Elhunyt Kulcsár Kálmán
Nyolcvankét éves korában elhunyt Kulcsár Kálmán akadémikus; az egyetemi tanárt, volt igazságügy-minisztert szombaton érte a halál - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vasárnap az MTI-vel. Kulcsár Kálmánt az MTA saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Hirdetés
1963 és 1970 között a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanított, később az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzorává nevezték ki. 1969 és 1983 között a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének igazgatója, 1979 és 1983 között az MTA Gazdaság és Jogtudományi Osztályának elnöke volt. 1983-ban az akadémia főtitkárhelyettesévé választották, majd 1988. május 29. és 1990. május 22. között Magyarország igazságügy-minisztere volt.
Rövid miniszterségét a magyar alkotmányosság helyreállítására, a legmodernebb jogállam felépítésének szolgálatára rendelte - írta a család. Hivatalba lépését követően nyomban megszüntette a halálos ítéletek végrehajtását, elrendelte 1945-ig visszamenőleg az összes politikai per felülvizsgálatát. Kezdeményezte az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, az egyházak önállóságának visszaállítását. Már 1989 januárjában - elsőként az országban - megszüntette a minisztérium MSZMP pártszervezetét.
Vezetése alatt és közvetlen szakmai, tudományos irányításával születtek meg a rendszerváltást lehetővé tevő, a polgári Magyarország alapjait lerakó törvények: „a gazdasági társaságokról, az egyesülési és a gyülekezési jogról, a sztrájkról, a népszavazásról és a népi kezdeményezésről, a külföldre utazásról és az útlevélről, az Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők választásáról, az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról, közkegyelem gyakorlásáról, az Állami Számvevőszékről, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról”. Az Antall-kormány idején Magyarország kanadai nagykövete volt.
Kulcsár Kálmán több mint 300 szakpublikációt, 25 könyvet írt, számtalan gyűjteményes munkát szerkesztett, tudós- és oktatógenerációkat, jogásznemzedékeket nevelt. Európai és tengerentúli egyetemek elismert vendégprofesszoraként szerzett hírnevet Magyarországnak.
(MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.
Újabb eset utal arra, hogy a Tescónál előre tudják, mikor indít ellenőrzéseket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság – írja a Magyar Nemzet.
Megbeszélést tartottak Magyarországról az amerikai külügyminisztériumban – értesült a Magyar Nemzet.
Bajnaiék nem állnak le, és továbbra is a manipulált választási adataikkal védelmezik az általuk készített modellt, amely szerint 2002-ben és 2006-ban is a Fidesz nyert volna.