Elmarasztalták az MSZP-t a jogsértő kiadvány miatt
A testület szerint ebben az esetben a jogsértő személye egyértelműen megállapítható, ezért az MSZP-t név szerint marasztalta el a testület. (Egy korábbi döntésnél nem lehetett bizonyítani, ki készíttetett impresszum nélküli kiadványt, ezért „alanytalanul” állapítottak meg törvénysértést.)
Többen utaltak arra, hogy Budai Bernadett, az MSZP szóvivője korábban maga mutatta be egy sajtótájékoztatón a „Narancsvidék” című politikai magazint. A szóvivő akkori közlése szerint az ötszázezer példányban készült kiadvány azokról a fideszes önkormányzatokról szól, amelyeknél a szocialisták véleménye szerint a „legbotrányosabban” bánnak a közpénzekkel.
Nyitrai Zsolt emlékeztetett: az OVB felszólította a szocialistákat arra, hogy a továbbiakban ne terjesszék a kiadványt. Hozzátette, ha a lap a továbbiakban is eljut a választópolgárokhoz, akkor a helyi választási bizottságokhoz, illetve bírósághoz is fordulhatnak az ügyben.
(MTI)
MNO vezető hírek
Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.
Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.
A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.