Elbúcsúztatták Fábián Tamást

LM
Forrás: MTI
2012. február 08., szerda 20:40
Egykori kollégái, tanítványai és barátai búcsúztak szerda este a magyar turistákat ért etiópiai merénylet egyik áldozatától, Fábián Tamástól a szegedi dómban.
Hirdetés

A több száz emlékező előtt Kondé Lajos szeged-belvárosi plébános celebrált szentmisét. A püspöki helynök és Fábián Tamás barátai is úgy emlékeztek az 53 éves korában elhunyt geográfusra, mint akiben állandóan munkált a természet szépségeinek megismerése iránti vágy s az a szándék, hogy ezeket minél több embernek megmutathassa.

A szentély előtt kiállították a Szegedi Tudományegyetem egykori oktatójának egyik utolsó – néhány órával halála előtt készített – fényképét, amely az Erta Ale vulkánt ábrázolta éjszakai pompájában.

Fábián Tamás 1958-ban, Szombathelyen született. Egyetemi tanulmányait Szegeden végezte, előbb 1980–84 között földrajz–testnevelés szakos általános iskolai, majd 1986–89 között földrajz szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Az egyetem természeti földrajzi tanszékére 1986-ban került, a terepi kutatómunkának azonban már korábban is aktív segítője volt. Alapvető feladatai közé tartozott a terepgyakorlatok és a tanulmányi kirándulások vezetése, regionális természeti földrajzi gyakorlatok tartása, a Védett természeti értékek, a Természetvédelem földrajzi alapjai című kurzusok gyakorlatainak irányítása. A sok gyakorlati óra keretében szoros kapcsolatot alakított ki a hallgatói közösségekkel. Ő végezte a tanszék akkreditált talaj- és vízvizsgálati laboratóriumában a minták kezelését, gyűjtését, előzetes előkészítését, részt vett a tanszéki infrastruktúra fenntartásában és fejlesztésében.

Aktív ásványgyűjtőként az egyik leggazdagabb gyűjteményt tudhatta magáénak Magyarországon, ehhez kapcsolódva rendszeresen tartott speciális kollégiumokat a Kárpát-medence ásványai címmel.

Kedves hobbija, életeleme volt a természet morfológiai szempontú megismerése, Magashegységek formakincse című speciálkollégiuma az egyik leglátogatottabb volt a szegedi természettudományi karon, de aktívan részt vett a Magyar Hegymászó Klub munkájában is. Rendszeresen tartott előadást a Magyar Földrajzi Társaságban, hatékonyan segítette a földtudományi érdeklődésű hallgatók beiskolázását, földrajzi versenyeket szervezett, és rendszeresen publikált a szakmai folyóiratokban a Földrajz Tanításában vagy a Földgömbben.

A szegedi kutatókból álló turistacsoportot január 17-én érte támadás Etiópia Afar térségében, az Erta Ale vulkán közelében. A merényletben az 53 esztendős Fábián Tamás mellett életét vesztette Szabad Gábor 39 éves kutatóorvos, valamint két német és egy osztrák állampolgár.

Címkék

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló