Bolgár magyarázkodik: nem úgy értette...

PR
Magyar Nemzet
2012. január 27., péntek 05:06
Bolgár György próbálta megmagyarázni korábbi önleleplező nyilatkozatát. 2009-ben ugyanis arról beszélt, hogy természetes, ha megpályáztatják a frekvenciákat, és új nyertest hirdetnek. Azt mondta, akkori nyilatkozatát kiragadták a szövegkörnyezetből, és eredeti szándékával ellentétes színben tüntették föl. Közben a frekvenciapályázattal kapcsolatban a Klubrádió műsorvezetőjét és tulajdonosát is fogadta szerdán Neelie Kroes, aki a médiahatósággal nem tárgyal.
Hirdetés

Ismert, Bolgár György a Danubius és a Sláger Rádió elbukott frekvenciapályázata kapcsán két évvel ezelőtt még azt vallotta: „Milyen alapon döntenek arról, hogy ki működtesse a rádiót, kapja meg a frekvenciát – az egy verseny kérdése. Nem lehet azt mondani, hogy Danubius és Sláger, illetve a tulajdonosok jól csinálták, ezért örökre az övék. Nem! Ki van írva, hogy ennyi évre kapják meg, és utána egy pályázatot hirdetünk. Aki a legtöbbet ajánlja, és a legjobb feltételeket, azét fogjuk elfogadni.” Bolgár úgy magyarázta akkori szavait: az ilyen beszélgetésekben általában a másik oldal érveivel szembesíti a hallgatókat, hogy érdekes vita alakuljon ki. Szerinte a beszélgetésből kiragadott mondatok az ő üzenetével ellentétes hatást keltettek.

Eközben kiderült, hogy Neelie Kroes, az Európai Unió digitális és médiaügyekért felelős biztosa szerdán fogadta Arató Andrást, a Klubrádió tulajdonosát és Bolgár Györgyöt. A találkozóról készült fényképet Kroes az internetre is feltöltötte. Ehhez képest a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) már két alkalommal is hiába kezdeményezett megbeszélést a médiaügyi biztos munkacsoportjánál a Klubrádió frekvenciapályázatával összefüggésben. Ryan Heath szóvivő a Magyar Nemzet megkeresésére azt mondta, a biztos csütörtökön találkozott Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel. A Kroes–Arató–Bolgár-találkozó pedig szóba került a Klubrádióban is. Bolgár György szerencsésnek minősítette a megbeszélést, és hozzátette, egy ilyen fénykép nem születik véletlenül. Ismert, a Klubrádió azért bukta el a frekvenciapályázatot, mert rendkívül alacsony árajánlatot nyújtott be.

Cikk értékelése
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 43

Hozzászólások

  1. 2012. február 03., péntek 07:35
    Az egész egy műcirkusz.Szerintem.
  2. ATengerész 2012. január 28., szombat 09:43
    @Téboy Európai értékrend. Hass, alkoss, gyarapíts s a haza fényre derül. (ha netán nem ismerős, Kölcsey)Mindenki próbáljon megállni a lábán és a hibát ne másba keresse
    Vizes, vak szemmel csillagokba,
    Rossz, messzi csillagokba nézni
    S régi dicsőséget idézni,
    Idézni mind, mi ősi, ódon.
    Hogy hátha mégiscsak megszánna
    Az Úristen valami módon.
    (ez meg József Attila)
  3. Tboy 2012. január 28., szombat 02:07
    Európai értékrend. Hallgassuk meg annak a panaszát, aki közelebb áll az Eu álszent normáihoz. Aki csak egy egy kicsit eltér tőle, annak a mondandójára nem kíváncsiak. Azt hiszik, ha azt nem hallják, akkor nem is létezik olyan. Nagy tévedésben élnek. De hát ez a modern európai értékrend.
  4. ATengerész 2012. január 27., péntek 20:18
    Reichvik olyan megdönthetetlen érvekkel állt elő, hogy leteszem a fegyvert. További vita értelmetlen. Isten óvd meg a hazát!
  5. gamma 2012. január 27., péntek 16:41
    @franko 2012. január 27., péntek 13:50

