Elfogadta a költségvetést a megyei önkormányzat

WL
Forrás: MTI
2012. február 17., péntek 13:15
A Tolna megyei önkormányzat közgyűlése 218 millió forint kiadási és bevételi összeggel pénteken elfogadta idei költségvetését, és a bizottságok létszámát is csökkentette.
Hirdetés

A fideszes többségű közgyűlés tíz igen szavazattal öt nem ellenében fogadta el a büdzséről szóló rendeletet.

Puskás Imre (Fidesz–KDNP), a közgyűlés elnöke a napirend vitájában emlékeztetett: tíz éve nem fordult elő, hogy nem kell hitelt felvennie az önkormányzatnak. Mint mondta, a költségvetésből, amelynek főösszege századrésze a 2011-es 21 milliárd forintnak, képesek finanszírozni az önkormányzati hivatal, a közgyűlés működését, és a tartalékok lehetővé teszik az elindulást a „területfejlesztés valóságos útján”.

László Ferenc (Jobbik) a vitában hangoztatta: 2012-ben semmire nem lesz pénze az önkormányzatnak; úgy fogalmazott: „a cél adott, út nincs oda, amit útnak neveznek, az tétovaság”.

Frankné Kovács Szilvia, az MSZP-frakció vezetője elszomorítónak nevezve a helyzetet, azt firtatva, hogy mikor lesz valódi döntési lehetősége a területfejlesztésben a megyei önkormányzatnak.

A közgyűlés a bizottságok átalakításáról is határozott; megszüntette a humán- és a pénzügyi bizottságot, és létrehozta a pénzügyi és monitoring-, valamint a területfejlesztési és koordinációs bizottságot, a jogi és ügyrendi bizottság összetételét pedig módosította. A korábbi, 11 fős grémiumokkal szemben az új – változatlanul a többségi Fidesz vezette – bizottságok hat fővel működnek majd.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló