Bolgár Schmitt likvidálásáról beszélgetett + Videó

Pilhál Tamás
Magyar Nemzet
2012. február 17., péntek 06:00
A köztársasági elnök megöléséről fejtette ki elméletét a Klubrádióban egy hallgató. Bolgár György műsorvezető nem tette le a telefont, hanem hosszan beszélgetett az ötletgazdával.
Hirdetés


A köztársasági elnök meggyilkolása volt a téma a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában szerda este. A betelefonáló a következőket mondta: „És nekem van egy elméletem, hogy hogy tudják Schmitt Pált megmenteni. Ez elmélet. Ha likvidálják.” Bolgár György műsorvezető ahelyett, hogy abban a pillanatban letette volna a telefont, folytatta a beszélgetést: „Juj, ne is mondja, ne is mondja tovább. Tehát.” Mire a hallgató: „De az összeesküvés-elmélet működhet. Tulajdonképpen ebben a boszorkánykonyhában mindenre képesek, arra is képesek.” Bolgár így válaszolt: „Nem, nem, ezt nem vagyok hajlandó tovább gondolkodni. Hát ennyire elvetemült. Nem mondom, hogy a világtörténelemben nem létezett, de…” A hallgató itt közbevágva megkérte a műsorvezetőt, mondjon egy érvet, amivel meg lehetne menteni Schmitt Pált. Erre Bolgár kétértelműen azt felelte: „Nem ér annyit. Nem kell megmenteni. Nem ér annyit az egész. Azt lehet mondani, hogy köszönjük, Schmitt úr, viszontlátásra.”

A búcsú azonban még itt sem a betelefonálónak szólt, hiszen a dialógus folytatódott.

A telefonáló többek között előadott egy elméletet arról, hogy Vancsik Zoltán, Toller László és Horn Gyula szocialista politikusok közlekedési baleseteinek a hátterében „komputerbuherálás” állt; sőt: Vancsik esetében egyenesen a „Rogán úr csinálta”. Itt Bolgár közbevetette: „Hát ő biztos nem csinálta, mert ő nem komputeres szakember. Mindegy.” Erre a hallgató közölte: „De az ő megbízásából.” Bolgár ekkor sem utasította vissza az állítást, hanem kétértelműen így felelt: „Mindegy. Szóval voltak igen ilyen komputeres buherálások.” A balliberális műsorvezető válaszát lehetett úgy is értelmezni, hogy nem ért egyet a telefonálóval, de ráhagyja, vagy úgy is, hogy részben elfogadja a gyanúsítást, hiszen nem utasítja azt vissza.

A Magyar Nemzet megkereste Bolgár Györgyöt, akitől többek között azt tudakolta volna, mi kell neki ahhoz, hogy megszakítson egy telefonbeszélgetést. Gyorsan megtudta, Bolgár ugyanis a lap újságírójával azonnal megszakította a beszélgetést, közölve: „nem szeretne a Magyar Nemzet munkatársának nyilatkozni”.

A balliberális „értelmiségnek” régóta visszatérő szenvedélye jobboldali személyiségek fizikai megsemmisítéséről, elpusztításáról elmélkedni. Tavaly például Gyurcsány Ferenc egyik odaadó hívének, Dániel Péternek az internetes felületén egy Nyári Zsolt nevű személy azt írta: „ha fegyvert kell fogni, tudod, hogy rám számíthatsz.:)), ha valaki biztosítaná gyermekem jövőjét, biz isten kilőném ezeket a tetveket, vityával [Orbán Viktorral] az élen”.

Hozzászólt a témához Boldizsár István is: „nagyon szépen kérem, hogy ha elindul a fizikai rendbetétel, nekem jó időben szóljatok, mert soha életemben nem tudnám megbocsátani magamnak, hogy kimaradok ezeknek a tébolyult emberszabásúnak kinéző élőlényeknek [mármint a Fidesz vezetőinek] a fizikai elpusztításából”.

2004-ben Paizs Miklós arról énekelt: „Orbán Viktort élve megnyúzni, Lovas Istvánt kibelezni, kiherélni, Kövér Lászlót lámpavasra kötni, Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni, Bencsik Andrást késhegyre szúrni, az összes Magyar Nemzet-est fejbe rúgni.”

