Emberemlékezet óta nem volt példa ilyen megmozdulásra + Videók

PR
Hír TV, MNO, MTI
2012. január 21., szombat 21:05
Emberemlékezet óta nem demonstrált még ekkora tömeg a kormány és politikája mellett – fogalmazott a Belügyminisztérium közleményében a Békemenet Magyarországért elnevezésű demonstrációról. A békés eseményen több százezren vettek részt, rendőri intézkedésre nem volt szükség.
Hirdetés
Percről perce készült tudósításunkat itt olvashatja.

Nem sokkal 19 óra után véget ért a Békemenet Magyarországért elnevezésű, kormány melletti demonstráció. A Belügyminisztérium közleménye szerint a civilek által szervezett, kormányt támogató rendezvény békés, jó hangulatú esemény volt, amelyen közel négyszázezren vettek részt. Mint írják, Magyarországon emberemlékezet óta nem demonstrált még ekkora tömeg a kormány és politikája mellett. A békemenet szervezői azt akarták bizonyítani, hogy a külföldi hírekkel ellentétben Magyarországon a többség nem fordult el a kormánytól.

A Hősök tere délután négy órára teljesen megtelt, a tömeg innen indult a Himnuszt énekelve az Andrássy úton a Kossuth tér felé. A több százezer ember végig nyugodtan vonult a Parlamenthez, zászlókat, mécseseket, fáklyákat vittek magukkal. A rendezvényen politikusok is részt vettek, többek között Lezsák Sándor, Wittner Mária. Az eseményt ellentüntetés nem zavarta meg. A menetet hatalmas tömeg várta a Kossuth téren. Ott Bencsik András és Bayer Zsolt újságírók mondtak beszédet az egybegyűltekhez. Az esemény zárásaként a résztvevők elénekelték a Szózatot, majd a szervezők kérésének megfelelően békésen elhagyták a Parlament előtti teret.

Mint azt megírtuk, több mint ezren vettek részt Erdély városaiban a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett szimpátiatüntetéseken, amelyeket a budapesti Hősök teréről indult megmozdulással egy időben szerveztek.

Külföldi beszámolók

A kormány melletti szimpátiatüntetésről a Washington Post azt emelte ki, hogy a Belügyminisztérium „az utóbbi idők legnagyobb kormánypárti demonstrációjának” nevezte a megmozdulást, pedig szerintük mindössze százezren vettek részt a tüntetésen. A Süddeutsche Zeitung Százezer magyar áll Orbán mögé című rövidhírében tudósított a békemenetről. Mint írják, százezer ember kiállt a nemzetközi bírálatok kereszttüzébe került Orbán Viktor miniszterelnök mellett. A Kleine Zeitung szerint szombaton „tízezrek fejezték ki szimpátiájukat a jobboldali-konzervatív miniszterelnök mellett”.

Hozzászólások

  1. 2012. január 23., hétfő 20:56
    Kedves FF a cikkeid olvasva úgy tűnk fogalmad sincs a valóságról. Itt élsz, de nem látsz! Nyisd ki a szemed, ... gondold át a múltat, hogy mi vezetett idáig. Miért tart itt az ország. A jelen kormány a múlt Gy F " sarát" szenvedi és lapátolja ki a Kárpátmedencéből. Ami rengeteg munka, áldozat és összetartás eredményeként megmenti az országot az államcsődtől. Az európai parlamenti beszéd eredményeként a Forint már is javult. A TÖMEG BÉKEFELVONULÁSA PEDIG MEGERŐSÍTETTE, HOGY A MAGYAR NÉP KITART A KORMÁNY MELLETT... KÖSZÖNET MINDEN KÜLFÖLDI MAGYARNAK AKI ELJÖTT, VAGY CSAK LÉLEKBEN VELÜNK VOLT, HOGY MEGMUTATTA A MAGYAR NÉP ÖSSZETART!
  2. 2012. január 23., hétfő 20:29
    Próbáltam hozzászólást írni Népszava Konrád ... Demokráciát gyalázó cikkéhez. Nem jelent meg a vélemény pedig nem tartalmazott moderálandó szavakat. Ismét próbálkoztam az alábbi szöveggel: #
    angyalka
    2012. január 23. hétfő
    20:49
    Your comment is awaiting moderation.

