Boros Bánk: Közös nemzeti ügyekről szólt a beszéd

Kovács András

2010. február 05., péntek 17:12
Gyökeres változásról beszélt, s a korábbi évek kormányzásától eltérő alternatívát vázolt föl Orbán Viktor pénteki országértékelő beszédében – mondta el az MNO-nak Boros Bánk Levente politológus. A szakértő kiemelte: nem megosztó politikáról, hanem a közös nemzeti ügyek fontosságáról beszélt a Fidesz elnöke.
Hirdetés
Az évértékelés egyik legfontosabb eleme, hogy Orbán Viktor gyökeres változásról beszélt az élet minden területén – mondta el lapunknak Boros Bánk Levente politológus. A szakértő szerint az átfogó változás fontosságát egy évvel ezelőtt is kihangsúlyozta a Fidesz elnöke, de akkor nagyrészt gazdasági változásról beszélt, míg most egy sokkal átfogóbb átalakítás szükségességét hangoztatta. Boros Bánk úgy véli, Orbán teljes cezúrát akar vonni a korábbi évek kormányzásával szemben, mert a politikának vissza kell fordulnia az emberek felé.

A politológus úgy látja, nem megosztó politikáról beszélt a Fidesz elnöke, hanem megpróbált minden szavazóréteg felé nyitni és közös nemzeti ügyek fontosságát emelte ki. „Jóllehet nem mondta ki, de a két szélsőséges erő közül az egyik egyértelműen a Jobbik volt” – tette hozzá. Orbán egyértelműsítette hallgatósága előtt, hogy nem lehet a szavazatokat megosztani a jobboldalon, hanem egységesen kell a legnagyobb ellenzéki pártra voksolni – hívta föl a figyelmet Boros Bánk. A Fidesz elnöke szintén nem beszélt a kétharmados többségről, de a „kis különbség – kis változás, nagy különbség – nagy változás” kifejezéssel egyértelműen utalt a választási eredmény következményeire.   
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 3
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.

A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.

Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.

Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.

Fülbevaló