Sz. Nagy Csaba 2001. március 13-án azt írta az akkor még neoliberális Magyar Hírlapban: „Pedig a magyar lelkületben, állítom, ma senki nem akar – sem Orbán Viktort, sem Kövér Lászlót – likvidálni, bármennyire javára válna is nemzetünknek.” Ugyancsak 2001-ben az RTL Klubon Frei Tamás riporter arról faggatott egy állítólagos orosz bérgyilkost, mennyiért gyilkolná meg Orbán Viktor miniszterelnököt. A bérgyilkos azt felelte, egymillió dollárért. Utóbb Juszt László kiderítette, az interjúalany valójában nem is volt bérgyilkos.

Ugyancsak felháborodást okozott, amikor 2009-ben Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök a Klubrádió műsorában azt mondta: „(…) nagyon sok embert ismerek, akik összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, és olyan mély letargiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon. Ami természetesen nem megoldás.”

Élőben.

– Hallgató: És nekem van egy elméletem, hogy hogy tudják Schmitt Pált megmenteni.
– Bolgár György: Na.
– Hallgató: Ez elmélet. Ha likvidálják.
– Bolgár: Juj, ne is mondja, ne is mondja tovább. Tehát.
– Hallgató: De az összeesküvés-elmélet működhet. Tulajdonképpen ebben a boszorkánykonyhában mindenre képesek, arra is képesek.
– Bolgár: Nem, nem, ezt nem is vagyok hajlandó tovább gondolkodni (sic!). Hát ennyire elvetemült. Nem mondom, hogy a világtörténelemben nem létezett, de.
– Hallgató: Mondjon egy, mondjon egy érvet, amivel meg lehet menteni a köztársasági elnököt.
– Bolgár: Nem ér annyit. Nem kell megmenteni. Nem ér annyit az egész. Azt lehet mondani, hogy köszönjük, Schmitt úr, viszontlátásra.

(Forrás: Observer)

Hozzászólások

  1. Tyllbury 2012. február 28., kedd 11:03
    T. Olvtársak!
    A Hír valótlan, a bíróság helyreigazítást rendelt el...a helyreigazítás nem jelent meg.

    A fenti video nem működ.
    Tisztelettel
    Tyllbury
  2. Mutt 2012. február 25., szombat 19:13
    Vihar a biliben.

    Tulajdonképpen biztató, hogy csak ilyen nyilvánvaló ostobaságokkal tudnak nekiesni Bolgárnak.

    Viszlát a bíróságon, Pilhál! Mégegy vesztett per mint a "Kiss Péter a pedofil" cikk ("married with one child"). Micsoda ökör.
  3. verecke 2012. február 24., péntek 20:07
    Minek ez a sok csámcsogás?Ennek már semmi koze a normális élethez,demokrációhoz,kultúrált kritikákhoz.Ha ez mind igaz,amit itt olvasunk,rogton a bíróságoknak kozbe kell lépni.Ez már tovább így nem mehet.Aki hasonló hisztériát,rágalom hadjáratot folytat a legmagasabb méltóság ellen,hasonló szinten,az nem érdemel mást,csak bortont.Vagy mindenkit felfalnak ezek az éloskodok?Elképzelhetetlen egy ország keretén belul hasonló hangnem.Ez csak utálatot és haragot kelt.Meddig fognak még ezek a Bolgárok sértegetni?
  4. 2012. február 21., kedd 21:36
    kazapapa 2012. február 18., szombat 08:44 Kegyed meg a magyar nemzet el nem homályosódó fényű gyöngye. Ideje volna, ha beperelné azért a "plágiumért" az elnököt. Bár, engem elgondolkodtat, hogy amikor elvégezte a közgázt, még senki nem tudta, hogy elnök lesz, mégis megszerezte a diplomáját. A magyaron kívül még négy nyelven beszél, bár nem biztos, hogy az ortográfiája ezekben hibtlan, de négy nyelv, az négy nyelv. Én csak kettőt tanultam az évek során, de mára már bizonytalan vagyok ezek helyesírásában, viszont abban biztos lehetek, hogy - ha nincs is neki jó érzése a helyesíráshoz - az első "botrány" csinált dolog volt. Valahogy a doktoriját meg csak a csőcselék (köztük uraságod is) vitatja, és nincs olyan egyetemi tanács, ami egy ilyet diszkvalifikáljon. Már csak azért sem, mert az intézményét járatná le. Továbbá, aki az államelnököt kizárólag gyűlöletből, és nem valódi indokok alapján ország világ előtt dehonesztálja, az bizony - nehéz kimondani - az egy hazátlan bitang, mert a hazáját (ami nem az övé), járatja le.
  5. Lyenő 2012. február 19., 17:56
    Reménykedem, hogy a klubrádiót örökre száműzik az éterből, mert értéket egyáltalán nem, csak gusztustalanul fröcsögő gyűlöletet és hazugságokat szórt szét.
  6. semmilyen 2012. február 19., 16:47
    Kazapapa!