    Próbáltam hozzászólást írni, de nem jelent meg, pedig nem tartalmazott moderálandó szót. A negatív vélemény is vélemény! Így egyoldalú torz képet kap a világ… De ez is a cél !! Ugye, kedves baloldal….
    És itt beszélnek demokráciáról?
    VA:F [1.9.3_1094]
    És ez sem jelent meg. A figyelmetekbe ajánlom a cikket! Kérem a jóérzésű magyarokat emeljük fel a szavunkat. Magyarok nem szabad hagyni....http://nepszava.com/2012/01/uncategorized/a-demokracia-es-a-diktatura-hataran.html/comment-page-1#comment-138700
  3. Gandhi_ 2012. január 22., 15:01
    cooperweed: én abszolút mértékben elítélem Gyurcsány és az MSZP húzásait, és remélem, hogy soha nem kerülnek újra hatalomra.
    Abszolút egyetértek, a felelőtlen hitelfelvétel óriási hiba volt.

    De Ön azt mondja, hogy emiatt most a gazdagoknak kell bűnhődni, "Gyurcsány kedvenceinek". Nem bánnám, ha így lenne, de én pont fordítva látom.
    Az Áfa, a gázolaj, a termékdíjak, a chipsadó, dohány, alkohol, kávé, ebadó, baleseti adó mind a szegényeket terheli meg jobban.
    Mint ahogy a fix 16% is a gazdagoknak kedvez jobban, hiszen kevesebbet kell adózniuk. Nem?

    Valamint a válasza a felsorolt pontok egyikére válaszol csak, mi van a többivel?
  4. hubrentus 2012. január 22., 11:47
    nanehogymá! 2012. január 22., 07:33

    Irígykedsz komcsikám? :-)))))))))))))))))))))
  5. hungarofil 2012. január 22., 09:36
    Én 2002 tavasza óta minden budapesti magyar-érzelmű felvonuláson, tüntetésen részt vettem. Az emlékezetes 2002-es csodálatos szombaton is a Kossuth téren, mely tegnapig az utolsó fél évszázad legnagyobb tömegmegmozdulása volt. Jókedvű, jóarcú magyar emberek töméntelen sokasága vonult fel tegnap. Időponthoz kötött helyzetképek a tüntetésről a létszám becsléséhez: ( A megmozdulásnak felvonulás jellege volt és nem egy ponthoz kötődő sokasodás, több irányból folyamatosan jöttek az embertömegek.)1.)2012.01.21.16h15 A Hősök tere kb.70%-os telítettségű, a katonai síremlékig teljesen tömött sorokban állnak, A Köröndig szintén tömören, a Körönd és az Oktogon között kb. 50%-os a telítettség, onnan jön sok ember, meg a Hungária körút felől.2.) 18h Kossuth tér teljesen telített, Alkotmány utca teljesen telített, Bajcsy-Zsilinszky út az Alkotmány utcától az Andrássy útig teljesen megtelt.- Még több adatot várok több időpontra, de a fentiek alapján a 16h15-kor induló tömeget kb.340 000 főre, 18h-kor a Kossuth teret és az odavezető útvonalat megtöltő tömeget kb.500 000 főre becsülöm. A terület-számításaim során a Google Föld adatait használtam 860m-es magasságból.
  6. nanehogymá! 2012. január 22., 07:33
    gabardin,2012. január 22., 04:17
    Neked nem kishazád, te leléptél egy jobb élet reményében, és külföldről írogatsz...
  7. copperweed 2012. január 22., 06:51
    Köszönet az elszakított területeken élő magyarok részvételéért Budapesten, és szimpátiatüntetéseikért hazai városaikban. Köszönet a magyar diaszpórának szerte a világon.