    "Mivel kereskedelmi frekvenciákról van szó, a díjajánlat is az egyik legfontosabb szempont volt a három budapesti regionális rádió pályázatainak értékelésekor. Kiricsi Karola közölte, a három nyertes pályázó 30-40 százalékkal magasabb díjajánlatot tett az eredeti kikiáltási árnál."
    ...
    Belföld: Nem voltak elegendők a Klubrádió saját objektív vállalásai
    Ez éppenséggel az MNO-n található információ (fentebb, a Hasonló tartalmak - nál a cikk alatt meg is keresheted és meg is nyithatod) és nem valami szélsőjobbos mint tudom én miről. És én hiszek ennek az információnak.
  6. reichvik 2012. január 27., péntek 16:24
    Van egy sanda érzésem, hogy egy pimasz provokáció az egész: saját kapcsolt cégükkel legyőzették magukat, hogy nagy liberális médiacirkuszt lehessen ismét csinálni. Mert ha igaz, hogy a nyertes cég eladná ezt a létfontosságú frekvenciát, miért nem vették meg azonnal? Mitől biztosak, hogy más nem fogja megvenni? előbb-utóbb még ez is kiderül.
  7. reichvik 2012. január 27., péntek 16:18
    Az lesz a nagy hír, ha a "DRÁGA BOLGÁR ÚR" egyszer nem hazudott.
  8. ATengerész 2012. január 27., péntek 15:48
    Nos kedves Cirbolya! Ezt tetszett írni: " Olyan, hogy "virtuáls cég", egy pályázaton nem létezhet, ugyanis mindenféle igazolásokat is be kell nyújtani a cégbejegyzéstől az adóigazolásig, hogy nem tartozik a cég semmivel senkinek. És fel kell sorolni, hogy milyen szakmai létszámmal és feltétellel rendelkeznek az adott témához. "
    Engem nem érdekel a süketelés, a hívők tényeket ide-oda sikáló maszatolása. Engem csak az IGAZSÁG érdekel, mert ha nem jutunk el oda, hogy az igazat és csakis a tiszta igazat keressük, akkor folytatódik az a megosztottság ami 1000 éve hitvitákkal sebzi, mérgezi hazánkat, pusztítja jobb célra érdemes energiáit. 1. Arról a bizonyos Autórádió kft-ről még az Mszp szimpátiával egyáltalán nem vádolható Magyar Hírlap is csak ennyit tudott előásni :
    "A nyertes Autórádió kft-ről azt lehet tudni, hogy egy egymillió forint jegyzett tőkéjű, idén alakult cég, amely lengyel érdekeltségű tulajdonosától került egy nyíregyházi céghez." (http://www.magyarhirlap.hu/online/budapesten_elbukott_a_klubradio.htm )
    Gondolja, hogy ha egy magas színvonalú szakmai múlttal és neves médiaszemélyiségekkel működő cég lenne, a MH nem hencegne vele azonnal? Ön ezt állítja? "Olyan, hogy "virtuáls cég", egy pályázaton nem létezhet, ugyanis mindenféle igazolásokat is be kell nyújtani a cégbejegyzéstől az adóigazolásig, hogy nem tartozik a cég semmivel senkinek. És fel kell sorolni, hogy milyen szakmai létszámmal és feltétellel rendelkeznek az adott témához." Nos egy frissen alakult cégnek nyilván nincs adótartozása, a többit meg egy cégalapításal foglalkozó ügyvéd semmi perc alatt blankettaigazolásokkal lepapírozza. Ergo amit Ön állít az NEM ÉRV azaz SEMMI. De akkor azt mondom OK nem virtuális cég, STRÓMANcég. Így megfelel? Az, hogy az MSZMP így, meg úgy az megint csak maszatolás. A Klubrádió nem MSZMP pártrtádió, pláne nem a Bolgárúrrádió, ott magas színvonalú kulturális, sport, zenei, ismeretterjesztő műsorok vannak és miután kereskedelmi rádió el kell hogy tartsa magát. Azt csak a kőmosottagyú egyenirányított neobolsevikok hiszik, hogy attól lesz jó a világ, ha újjászüljük az egypártrendszert és mostantól nem lesz más csak fideszpárti Szabad Nép papíron és az éterben. Igen a Klubrádió nem szimpatizál a magát jobb oldalnak (meg jobbiknak) nevező újbolsikkal. És? Hogy ennek hangot ad? És? De mindenkor szabadon szólhatott benne az ellenvélemény is, mint ahogy számtalanszor megszólaltatta a Kósát az emeletes hülyeségeinek is hangot adva. Az, hogy elhiszik az itt kommentelő újbolsevikok, hogy a 75 milliónak az 55 millió a 0,1%-a, az, hogy elhiszik hogy az hogy a 66 ponthoz képest a 65 pont az "látványosan gyenge" az számomra azt jelzi, hogy van a Fidesznek egy olyan hívő tábora amelyik képtelen gondolkodni. És ez a tábor hiszi el a százezerről, hogy négyszázezer, mert a"konzervatív matematikával" is hadilábon áll. Szégyen.
  9. Rasdi2 2012. január 27., péntek 15:22
    @ATengerész2012. január 27., péntek 09:21