    Amit itt leirt ez a felszin ,és ráadásul már annyira nagyképü a Klub rádió,hogy idözitett a Magyarországot elitélő Európai uniós elitélésre.Próbára akarták tenni ,hogy mer -e a Kormány igenis elmarasztalóan viselkedni aSchmitt Pá likvidálásával kapcsolatos megszólalás ügyében. Nos szerintem ahogy az kell és más médiákat is elszoktak marasztalni más közbotrányt okozó cselkedetekért ,képtelenség lenne ,hogyha a MNMT nem büntetné meg a Klubrádiót.Hiszen emlékezzünk csak 2001.-re amikor is az RTL klub műsorában Orbán Viktor lelövetéséről készitett riportot Frei Tamás ,és lebukott az ál gyilkossal ,aztán helyesen Frei egy időre el is tünt a médiából/Börtön helyett/. Nos remélem Bolgár Györgyre is ez vár ,vagy ehhez hasonló,a Klub rádióra pedig műsorsugárzás szünetetlteés ,vagy sulyo pénzbirság ! Ennek kell történnie minimum.
  7. bakegya 2012. február 19., 16:00
    A tényfeltáró műsorkészítés retorikája valahogy úgy strukturálódott át mint ahogy a paraszti kultúra eltüntetődése.Nem használja a technikát az ember hanem egymás kijátszására használja fel.Megjegyzem tetten ért bizonyíték ez az írás is arra nézve hogy ma magyarországon szólás szabadosság van sajátköltségen de szólásszabadság intézményes keretek közt nincs.
  8. katalin 2012. február 19., 15:27
    "az a cikk tehát HAMIS! ha "szeretett" Bolgár úr jogorvoslatot kér és kap, az biza jogos lesz.
    szamóca kérdése az mno.hu-nak: "kell ez most??"

    @szamóca
    ha ezért a cikkért bárki jogorvoslatot kér akkor: a ballib média ellen több 10 000 számra induljanak a perek. azokért a hazugságokért amiket ott terjesztenek az újságírókat azonnali hatállyal bocsássák el.
  9. katalin 2012. február 19., 12:00
    koltoi
    2012. február 17., péntek 08:59
    "Ki az a Bolgár Gy. ??? Mi az a Klubrádió? Sohase hallottam róluk..."

