A közelmúltban derült ki, hogy kemény milliókkal támogatja a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Alapítványt egy Clintonhoz közeli szervezet. Bővebben>>>

Az amerikai diplomáciától nem áll távol a jogszabályi keretek tág értelmezése. Legutóbb az Egyesült Államok külügyminisztere arra kérte Orbán Viktort, hogy lépjen közbe a Klubrádió frekvenciához juttatása érdekében – írja a Magyar Nemzet. Ezzel lényegében a magyar kormányfőt Hillary Clinton bűncselekmény elkövetésére ösztönözte. Köztudott ugyanis, hogy Magyarországon a frekvencia elosztását szigorú előírások határozzák meg, amelyekbe nem lehet politikai alapon beavatkozni.

Az, hogy az amerikai diplomaták mennyire aktívak, már a WikiLeaks-iratok nyilvánosságra kerülésekor mindenki számára nyilvánvalóvá vált. A világhálón közzétett dokumentumokból kiderült, hogy az Egyesült Államok nagykövetsége a magyar politikai elit képviselőivel, számos befolyásos közszereplővel is intenzív kapcsolatot tartott fenn. A jelek szerint ez az aktivitás a kormányváltás után fokozódott. A lap kiemeli, hogy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal is találkozót kezdeményezett a követség. A „számonkérő jellegű beszélgetés” Gyurcsányra volt kihegyezve. Bővebben>>>

Bűncselekményre ösztönzött Clinton
Bűncselekményre ösztönzött Clinton

A Magyar Nemzet írta meg, hogy az Egyesült Államok nagykövetsége az elmúlt időszakban statisztikai adatszolgáltatás címén rendszeresen kért tájékoztatást a Legfőbb Ügyészség Nemzetközi és Európai Ügyek Főosztályától arról, hogy név szerint mely szocialista politikusokkal szemben folyik büntetőeljárás. Bővebben>>>