    nem csak Fidesz-esnek lenni hit kérdése. Sőt olyan "baloldali" párt szavazójának lenni, amelyik úgy "baloldali", hogy közben a nemzeteken kívüli pénzvilág legkészségesebb kiszolgálója, még inkább. vagy ha Fidesz-esnek lenni "hit" kérdése, akkor MSZP-snek lenni "vakhit" kérdése. (Nem vagyok Fideszes!!!!)
  10. Rasdi2 2012. január 27., péntek 15:18
    @franko2012. január 27., péntek 09:20
    Lehet, hogy azt nem mondta. Én a szerepléseinek eléggé az elején egyszer-kétszer hallottam, de a sunyi bujtogatós dumája miatt az is sok volt belőle. Nem csak a "kapára, kaszára, el velük" lehet bujtogató. Sőt az ilyen "okostojás" stílus a maga csúsztatásaival a legaljasabb.
  11. franko 2012. január 27., péntek 14:08
    kerecsen,
    gondolom Bolgár próbál lobbizni ahol csak tud, hogy megmaradjon a rádió. Itthon a bírósági peren kívül nem tud mit tenni a döntés ellen.
    De én nem vagyok Bolgár rajongó, engem meg lehet győzni mindenről tényekkel és ész érvekkel. Érzelmekkel és személyeskedő hazugságokkal nem, amivel itt páran próbálkoznak.
  12. kerecsen 2012. január 27., péntek 13:53
    frank : Mindenki jobban járt volna, ha Csintalan ott marad, ahonnan jött. vele a betelefonálós müsor élvezhetetlen.
    Bolgár valóban nem a kaszát-kapát ragadná meg, ahhoz túl gyáva. Ö Neelie Kroes és Hillary szoknyáját (inkább nadrágját) rángatva akarja megdöntetni a kormányt.
  13. kerecsen 2012. január 27., péntek 13:51
    frank : Mindenki jobban járt volna, ha Csintalan ott marad, ahonnan jött. vele a betelefonálós müsor élvezhetetlen.
    Bolgár valóban nem a kaszát-kapát ragadná meg, ahhoz túl gyáva. Ö Neelie Kroes és Hillary szoknyáját (inkább nadrágját) rángatva akarja megdöntetni a kormányt.
  14. franko 2012. január 27., péntek 13:50
    gamma,
    a pályázati kiírás szerint a minimális műsor-szolgáltatási díj nettó 52,9 millió forint volt. A klubrádió 55 -öt ajánlott, mint még másik 3 pályázó (a nyertes 75-öt). Nos ezt akárhogy is számolom nem 0.1%
    Vagy ez is csak hit kérdése? A vezéred azt mondta, hogy a 52.9m -ra tett 55 milliós ajánlat az 0.1%-ot jelent?
    Kár itt fröcsögnöd és személyeskedned. El kellene olvasnod a klubrádió pályázatát és a pályázati kiírást és nem csak szélsőjobbos blogokból értesülnöd a tényekről.
  15. kerecsen 2012. január 27., péntek 13:41
    franko 2012. január 27., péntek 08:35