    ne is csodálkozz, ezt a rádiót senki sem ismeri csak az eu, hillary clinton meg az ellenzék. Nem a színvonaláról hanem a botrányáról lett híres. A demokrácia és a szólásszabadság "elnyomását" szimbolizálja magyarországon.
  10. Lyenő 2012. február 18., szombat 09:57
    Hi kazapapa!
    Hallottál már arról, hogy miképpen fejtett ki propagandát a nemzeti SZOCIALISTA párt mellett egykor a Goebbels-szájnak nevezett Volksempfänger?
  11. kazapapa 2012. február 18., szombat 08:55
    katalin.....Klubrádió eredendően többrétű magazinműsorokat sugárzó médium. Tulajdonképpen egy beszélgetős rádió ami interaktív módon vonja be a hallgatót.Szó esik külön műsorokban a gazdaságról,egészséges táplálkozásról,ingatlanpiaci vélekedésekről, érdekes közéleti személyek riportalanyi megnyilvánulásairól stb. A megbeszéljük című műsor ami 4-től 6-ig tart pedig a politikai eszmecserék, a hallgatók , a politikát meghatározó személyek és Bolgár György között. Folyamatosan meghívja a kormány prominenseit és igényes kérdésekkel vitatkozik. Az, hogy vannak betelefonálók akik súrolják gamma szintjét, ez beletartozik az ilyen típusú műsorokba. Nem kell messzire menni pl Csintalan a Hír tv sokszor kifog állatszagú marhákat.
  12. kazapapa 2012. február 18., szombat 08:44
    János Leskó......az írásod hangvétele kapcsán te ugyan olyan genetikai hulladék módon artikulálsz mint a másik nemzetváladék társad, gamma.
    cirbolya....takargathatod, csűrheted, csavarhatod ami persze teljes mértékben megegyezik a tévedhetetlen főnököd és bűnszövetkezetének mentalitásával, de Plagi bácsi levitézlett. Nem csak ebben az estben. Ez volt a hab a tortán. A nyelvvédelem kérdésében, a folyamatos helyesírási lebőgések során. Nem véletlenül a legkevésbé népszerű közröhelytársasági elnök. A többi legalább írástudó volt. Szóval nem kellene ilyen alfahím gorilla melldöngetésbe belemenned a smici péló méltatása tekintetében
  13. 2012. február 18., szombat 07:38
    most pont látszik hogy micsoda emberek hallgatják a klubrádiót és hogy ez a bolgár micsoda moslék ember de abban a politikai kultúrában ahol ők jól érzik magukat ez alap viselkedés
  14. oregdiak 2012. február 17., péntek 22:03
    A mindig vesztes Bolgicére a hal.ál vár.
    Ezt lehet osztani és szorozni!!!!
  15. Cirbolya 2012. február 17., péntek 14:39
    kazapapa ne beszélj ostobaságokat. Tudod te, hogy miből is áll egy doktori disszertáció? Honnan tudnád, mikor érettségid sincs... Szóval egy doktori disszertáció az nem egy darab papír amit beadsz, és automatikusan kapsz érte egy doktori címet. :-))) Ahhoz előtt 5-6 évig tudományos munkát kell végezned, itthon és külföldön szaklapokban cikkeket kell megjelentetned, kutatómunkát kell mentorral végezned, aztán megírod a disszertációdat, amiben egész nyugodtan felhasználhatod mások kutatásainak az eredményét, csak fel kell tüntetned, hogy honnan idéztél. :-)) Azután meg kell védened a disszertációdat a bizottság előtt, utána pedig nyilvánosság előtt is, élőben, szóban! És a végén pedig a kari bizottság dönt, hogy megkaphatod-e a doktori címet. Úgyhogy jobb, ha kussoltok a hülyeséggel, főleg az a kis csaló, hazug, okirathamisító törökzsótti, aki azt hazudta magáról, hogy diplomája van, közben érettségije sincs. :-)) És még ő meri a száját kinyitni egy nemzetközi tekintélyű, többdiplomás, több nyelven beszélő, köztiszteletben álló emberre. :-))) Jellemző a tudatlan, buta, irigy sz@rkeverő komcsikra. :-))
  16. katalin 2012. február 17., péntek 14:05
    Most akkor van Klubrádió? volt, vagy lesz? mi van vele? Ugyan én nem szoktam hallgatni, de amikor véletlenül rátekertem akkor éppen sugárzott, és valaki épp azt javasolta hogy Alcsút legyen Magyarország fővárosa és új munkaszüneti nap bevezetését is kezdeményezte. Nem tudtam hogy a Klubrádióban a Beszéljük meg c. műsor egy kabaréműsor - mert akkor mondják be. Viszont annak is elég gyenge. Vagy minden őrült betelefonálhat? Ez kicsit rontja a színvonalat.
  17. sandiego 2012. február 17., péntek 13:38
    Nagyon kár, hogy a Népszava stílusára sülyed itt is a hajó.
  18. gamma 2012. február 17., péntek 13:32
    @kazapapa 2012. február 17., péntek 13:22

    Emberekkel szemben szerényebben is szoktam. Kártékony állatokkal szemben viszont....
  19. kazapapa 2012. február 17., péntek 13:22
    gamma.....szerényebben a jelzőkkel te előbőr pernye. Bizonyíték kell? Hát nem nézel TV-t vagy nem hallgatsz rádiót? A Kossuth rádióban próbálta mosni a tomporát a Nyelvünk Védelmezője. Ott jelentette ki , hogy a maradék a 180 oldalon felül a saját összegzése. Még ha elfogadhatatlan tény is ez a te fajtádnak, de biza így igaz. Járj utána velőhengernyelő barátom! Ezt a jelzőidért
  20. szárnyas 2012. február 17., péntek 13:14
    Ehhez Neelie Kroest mit szól?
    Döbbenetes!

    A Német Köztársasági elnököt már sikerült a "demokratikus" szocialistáknak inkorrekt vádaskodásokkal kitúrniuk a helyükből, és most a STASI főügynökét akarják beültetni...

    Úgy látszik a "demokratikus" Moszkavai vörös "trójai falovak" Magyarországon is valami aktív KGB-s ügynököt látnának legszívesebben!

    A KGB emberei mindent mindenhol megengedhetnek maguknak! Ez az ő demokráciájuk... Baroso meg Neelie Kroest még segít is nekik... Most vagy naívak, vagy...
  21. gamma 2012. február 17., péntek 13:13
    @kazapapa 2012. február 17., péntek 12:56

    A BIZONYÍTÉK, te szerencsétlen hazug! Amit sehogy sem tudsz ide lerakni. Semmit! Valamint csak fejeled a hazugságaidat, mert mit "ismert" el? Hol "ismerte" el? Ha ennyire hülye vagy, miért nem mégy orvoshoz, hiszen ha tovább hatalmasodik, közveszélyessé válhatsz, akkor pedig ....
  22. kazapapa 2012. február 17., péntek 13:01
    Még az a jó ,hogy a ti oldalatok tévedhetetlen. Ezért tartunk itt. Élvezzük a világ megvetését. Dübcsizik a gazdaság, a naszád - viccelsz?- úgy hasít
    a jólét tengerén csak nosza. Magyarázatból jut két raklapra való. Vajon ilyen megértőek voltatok 2010 előtti kurzussal szemben amikor ígéreteik ellenére történtek a dolgok.
  23. kazapapa 2012. február 17., péntek 12:56
    gamma.....ne tettesd ,hogy félkegyelmű vagy! Milyen bizonyíték kell neked? Mi még? 180 oldal egy az egyben ugyan az. Ezt a Közröhelytársasági Elnököd is elismerte. Ja, mint törzsanyag. Na de most jön a slusszpoén, azt mondja a Nemzet Golyóstolla a többi a saját összegzése. Amiről mindjárt kiderül - Hiszen ezt már írtam- ,hogy Heinemann német szocpszic műve. TE akkor is ilyen kis akkurátus volnál ,ha ez valamelyik szockó mocska lenne?
  24. kazapapa 2012. február 17., péntek 12:51
    gamma......már az is beszédes, hogy mindenkinek bekapta a segge a gatyáját és alig állt fel a vizsgálóbizottság. Neked nem egyértelmű ez? Még az állatszagú Bayer is azt mondta: Vér ciki. Aztán Péló bácsi már nem használja DR feliratot a szignálásai során: teszem hozzá még szép!
  25. gamma 2012. február 17., péntek 12:49
    @kazapapa 2012. február 17., péntek 12:36

    A BIZONYÍTÉKOKAT!!!
    Mert ellenkező esetben te hazudsz!
  26. kazapapa 2012. február 17., péntek 12:48
    ziben.....keserves egy mókus vagy komám. "20 évet ki lehetne osztani? Aztán mire? Hány évet lehetne kiosztani ,te érzékeny lelkületű polgártárs a pestismédiában nyáladzó,folyamatosan epéskedő szereplőknek. Hallasz te ott különbet is. Nem beszélve arról, hogy Bolgár visszautasította nem pedig támogatta az ötletet. Aztán remek srácaitok hányszor határolódtak el jobbikos elmekiruccanásoktól amire a külföld is felhörrent? Szélcsendben kussoltak csak el ne pártoljanak a szélső jobbos fidesz imádók.
  27. gamma 2012. február 17., péntek 12:47
    @reálisan 2012. február 17., péntek 11:16

    Szabadna látnunk a bizonyítékokat, hogy ez "plágium"? Ide letéve az asztalra!?
    Mert ha nincsenek ....
    Ja, és ugyancsak letetnni ide az asztalra az 1994- évben érvényes protokollt a kisdoktorik megírásának menetéről, a szabályokat, a könyvészet, vagy más források bejelölésének az előírt módját, a tartalommal szemben támasztott követelményeket - különös tekintettel, ha monográfiáról van szó - az elbírálás szabályait.
    Várjuk!!!
  28. gamma 2012. február 17., péntek 12:43
    @szamóca 2012. február 17., péntek 10:49

    Az mno, ahogy maga a lap is, szuverén. Szabad, mint minden média Magyarországon. És főleg, valamint mindenek felett nem kér senkitől felhatalmazást!
  29. kazapapa 2012. február 17., péntek 12:41
    Rasdi......vajon akkor is hosszasan tanakodnál és vádaskodásnak neveznéd az egyértelműséget ha, ezt ahogy te mondanád Gyurcsány és bandája közül teszi valaki?
  30. kazapapa 2012. február 17., péntek 12:39
    Utyi.....derék észrevétel és merőben jogos kritika. Persze nem meghökkentő a maga nemében ,hiszen a Führer saját maga is az ellenfelek elpusztításáról beszélt. " Ha lehet teljesen meg kell semmisíteni az ellenfelet"

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló