Borsodban nyilvántartásba vették a Fidesz-KDNP jelöltjeit

MNO

2010. március 16., kedd 20:45
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mind a tizenhárom választókerületben nyilvántartásba vették a Fidesz-KDNP egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeit.
Hirdetés
Az Országos Választási Iroda honlapján közzétett tájékoztatás szerint az 1-es, miskolci választókerületben Csöbör Katalin, a 2-es miskolci választókerületben Zsiga Marcell, a 3-asban – amely ugyancsak miskolci – Nagy Kálmán, a 4-es szintén miskolci választókörzetben Sebestyén László indulhat.

Ódor Ferenc, a Fidesz megyei elnöke – a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés és a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) elnöke – elmondta: Miskolc speciális helyzetben van a választások szempontjából, itt van ugyanis a vidéki nagyvárosok között egyedüliként négy választókörzet az országban, azaz a borsodi megyeszékhelyen négy mandátum dől majd el.

Az 5-ös, ózdi választókerületben Riz Gábor a képviselőjelölt, a 6-os, sajószentpéteriben Demeter Zoltán, a 7-es számú, kazincbarcikai központú választókerület jelöltje Tamás Barnabás, a 8-asban, amely Edelény és körzete Daher Pierre, a 9-es választókerületben, Encs térségében Ódor Ferenc, Sátoraljaújhelyen és annak körzetében, amely a 10-es számú választókerület, Hörcsik Richárd, a 11-es szerencsi körzetben Koncz Ferenc, a 12-es, Tiszaújváros központú kerületben Mengyi Roland, a 13-as, mezőkövesdi választókerületben pedig Tállai András indul az országgyűlési mandátumért.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.

Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.

Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.

Gyér volt a kereslet az aukción

Görögország mozgatta a forintot

Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.

Fülbevaló