    1956 óta a magyarság nem volt ennyire egységes. 1956-tal ellentétben, a világ magyarsága most nem a kormány ellen, hanem a kormány MELLETT áll a nyugati demokráciákat elpusztító pénzintézeti hatalmak és azok bábkormányai ellen, az IMF, EU Central Bank, bankok, Wall Street, Barrosók, Bushok, Obamák, Merkelek, Sarkozik ellen. Ezek nem verhetetlenek, a komputer hackerek nap- mint-nap bizonyítják.

    A bankok csődbe mennek, megbuknak, ha kivesszük pénzüket a bankokból. A bankokkal bukik az IMF, ECB és Wall Street, s bankokkal együtt eltűnnek a csapóajtóban a bábkormányok és bólogató politikusok.

    A Magyar Ügy most pontosan úgy indította el Európa és a világ megújulását, mint ahogy az 1956-os forradalom elindította a Szovjet Unió felbomlását.
  8. copperweed 2012. január 22., 06:06
    hochsteehr 2012. január 22., 04:18 – Excellent, Sir. It could not have been said better.
  9. gabardin 2012. január 22., 05:36
    Nem furcsa ,ma mar egyertelmu,mi is a celja velunk amerikanak es a nyugatnak,nekik egyaltalan nem szimpatikus ,hogy nemzeti erzelmek kezdenek felerosodni,es a tobbseg mar nem hisz a hazaarulo tolvajoknak es egyre kevesebben tamogatjak oket,oket akik a szimpatikusak odakinn mert iranyithatoak megvehetoek,kiszolgaljak minden igenyuket alarendelve az egesz lakossagot kenyuk kedvuk szerint.
    Alapvetoen szalka szemukben ez a kicsiny orszag ,miniszterelnokunk megmert olyan donteseket hozni amit tobben is ma mar kovettek europaban,es meggyozodesem,hogy a mostani parazs vitaknak koszonhetoen is egyre tobb EU orszag szimpatiajat vivja ki Orban Viktor.
  10. Tboy 2012. január 22., 04:32
    Nem furcsa, hogy egyes külföldi lapok pontosan 100 ezer embert írnak?
    Igen ők Washingtonból, Németektől meg még jó pár helyről ezt pontosan látták. Szerintem megint működött a liberális sajtó körlevele.
    Csak az egyik lapnál már olvasni sem bírnak a nagy sötét elvakultságtól ,mert egy nullát nem láttak és 10 ezer emberről írtak.
  11. hochsteehr 2012. január 22., 04:18
    Dear President of the European Commission, Jose Manuel Barroso,

    Sometimes good things happen by design, or by accident or by miscalculation. Thus I can not be sure how it came about, but I want to thank you for facilitating the extraordinary circumstances which have inspired an unseen (since 1956) degree of patriotic feeling, brotherly solidarity and fierce determination to preserve Hungary's independence and sovereignty.

    Although in my opinion the issues themselves verge on the trivial (who cares what the exact retirement age is for judges? Why shouldn't the prime minister be able to participate in the meeting of the monetary council and what is the difference if there is a delay in the modernization of the Data Protection authority?) the combination of hysterical denunciation in the international media accompanied by veiled threats from certain EU officials has inspired a huge fraction of Hungarians to do battle against those whom it perceives as its persecutors.

    The prime minister did an outstanding job of defending Hungary's position at the EU Parliament. I saw you were there, thank you for attending. Today there was a 400,000 person peace march in Budapest to show support for the prime minister and to assert Hungary's sovereignty. Further attempts to subvert Hungary's independence, overthrow its democratically elected government, slander the country's good name or micromanage its daily life will inevitably lead to further national cohesion. Thank you in advance.

