Csepeli gyilkosság: rács mögött maradnak a gyanúsítottak

MNO

2010. szeptember 07., kedd 16:38
A Fővárosi Bíróság kedden meghosszabbította a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását.

• Csepel: rejtélyes hívás a gyilkosság után
Hirdetés
A bíróság közleménye szerint az előzetes letartóztatást azért hosszabbították meg november 9-ig, mert tartani lehet a gyanúsítottak szökésétől vagy elrejtőzésétől, illetve megalapozottan feltételezhető, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenlétük másképp nem biztosítható. A végzés nem jogerős, mivel azzal szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában 2009. január 7-én megölték az intézmény igazgatóját és helyettesét. A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekmény során megsérült gondnokot, K. Tamást és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort, aki a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának szocialista tagja volt.

A kettős emberöléssel kapcsolatban a BRFK két büntetőeljárást is indított 2009 januárjában: az életvédelmi osztály az emberölés miatt folytatott nyomozást a gondnokkal és a volt gazdasági igazgatóval szemben előzetes letartóztatásuk mellett, a gazdaságvédelmi osztály pedig sikkasztás, csalás és okirat-hamisítás miatt folytatott eljárást, melynek során gyanúsítottként hallgatták ki a volt gazdasági igazgatót és az iskola egyik alkalmazottját, K. Ildikót.

A BRFK egy korábbi közleménye szerint az emberölés miatt indult eljárás során a nyomozók bizonyítékokat találtak arra, hogy vagyon elleni bűncselekmények is történhettek a csepeli iskolában, és ezek az emberölés motivációjaként is szolgálhattak. A kettős gyilkosság ügyében bűnpártolással vádolták meg a volt csepeli rendőrkapitányt. Ellene idén májusban a lakásvásárlása ügyében is nyomozást indított a rendőrség hűtlen kezelés bűntette miatt.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 3
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Ukrajnában szombatra 122-re emelkedett az egy hete tartó rendkívüli hideg áldozatainak száma, a zord időjárás miatt az ország 17 ezer iskolájában tanítási szünetet rendeltek el.

Egy hónapos hadgyakorlatot kezdett szombaton az iráni Forradalmi Gárda a nemzetközi olajkereskedelem szempontjából stratégiai fontosságú Hormuzi-szoros közelében.

Életének 78. évében meghalt Csurka István – tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel.

Több megyére riasztást adtak ki a havazás miatt. Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe.

Fülbevaló