Elutasították Juhász Ferenc keresetét

WL
Forrás: MTI
2012. május 17., csütörtök 17:33
Elutasította a Fővárosi Törvényszék Juhász Ferenc MSZP-s országgyűlési képviselő keresetét, amelyet Budai Gyula ellen nyújtott be azért, mert szerinte az elszámoltatási kormánybiztos megsértette a személyiségi jogát. Erről Budai Gyula tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.

A bíróság arra kötelezte Juhász Ferencet, hogy fizessen meg az elszámoltatási kormánybiztosnak százezer forint plusz áfa perköltséget.

A szocialista politikus azzal összefüggésben jelentette fel Budai Gyulát, hogy a kormánybiztos tavaly februári MTI-nyilatkozatában arról beszélt, szerinte a Budapesti Katonai Ügyészség megpróbálta eltussolni Juhász Ferenc egykori honvédelmi miniszter ügyét a vesztegetési pénzekkel kapcsolatban. A kormánybiztos, fideszes politikus 2011. február 19-én azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Hír TV Célpont című műsorának adása szerint Juhász Ferenc is kapott honvédelmi miniszterként vesztegetési pénzekből.

Az MSZP sajtóosztályán akkor azt közölték az MTI-vel, hogy Juhász Ferenc határozottan visszautasítja a korrupciós vádakat, és jogi lépéseket helyezett kilátásba. Arra hívták fel a figyelmet, hogy több mint egy éve vizsgált ügyről van szó, így ha az ügyészség szükségesnek tartotta volna, már megkérdezte volna Juhász Ferencet, de ez mindaddig nem történt meg.

Juhász Ferenc azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg: Budai Gyula megsértette a személyhez fűződő jogait, jó hírnevét, becsületét azzal, hogy azt állította: az ő személye kapcsolatba hozható a vesztegetési üggyel.

A bíróság azonban Juhász Ferenc keresetét nem találta alaposnak, és elutasította azt.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. lkgy1@yahoo.no 2012. május 22., kedd 12:58
    Juhåsz a nem tudok semmirol, nem felelek semmiert, nem halottam, vagyonomat nem loptam hanem a munkanelkuli kulhonban elo nagynekinemtol kaptam ajåndekba!A mai felderitesi lehetosegeknel, nem tudta a HM vezeto , hogy pl egy tåbornoknak tobbszåzmillios Hotelje van es rokonainak a Balatonnål?Es ez veletlenul 2-3000 tonna spagetit rendelt a katonasågnak ami kb 2200 ig elegendo kb 600 Ft/kilojåert (kis abc.ben 180 Ft!)Bortonbe demokratikusan elitelni!A komcsik leszoktak az onkritikårol, mert kåros volt az egeszsegukre (a haverok kivegeztek oket) ma MINDENT tagadnak, hazudnak semmiert nem felelosek!Kosa Lajos Oslo
  2. szerv 2012. május 18., péntek 09:19
    Nem ő volt az aki 100 milliós villát vásárolt amikor hatalomra kerültek?
    Nem ő volt az akivel üvöltöztek és akit iszonyatosan leteremtettek a NATO vezetők felháborodásukban, amikor kiderült, hogy NATO tag honvédelmi miniszter létére nem is tudott angolul?
    Nem ő módosíttatta a Grippen szerződést, hogy a gépek át tudják repülni az óceánt (erre életciklusuk alatt egész biztos nem lesz szükség) újabb száz milliárdokért?
  3. Andy 2012. május 18., péntek 07:20
    Juhász honnan vette,hogy neki jó a hírneve?Esetleg tolvaj,hazaáruló körökben.Mi van a lakásokkal?Az egész családja az ő idején új lakásba,vagy /honvédség által/felújítottba költözött.Szekeres,Vadai kimaradt a lakáspanamákból?Nem hinném.Valamikor a kiskatonát egy porszem miatt büntették a seregben.Ezek a hazaárulól meg eladták pl.:a kétéltű FUG-okat,BRDM-eket is.Jól jött volna a vörösiszap katasztrófa idején.A 22-es csapdájából Milo Minderbinder tanuló lehetne hozzájuk képest.Mikor fog már ülni valamelyikük teljes vagyonelkobzással?

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS