nehéz értelmes párbeszédet folytatni. Ezért az LMP felszóltja Bokros Lajost, hogy kérjen nyilvánosan bocsánatot az LMP tagságától és attól a közel 100 ezer szavazótól, akik ajánlószelvényükkel már támogatták a pártot” – írja az LMP, amely csak ezt követően válaszol a vitára való felhívásra. Hozzáteszik: az LMP listavezetője már vitázott Bokros Lajossal, és továbbra is kész arra, hogy az országos listát állító pártok listavezetőivel vitatkozzon.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.

Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.

Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.

Gyér volt a kereslet az aukción

Görögország mozgatta a forintot

Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.

Fülbevaló