Demszky leveleivel próbál kibújni a politikai felelősség alól?
A Magyar Nemzet információi szerint hétfőn olyan dokumentumokat mutat be a főpolgármester, amellyel a szocialistákra próbálja terelni a gyanút a BKV kézi vezérlése ügyében. A letartóztatott főtanácsadó korábban arról beszélt, hogy tevékenységéért a politikai felelősséget Demszky Gábornak kell vállalnia.
• Fidesz: mit csinált pontosan a MeH-ben Mesterházy Ernő?
• Őrizetbe vették Demszky főtanácsadóját
A Magyar Nemzetnek az SZDSZ-es Bőhm András, aki 2002 és 2006 között a párt fővárosi frakcióját vezette, elmondta: már évekkel ezelőtt tiltakozott amiatt, hogy egy felelősség, beosztás, státusz nélküli embernek akkora hatalma legyen, mint Mesterházy Ernőnek. Egy számonkérhetetlen szürke háttérember nem képviselhette volna a főpolgármestert sehol, semmilyen nagy projektnél, vagy a koalíciós tanácskozásokon – jelentette ki. A lap kérdésére, hogy nem érzi-e magát is felelősnek a történtekért, azt mondta: „a politikai felelősség mindannyiunké, az enyém is”.
A sajtónak csak elvétve nyilatkozó Mesterházy 2008 januárjában az Index riporterének beszélt a BKV környékén kifejtett tevékenységéről, a vezetők kiválasztásáról. Mesterházy szerint a „két frakció elé pedig a két főpolgármester-helyettes, vagyis Ikvai-Szabó Imre és Hagyó Miklós terjesztette be a neveket”. Hangsúlyozta, hogy ő tanácsadóként vett részt a folyamatban, és el is mondta a véleményét pár emberrel kapcsolatban. Politikai felelősség kérdésében Mesterházy az interjúban megjegyezte: „politikai felelősséget az vállal, aki tőlem tanácsot kér, vagy megbíz tárgyalásokon való részvétellel, helyettem tehát Demszky Gábor vállalja a politikai felelősséget. Ha engem Demszky vagy Ikvai-Szabó megkér valamire, akkor ezután a politikai felelősséget ők viselik.”
(hírTV, MNO)
MNO vezető hírek
Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.
Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.
A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.