    Sincerely Yours,

    HochsteEhr
  12. gabardin 2012. január 22., 04:17
    Melyen tisztelt F F!
    Szomoru hogy jo par ilyen gondolkodasu magyar is el kishazankban,mint on.
    Szomoru hogy az orranal tovabb alig lat,valyon kik is jutattak ilyen helyzetbe orszagunkat,es miert is van most szukseg extra adokat bevezetni helyesen, azokra akik a legtobb profitot vihettek ki eddig adokedvezmenyekkel az orszagbol,no es a bankok akik sok milliardos profitot csinalnak rajtunk egyszeru foldi halandokon evtizedek ota.
    Vegre elindult egy folyamat a megtisztulas fele, nem konnyu egy kiszipolyozott nagy szazalekban kulfoldi cegeknek kijatszott(ezert sulyos milliardokat zsebrevago volt elvtarsak)gazdasagilag es moralisan is lerombolt orszagot helyre hozni.
    Becsulom azokat akik ott voltak es bizonyitottak hogy ha nehez is de kitartanak az utolsokig a kormany mellett.
    Csak igy es kizarolag igy lehet visszaszerezni magyarorszag megbecsuleset,a magyar nemzeti ertekek ujjaepitesevel,mert lassan mar szegyelni kellett ,hogy magyarok vagyunk.
    Adjon erot a jo Isten Orban Viktornak,hogy tovabbiakban is ilyen hatarozottan mondja ki velemnyet nepunk fennmaradasaert.
    Nagy tisztelet mindannyiotoknak akik kimentetek megmutatni magatokat,lelekben en is veletek voltam csakugy mint 2002-ben.
    Es azok akik itt probalnak rossz hangulatot teremteni uzenem SZEGYELJETEK MGATOKAT.
  13. m52 2012. január 22., 03:39
    Kedves pharmacy, engedja meg, hogy idézzem: "S nem az a baj, hogy tudatlanok, hanem az, hogy ezt nem ismerik fel, tanácskoznak, határoznak, akár sok tízezer ember életét is megkeseríthetik. S csak utazásuk mennyibe kerül? Egy-egy válság súlytotta vidék felemelkedhetne a pénzükből..."
    A FIDESZ-t ennél nagyszerűbben még senki nem ábrázolta. Köszönet!

    Kedves branddoktor! Nem tudom, hol él, honnan ír, de amit tudok az az, hogy a számítógépe billentyűjét nagyon egyszerű átváltani magyarra és ezáltal ékezetekkel, olvashatóan írhat. A bolondság ugyan akkor is bolondság marad, de legalább egyszerűbben olvasható.

    Kedves kérdés Úr! A világszerte elismert, józan és liberál-konzervatív NZZ nem írt egyetlen betűt sem arról, hogy, idézem Önt: "egy ultrajobbos személy hirdette meg a Békemenetet". Ezzel ellenben, a mondat helyes németről magyarra fordítása így hangzik: "A szombati, úgynevezett "Békemenet"-re néhány Orbánt támogató szélsőjobb személyiség hívott fel".

    Aki Orbánékkal kapcsolatban még további részleteket szeretne tudomásra szerezni, legyen szíves olvassa ismét Gandhi és Fairlain Ford hozzászólásait.
  14. kérdés 2012. január 22., 02:28
    Kedves Ford, ahogy említettem, a saccolásban nem nagymester.
    Amit felsorolt, abból csak két dolgot felejtett ki.
    A három legfontosabbat.
    1. Egyre jobban kopik a szójás kolbász minden jóléti társadalomból.
    2. Szinte újkori népvándorlás van, a teknika ördögének hála, pendliznek a népek. Gondoljon bele, ha lovon kellene közlekedni....
    3. Orbán nem ígért kerítést kolbászból.
    Ha innen indulna ki, talán nem látná ennyire torzítva a jelent.

  15. copperweed 2012. január 22., 02:27
    Gandhi_ 2012. január 22., 01:44 – Az adók emelését, a gazdagot terhelő új adók bevezetését illetően az okot mindenki ismeri az Ön kivételével.

    Ugye, Gyurcsány és bandája kifosztotta és eladósította az országot, és a felvett kölcsönt nem az ország érdekében használta fel. Egy 1100 éves jogállam és polgárai tudják, hogy még a rossz államvezetés bűneiért is viselniük kell a felelősséget.