    Az általad említett müsorszolgáltatók kritikát gyakoroltak a szocion kormányzás idején de nem váltak soha "gyülölet forrássá" mint a "drága Bolgár" úr vagy a Heti Hetes. Azt általad kegyesen el nem törölésre ítélt adók szerencsére a jelenleg nagyjából jobboldalinak cimkézett kormányzattal szemben is megfogalmaznak / helyet adnak kritikus hangoknak. Micsoda különbség!
  16. gamma 2012. január 27., péntek 12:23
    @franko 2012. január 27., péntek 08:35

    Azért nem értem, mert nem igaz!!!! A pályázat ott bukott, hogy 0,1 (azaz nulla egész-egy) százalékot ígért, vagyis cinikusan: semmit!!! a pénzügyi résznél. A többit kérdezd meg a drágabolgárúrtól, meg tájékozódj egy kicsit a gazdasági jogban is, ami a pályázatokat illeti. Aztán utána hazudozzál, ha még van rá alapod.... (nem lesz, ha tájékozódsz...)
  17. Lyenő 2012. január 27., péntek 12:05
    Világos. A drágabolgárúr féle demokrácia csak akkor működik, ha csak az ő véleményük dominál, ha csak ők ítélhetnek el másokat. A TÖBBIENEK PEDIG KUSS LEGYEN! Ez a manus semmit nem változott sz utóbbi ötven évben...
  18. Cirbolya 2012. január 27., péntek 10:37
    A Tengerész, látszik, hogy fogalmad nincs miként kell egy pályázatot benyújtani, azért tud megvezetni a bolgár-féle kamuzás. Olyan, hogy "virtuáls cég", egy pályázaton nem létezhet, ugyanis mindenféle igazolásokat is be kell nyújtani a cégbejegyzéstől az adóigazolásig, hogy nem tartozik a cég semmivel senkinek. És fel kell sorolni, hogy milyen szakmai létszámmal és feltétellel rendelkeznek az adott témához. Az, hogy a nyertes cég nem akar a médiában egyik oldalon sem szerepelni, ez a cég magánügye. Az Autórádió (amennyit tudunk róla) nem egy politikai rádió, hanem egy piaci alapon működő kereskedelmi rádió akar lenni. Nyilvánvaló, hogy nem fogja magát égetni semelyik politikai oldalon. Az MSZP pedig inkább fizetett volna a frekvenciáért rendes pénzt, hiszen bőven van miből a 8 évük alatt összerabolt ezer- és ezermilliárdokból bőségesen futotta volna erre is. De ezek mindent csak ingyen akarnak amit nem tudnak ellopni.
  19. Cirbolya 2012. január 27., péntek 09:51
    A Klubrádió 10 éven keresztül pályáztatás nélkül(!!!!!) ajándékba kapta az MSZP-SZDSZ kormányoktól a frekvenciát. Most végre valódi piaci alapon döntöttek: aki a legjobb ajánlatot adta, az kapta. Ez ilyen egyszerű. Tessék megvásárolni a nyertestől, vagy szerződést kötni velük, ahogy bocskorék tették a hisztijük után, és már az új rádiónál dolgoznak. De persze a trágyát keverni könnyebb és egyszerűbb, és megszokták 1945 óta, hogy nekik ebben az országban minden és ingyen jár.
  20. ATengerész 2012. január 27., péntek 09:21
    Engem nem érdekel mit mond a jobb és a baloldal. (egyáltalán tudja valaki értelmezni ezeket a fogalmakat?) Hallgassuk meg mit mondott Bolgár! http://mandiner.hu/cikk/20120126_bolgar_gyorgy_aki_a_legtobbet_ajanlja_aze_a_frekvencia "....Aki a legtöbbet ajánlja és a legjobb feltételeket..."
    1. Az Autórádió nem a legjobb feltételeket ajánlotta, mert egy virtuális cég, semmit nem lehet róluk tudni azóta se, ha nekem ajánlatot tesz egy sebész ellenében egy vízvezeték szerelő sérvműtétre, hiába előnyösebb a vizes ajánlata, azért mégis a sebészt választom. 2. Bolgár BÁRMILYEN OLDALI betelefonálóval szemben a "másik oldal" érveit sorakoztatja fel, tehát ezt az egy mondatot kiragadni és mint az ő véleményét idézni szándékos csúsztatás. Csak úgy megjegyzem, a Lánchíd rádió NULLA frekvenciadíjat fizet. De ahogy nézem a MN törzsolvasóinál és szerkesztőinél a tények itt egyáltalán nem számítanak. Fideszesnek lenni hit kérdése, aki azt hiszi, hogy 2X2=5 azt semmiféle matematika nem befolyásolja.
  21. franko 2012. január 27., péntek 09:20
    kerecsen:
    az, hogy mi számít gyűlölet forrásnak szubjektív. Bolgár élesen kritizálja a jelenlegi kormányt, de nem mondja azt, hogy ragadjunk vasvillát és űzzük ki őket az országból. Miért baj az, ha valaki nem szereti a fideszt? Én el tudom fogadni, hogy valaki meg a szoc., libeket utálja. Te miért nem fogadod el a másik ellenérzéseit?
    Vannak a hirtv-n is olyan emberek, akik állandó gyűlöletforrások, pl az átvedlett Csintalan. Mégsem akarom elnémítani sem őt, sem a hirtv-t. Különbözőek vagyunk és azért ilyen megosztott az ország, mert sokan nem képesek elfogadni más véleményét.
    A heti hetest meg szerintem nem nézed valami régóta, mert a Gyurcsány-t is rendesen kiosztották annak idején.
  22. franko 2012. január 27., péntek 09:08
    antibolschewick:
    A Pannon pénzügyileg ment tönkre, ráadásul a sok bírság is betett neki amit a cigányokat, vallási és szexuális kisebbségeket sértő kijelentései miatt kapott. De a médiahatóság nem zárta ki már a pályázati kiírásnál őket azzal, hogy "csak zenét adhattok". Mert ők is olyan arányban adtak beszélgetős adást, mint a klubrádió. Mintha azt mondanánk ma az inforádiónak, hogy csak 15% híreket adhatnak. A lényegüktől fosztanánk meg őket.
  23. kerecsen 2012. január 27., péntek 09:04
    franko 2012. január 27., péntek 08:35

    Az általad említett müsorszolgáltatók kritikát gyakoroltak a szocion kormányzás idején de nem váltak soha "gyülölet forrássá" mint a "drága Bolgár" úr vagy a Heti Hetes. Azt általad kegyesen el nem törölésre ítélt adók szerencsére a jelenleg nagyjából jobboldalinak cimkézett kormányzattal szemben is megfogalmaznak / helyet adnak kritikus hangoknak. Micsoda különbség!
  24. antibolschewick 2012. január 27., péntek 08:47
    franko,
    Elsöpörni? ha jól emlékszem a Pannon rádiót söpörték el épp bolgárék. Ez a mostani helyzetre egyáltalán nem érvényes!
  25. Rasdi2 2012. január 27., péntek 08:43
    @gamma2012. január 27., péntek 07:55

    És ezeket akartuk a nyakunkba.
  26. franko 2012. január 27., péntek 08:38
    kerecsen:
    mielőtt bárki azt gondolja mennyire klubrádió és Bolgár György fan vagyok, elmondom, hogy klubrádiót életemben max 1 órát hallgattam. De fontosnak tartom, hogy ne akarjuk már erőszakkal elsöpörni azokat, aki máshogy látják a dolgokat.
  27. franko 2012. január 27., péntek 08:35
    gamma:
    gondolom nem olvastad a pályázati kiírást, ha ilyeneket írsz. Úgy írta ki a médiahatóság a pályázatot, hogy 15% legyen max a beszélgetés. Ez nem a szakmai része a pályázatnak. Itt bukta az egyik legnagyobb pontszámot a klubrádió, mert ők nem kimondott zenei csatorna. Érted már? Tájékozódj, mielőtt rágalmazol! Engem nem zavar, ha jobboldali vagy. Én nem akarom megszüntetni a hirtv-t, inforádiót, echo Tv-t, stb. Elfogadom, hogy valaki azt akarja hallgatni/nézni. De ugyanezt várom el a jobboldaltól is, hogy ne akarja megsemmisíteni azt, aki nem fidesz hívő.
  28. kerecsen 2012. január 27., péntek 08:23
    Kedves Franko! A rádiót nem hallgattam de az ATV-s Bolgár szereplések alapján el tudom képzelni, hogy a "kicsi" kritizálás" milyen folyamatos gyülölködést jelenthetett reggeltöl - reggelig. Kritizálni lehet és kell de csak építö szándékkal.
    Motto
    "Mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket!"
    Kornis Mihály, Élet és Irodalom
  29. gamma 2012. január 27., péntek 08:19
    Ez ugyan nagy hazugság, frankó! Nagyon nagy hazugság! Mert az amit te emlegetsz az a pályázat szakmai részében foglaltatott benn és arra a maximális pontszámot adta a bíráló bizottság. Ezek ellenére lett értékelhetetlen, éppen a második rész teljesen használhatatlan volta miatt. Talán neked kellene először és mindenek felett tájékozódnia (ha már a brüsszeliták erre képtelenek is, meg nem is akarnak)
  30. franko 2012. január 27., péntek 08:03
    "Ismert, a Klubrádió azért bukta el a frekvenciapályázatot, mert rendkívül alacsony árajánlatot nyújtott be"

    Talán, ha a cikkíró kicsit tájékozott lenne, nem írna ilyen elfogult dolgokat. Nem rendkívül alacsony árat adtak meg és nem kimondottan ezen buktak el. A pályázatot szándékosan úgy írta ki a médiahatóság, hogy egy beszélgetős rádióadót ellehetetlenítsen. Politikai megrendelésre olyan feltételeket adtak meg a pályázatnál, hogy a frekvencia nyertese alapvetően zenei rádió legyen. Miért? Mert nem tetszik a kedves vezetőnknek, ha valaki kicsit is kritizálni meri őt. Tipikus diktatórikus eszköz ez az ellenfél megsemmisítése. Persze azt harsogják: sajtószabadság van. Olyan a fidesz, mint a volt főnököm: a fizetéscsökkenést is úgy adta elő, mintha jutalom lenne. Ne nézzék már idiótának az embereket, mert nagyot fognak bukni! Ha elhallgattatják a kritikusokat, vissza fog jönni a szabad európa rádió. Köszi fidesz az újkori elnyomást. Már úgy hiányzott!
    A fiatalok nem fideszes hazafiak akarnak lenni, hanem élni akarnak és ha tehetnék, mind elhúznának ebből a kilátástalan diktatúrából.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Jövendőmondókra, jósnőkre és asztrológusokra támaszkodva végzett tanácsadást 1993 és 2001 között Neelie Kroes – nyilatkozta még tavaly a European Voice-nak Kroes exférje.

Még egy nokiás doboz is előkerült a BKV dolgozóinak szerdai vonulásos tüntetésén, ahol volt grillcsirke, focimeccs, farostvillamos és persze a Fidesz halállistája.

A Magyar Bankszövetség még nem alakította ki álláspontját a módosító indítványokról.

Megoldódhat a Balaton északi partján zajló vita a járási székhelyek felállításáról.

Fülbevaló