Népesedés

Döbbenetes adatokra derült fény

LR
Forrás: MTI
2012. február 22., szerda 10:00
Az előzetes adatok szerint 2011-ben 88 050 gyermek született, 2,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 128 700 volt, ami 1,3 százalékos csökkenést jelent a 2010. évihez képest. A természetes fogyás 40 650 fő volt, 529-cel több az egy évvel korábbinál. A 2001. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 962 ezer fő volt az időszak végén – írja a Központi Statisztikai Hivatal szerdai jelentése.
Hirdetés

Az MNO számára is megküldött közleményben az áll: az előzetes adatok szerint 2011-ben kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző évben. A születésszám az év első öt hónapjában jelentős, 9,5 százalékos csökkenést mutatott, a június és november közötti hat hónapban viszont átlagosan 3 százalékkal több gyermek jött világra, mint az előző év azonos időszakában. A decemberi születésszám némileg elmaradt az előző évitől. Számszerűen január és május között 3623-mal kevesebb, június és november között pedig 1365-tel több gyermek született, mint egy évvel korábban. A decemberi születésszám 0,4 százalékkal, 27 újszülöttel volt alacsonyabb az előző év azonos hónapjához képest. Összességében a születésszám 2285-tel (2,5 százalékkal) maradt el az egy évvel korábbitól. A halálozások száma az év első három hónapjában emelkedett, ezt követően viszont kisebb ingadozásokkal tarkítva, de alapvetően javuló tendenciát mutatott.

Január és március között 1640-nel (4,9 százalékkal) többen, az április és december közötti kilenc hónapban viszont 3396-tal (3,5 százalékkal) kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában. Ennek eredményeként a halálozások száma összességében 1,3 százalékkal mérséklődött, ami a 2010. évhez viszonyítva 1756-tal kevesebb halálozásból adódott.

Hullám

A házasságkötések havonkénti száma egyenetlenül alakult. Hét hónapban meghaladta az egy évvel korábbit, egy hónapban lényegében azonos nagyságrendű volt azzal, négy hónapban viszont elmaradt az előző évitől. A legjelentősebb csökkenés májusban és októberben volt, átlagosan 6,6 százalék, az emelkedés mértéke pedig az év első és utolsó két-két hónapjában volt számottevő, átlagosan 7,8 százalék. Összességében a 2011-ben regisztrált 35 750 házasságkötés 230-cal, azaz 0,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

Ezer lakosra 8,8 élve születés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal, az utóbbi pedig 0,1 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 3,6 ezrelékes értéke megegyezett az előző évivel. A természetes fogyás mértéke a 2010. évi 4,0 ezrelékről 4,1 ezrelékre emelkedett. 2011-ben ezer élve születésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest, és ez az eddig mért legalacsonyabb érték. A születésszám csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme kismértékben növekedett, és a 2010. évi 40 121-gyel szemben 2011-ben 40 650 főt tett ki.

A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 24 ezer fővel csökkent. Eszerint a 2001. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma az időszak végén 9 millió 962 ezer fő volt.

Hozzászólások

  1. Cirbolya 2012. február 23., csütörtök 10:54
    Egész Európában őrületes probléma, hogy nem születnek gyerekek, és elöregszik a társadalom. A liberális nyomulás szomorú következménye ez is, mivel minden médiában azt sulykolják, hogy legyél szingli, éljen az alternativ szexuális orientáció, a családra semmi szükség, és inkább válaszd a dizájner divattervezők drága holmijait, mint a gyerekszülést, mert gyerek nélkül ragyogó életed van, megveheted magadnak azt a sok kacatot, amit rádtukmálnak. Igyál, drogozz, bulizz, ne dolgozz, ne tanulj, minek az? Hát így könnyű felszámolni az európai embert és kultúráját. És mi vár szegény európai emberre, amikor majd totális kisebbségben marad? Nem szeretném megérni.... :-(((
  2. Kende 2012. február 22., szerda 19:34
    El kellene gondolkodni az "azsiai beolvadni vagyo rokonokrol". Allamositani az elhagyatott tanyakat es letelepedest adni nekik foldmuvelesre, gyerekeik pedig allampolgarok lennenek. A pillanatnyi eses - ev mulva fog stabilizalodni, addig pedig 7 milliora fogyunk. Nyugat EU-ban a bevandorlok stabilizaltak a helyzetet.Mi miert nem vagyunk hajlandoak?
  3. Kanyamadar 2012. február 22., szerda 11:16
    9-15+ hónap "legyártani" egy gyereket - vagyis ha folytatódik (pontosabban lesz) trend, akkor még lehet, hogy Matolcsynak igaza lesz az egykulcsos-családi kedvezményes adórendszer kapcsán.

    De kérdezd meg mondjuk jövő ilyenkor - mindenesetre jó lenne, ha nem a fletó-féle "évente három világmegváltó projekt" elv érvényesülne.
  4. berlali 2012. február 22., szerda 10:45
    Teljesen mindegy, mit mondott X.Y.; a tragédia a számokban van, a baj a tendenciában van. Szerintem meg tista idétlenség egyes hónapok összehasonlítgatása. Az éves adatoknak látom az értelmét, mert azok alapján lehet látni tendenciákat, azok megalapozhatnak terveket, lépéseket, akciókat.
  5. Kanyamadar 2012. február 22., szerda 10:10
    "A születésszám az év első öt hónapjában jelentős, 9,5 százalékos csökkenést mutatott, a június és november közötti hat hónapban viszont átlagosan 3 százalékkal több gyermek jött világra, mint az előző év azonos időszakában. "

    Hmm... Mit is mondott Matolcsy?

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló