Előzetes letartóztatásba került a kulcsi vérengzés gyanúsítottja + Videó

PR
MTI
2012. április 08., 10:23
A Székesfehérvári Törvényszék elrendelte a négy ember meggyilkolásával vádolt kulcsi férfi 30 napos előzetes letartóztatását – közölte a bíróság szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Gieszné Boda Orsolya elmondta, a gyanúsított a délelőtti meghallgatása során – a rendőrségi kihallgatásához hasonlóan – beismerte tettét. A 24 éves férfi a bíróság határozatát tudomásul vette, így az előzetes letartóztatás jogerős.


A szóvivő közlése szerint a kényszerintézkedést azért rendelték el, mert fennáll a bűnismétlés és a szökés veszélye. A nem nyilvános meghallgatáson a gyanúsított mellett a védőügyvéd, a bíró és az ügyész vett részt. A férfit több emberen különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják, amelyért 10-től 20 évig terjedő, illetve életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújthatják.

A gyilkossággal gyanúsított Horváth Csanád Jutast a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti főosztályának tagjai pénteken fogták el a Fejér megyei településen. Előzőleg egy vérző ember kért segítséget a szomszédoktól. A TEK munkatársai a házból elmenekült gyanúsítottat egy közeli bozótos területen fogták el. A férfi nem tanúsított ellenállást.

Hirdetés


A kulcsi ámokfutó vallomásában azt mondta, nem bánta meg tettét. Németh-Kész Mónika rendőrségi szóvivő elmondta, a helyszíni szemle, valamint a férfi vallomása alapján kiderült, a családtagokat külön időpontokban és a házon belül különböző helyiségekben ölte meg.

Saját bevallása szerint nem érte gyermekkorában olyan trauma a kulcsi mészárost, ami indokolná az általa elkövetett gyilkosságokat – tájékoztatta a Hír TV-t még szombaton a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hozzászólások

  1. Cirbolya 2012. április 08., 12:19
    Rasdi nem figyelsz. Azt mondta a gyilkos, hogy egy cseppet sem bánta meg a tettét, csak azt sajnálja, hogy NEM SIKERÜLT az egész családját kiírtani. A nővére és az édesanyja még életben van, és még ki tudja hány olyan rokon van, aki a bögyében van ennek az idiótának. Amúgy egy négyszeres sorozatgyilkosnál talán picit fennáll a veszélye a bűnismétlésnek... de persze csak egy ici-picit.
  2. Rasdi2 2012. április 08., 10:50
    Az előzetes letartóztatás természetes, de az indoklás! (Az indoklást a TV-ben hallottam). Többek között "az ismétlés veszélye". Ugyan már! A családját kiírtotta, már nincs kin ismételjen:))))
  3. Cirbolya 2012. április 08., 10:37
    Valószinűleg ez is egy drogos-piás, idegbeteg idióta. És mennyi van belőlük!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS