„Elengedhetetlenül szükséges volt a módosítás”

KN, MNO

2010. július 30., péntek 10:59
Módosult az óvodai nevelés alapprogramja, a kormány döntése értelmében abból kikerült a nemi sztereotípiák erősítésének tudatos kerülése – közölte Hoffmann Rózsa pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Hirdetés
Hoffmann Rózsa kérdésre válaszolva kiemelte: ha a szükséges szakmai egyeztetések után döntés születik a felsőoktatásban a szóbeli vizsga lehetőségének visszaállításáról, az csak egységesen történhet majd meg az egyes karokon. A Magyar Nemzet pénteken írt arról, hogy várhatóan bizonyos szakokon visszaállítják a szóbeli vizsgát.

Az oktatási államtitkár kiemelte: a korábbi kormányrendelet vitatható irányba befolyásolhatta volna a gyermekek erkölcsi, szellemi fejlődését, ezért elengedhetetlenül szükséges volt a korrekció.

Felidézte: az előző kabinet tavaly novemberben módosította az alapprogramot. A szakmai és társadalmi egyeztetések után kerültek bele olyan elemek, amelyek komoly felháborodást váltottak ki a szülők és az óvodapedagógusok körében.

Az akkori módosítás részeként a nemi sztereotípiákra hivatkozva az óvodai nevelésben, az úgynevezett genderideológia alapjait vetették volna meg, mely az egyenlőség jegyében értelmetlennek tartja a nemek megkülönböztetését – fejtette ki Hoffmann Rózsa, aki rámutatott: azzal a mondattal, hogy az óvoda „tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását”. Azt sugallták, hogy a nemi meghatározottság tudatosítása hiba lenne az óvodai nevelésben.

Közlése szerint ez a mondat úgy változott, hogy az óvoda „nem ad helyet az előítéletek kibontakozásának sem társadalmi, sem nemi, sem egyéb értelemben”. Változott a kormányrendelet migráns gyermekekre vonatkozó passzusa is. Eddig ugyanis az szerepelt benne, hogy az „interkulturális nevelésen alapuló integráció lehetőségét” kívánják meg az óvodáktól és az óvodapedagógusoktól. Ez azonban nyelvi és szakmai szempontból is megvalósíthatatlan, s vitatható követelményeket állít az óvodapedagógusok és az intézmények elé egyaránt – fejtette ki.

Az új rendelkezés szerint „a hazájukat elhagyni kényszerülő családok gyermekeinek óvodai nevelésében biztosítani kell az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését, társadalmi integrálását, az emberi jogok (...) védelmét”.

Az oktatási államtitkár elmondta: a módosítás nem azt jelenti, hogy az intézményvezetők és óvodapedagógusok által átdolgozott új helyi pedagógiai programokat szeptember 1-jéig ismét át kellene dolgozni, vagy újbóli jóváhagyást kellene kezdeményezni. Az óvodák saját hatáskörben jogosultak a helyi programok e két korrekciójára.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Több megyére riasztást adtak ki a havazás miatt. Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe.

Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről.

Több mint 3 ezer polgári személyt öltek meg Afganisztánban 2011-ben.

Az ellenzéki választási együttműködés lehetséges forgatókönyvét vázolta föl a Political Capital, kérdés, hallgatnak-e rájuk.

Fülbevaló