Braille-írással készült alaptörvényt adott át a Fidelitas

PR, 2012. január 2., hétfő 13:27, frissítve: hétfő 13:27
Két, vak fiatalokkal foglalkozó intézménynek adta át a január elsején hatályba lépett alaptörvény Braille-írásos változatát a Fidelitas.

Ágh Péter országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos elnöke hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy korábban Braille-írásban nem volt elérhető az alaptörvény, az általa vezetett ifjúsági szervezet ezért úgy döntött, hogy két, vak fiatalokkal foglalkozó intézmény számára lefordíttatja és kinyomtatja Braille-írásban.

A kezdeményezést a Fidelitas Csillagszóró elnevezésű jótékonysági akciójának keretében tették, amelyet Ágh Péter, valamint Rónaszéki Nóra és Vincze Ágnes Fidelitas-alelnökök hirdettek meg tavaly november közepén. Ennek során az ország több mint 30 szociális és gyermekvédelmi intézményébe juttatták el a felajánlásokat, az egy hónapon át tartó program folyamán csaknem tízmillió forint értékű tárgyi adomány gyűlt össze – olvasható a közleményben.

Ágh Péter tudatta: a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolájának és a Vakok Batthyány László Gyermekotthonának adták át az alaptörvény Braille-írással készült változatát. A Fidelitas fontos feladatának tekinti az állampolgári nevelés elősegítését – zárul a közlemény.

Forrás: MTI
hirdetés
hirdetés
Vélemény
Kvóta, euró, nemzeti szuverenitás
Bakó Beáta
Nem szelektív szabadságharcról, csak ügyes kampánytrükkről van szó.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 10:12
  2. 10:10
  3. 09:59
  4. 09:48
  5. 09:45
  6. 09:45
  7. 09:42
  8. 09:38
  9. 09:31
  10. 09:19
  11. 09:16
  12. 09:16
  13. 09:15
  14. 09:05
  15. 08:57
  16. 08:51
  17. 08:38
  18. 08:32
  19. 08:29
  20. 08:25
  21. 08:19
  22. 08:11
  23. 08:09
  24. 08:01
  25. 07:44
  26. 07:34
  27. 07:33
  28. 07:32
  29. 07:32
  30. 07:31
  31. 07:30
  32. 07:30
  33. 07:28
  34. 07:18
  35. 07:16
  36. 07:12
  37. 07:01
  38. 07:00
  39. 06:50
  40. 06:35
  41. 06:29
  42. 05:57
  43. 05:54
  44. 00:01
  45. 23:02
  46. 22:35
  47. 22:17
  48. 22:04
  49. 21:49
  50. 21:41
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása