Kovács András
Kovács András

A Magyarországnak járó kohéziós pénzek befagyasztásáról hozott döntés feloldását javasolta szerdán az uniós pénzügyminiszterek tanácsának az Európai Bizottság (EB) elnöke. José Manuel Barroso szerint Magyarország hatékony lépéseket tett a túlzott költségvetési hiány ellen. Ha az uniós pénzügyminiszterek is támogatják a javaslatot, akkor egy külön döntéssel felszabadíthatják a 2013-tól esedékes kötelezettségvállalásokból zárolt mintegy félmilliárd eurónyi összeget.

Olli Rehn uniós biztos azt mondta: a kohéziós pénzekről szóló döntést egyelőre nem tudják kiegészíteni a 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével, mert ehhez a brüsszeli apparátusnak nemcsak előrejelzésekre, hanem számokra is szüksége lenne.

A Fidesz szerint óriási siker az Európai Bizottság döntése, az MSZP és a Jobbik szerint azonban túl nagy árat fizet az ország az uniós kohéziós források részleges felfüggesztésének feloldásáért. Az LMP szerint az uniós országjelentés megerősítette, hogy elhibázott a kormány gazdaságpolitikája. Orbán Viktor kormányfő az m1 Az Este című műsorának adott interjúban óriási sikernek nevezte az EB döntését, majd hozzátette, korábban szerinte méltánytalanul helyeztek kilátásba büntetést Magyarországgal szemben.

Gyámság jöhet

Támogatta a távközlési adó szabályainak megváltoztatását kedden az Országgyűlés. A parlament a május 18-án elfogadott törvényt a gazdasági bizottság javaslatára úgy változtatta meg, hogy idén az adó összege havonta magánszemélyek után legfeljebb 400, a cégeknél 1400 forint lehet.

Az eredeti kormányjavaslat 700, illetve 2500 forintos maximumot írt elő, ezeket azonban csak a jövő évtől, az ágazati különadó megszűnése után alkalmazzák majd. Az Országgyűlés módosította a kisajátításról szóló törvényt is; ennek értelmében a bíróság a jövőben megváltoztathatja a vonatkozó közigazgatási határozatot.

Magyarország a nemzeti érdekeket védve tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval – mondta kedden a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottsága ülésén úgy vélte: ellenkező esetben a magyar kormányt és a gazdaságpolitikát gyámság alá helyeznék. A miniszter szerint az Európai Unió történetének egyik legfontosabb küzdelme zajlik a centralizációs és a tagállamok nemzeti érdekeket képviselő törekvései között.

A legnagyobb eredmény

A városvezetés eddigi legnagyobb eredményének tartja a vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról szóló megállapodást Budapest főpolgármestere. A részvények visszavásárlásához a fővárosi önkormányzat 12 milliárd 94 millió forintos értékű részvényesi kölcsönt nyújt a Fővárosi Vízművek Zrt.-nek, amelyet az idén szeptember 7-ig kell visszafizetnie a társaságnak.

A miniszterelnök szerint Magyarországnak érdemes elutasítania az Európai Unió által javasolt válságkezelést. Orbán úgy fogalmazott, hogy a brüsszeli bürokraták által indítványozott lépések végrehajtása az ország kárára válna. A kormány két évét értékelő konferencián Orbán a válság utáni időszakra való felkészülés lépései között említette a méltányos közteherviselést és a fegyelmezett pénzügyi gazdálkodás fenntartását, a megállapodást a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel – úgy, hogy közben Magyarország a pénzpiacokon marad –, és nyitást a keleti pénzpiacok felé.

Időbeni tájékoztatást kért

Benyújtotta a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását pénteken az Országgyűlésnek Matolcsy György. A törvényből kikerül az a paragrafus, hogy az MNB megküldi a monetáris tanács napirendjét a kormánynak, a kormány képviselője pedig szavazati jog nélkül részt vesz a monetáris tanács ülésein. Nem szerepel az előterjesztésben a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozó bekezdés, valamint az sem, amelyik a monetáris tanács megszűnéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén. Az Európai Központi Bank csütörtökön azt írta: a módosított törvényjavaslat ellenére is fennállnak a jegybank függetlenségével összefüggő aggályok.

A jövőben is következetesen vizsgálni akarja a törvények alkotmányosságát és formai megfelelőségét a köztársasági elnök. Áder János erről Bécsben beszélt, ahol a magyar–osztrák kapcsolatokról, valamint az európai és magyar belpolitikai kérdésekről tárgyalt Heinz Fischer osztrák szövetségi elnökkel. Áder úgy vélte: új szempontnak kell érvényesülnie a kohéziós és az agrártámogatások elosztásában, és ehhez az osztrák elnök segítségét kérte. Heinz Fischer azt kérte a magyar köztársasági elnöktől, hogy időben tájékoztassák Ausztriát a tervezett banki tranzakciós adóról.