    A szegényt Gyurcsány és bandája már leterhelte a nyomorig. Most Gyurcsány kedvencein, a gazdagokon a sor, hogy Gyurcsány adósságának visszafizetéséhez tehetős anyagi képességüknek megfelelően hozzájáruljanak.

    Ön hol él, honnan jött, hogy mindezt kérdeznie kell?

    Miért vette fel ezt az Ön tevékenységéhez nem illő nevet?

    Gandhi országa függetlenségéért, az emberi méltóságért és megbékélésért küzdött, élt és halt. Ön az ellenkezőjét teszi. Milyen ember Ön?
  16. hochsteehr 2012. január 22., 02:12
    Igen, SZENT ISTVÁN ORSZÁGA!
  17. hunor 2012. január 22., 02:10
    Azthiszem "kedves" FF itt nem fog mukodni a Bokros-fele szoveg....
  18. copperweed 2012. január 22., 01:49
    Hmm… Gyurcsány és bűnöző bandája, Barosso féle bolsevik típusú anti-demokraták, államapparátusba beépült kommunista ügynökök, bankárok, uzsorások, ávósok, kommunisták, szép magyarosított nevű kettős állampolgárságú gazdasági bűnözők most becsmérlik a magyar összefogást. Lekicsinylik a 400 ezres, talán 1 milliós tömeget, fegyelmét és egységét, a kormány melletti kiállásukat.

    Most a kakán keresik a csomót, amikor ők, Gyurcsányék, legfeljebb 40 elvtársukat alig tudták tüntetésükbe bevonni. És több mint a felét, Gyurcsánnyal az élen, le kellett tartóztatni rendbontás és törvénysértés miatt – nem a tüntetésen, hanem a rendőrségen. Mert ugye, ez a bűnöző banda azt hiszi, hogy ők a törvény felett állnak.

    Magyar Bírák, dugjátok ezt a bűnöző bandát a börtönbe, és dobjátok el a kulcsot !!
  19. Gandhi_ 2012. január 22., 01:44
    Minden tiszteletem azoké, akik kint voltak, mindenki a saját jó belátása szerint ért egyet vagy tüntet valami ellen, de azért pár dolgot nehezen tudok megérteni:

    - a FIDESZ elküldte az IMF-et nagy dirrel-dúrral, elmondták h az IMF az rossz, Orbán azt is kijelentette, hogy ha valaha megállapodunk az IMF-el, akkor ő lemond... erre most, mikor az IMF segítségét kérik, próbálhatják megmagyarázni, h az IMF jó... ugyanis a FIDESZ-nek volt választása: kérhetett volna kölcsönt a piacokról (magasabb kamatok, de elvárások nélkül), Szaúd-Arábiától ("csupán" termőföldet kértek volna cserébe), Kínától (ők nem tudom, mit kértek volna cserébe...), Oroszországtól, stb... mégis az IMF-et választotta a FIDESZ.

    - Vagy: Európában egyedülállóan magasra emelték az áfát, emelték a gázolaj, dohány, alkohol, kávé adóit és egyéb termékdíjakat, létrehozták a bankadót, hipermarketadót, telekom. adót, energetikai különadót, ebadót, chipsadót, baleseti adót... de a megszorítás szót kerülik, mint a tüzet... de ha ezt az MSZP csinálta volna, már világgá kürtölték volna, hogy ez a sok megszorítás megfojtja a magyar gazdaságot és a magyar népet!

    - Vagy: miért kérdőjeleződik meg rendszeresen sok alapvetően fontos, és a folyamatosság és a jogbiztonság szempontjából az aktuális kormányzó párttól "kötelezően" független intézmény függetlensége, mint például az alkotmánybíróság, a bíróságok, a médiahatóság, az adatvédelmi ombudsman, a költségvetési tanács vagy a választási rendszer?

    - Vagy például miért szüntették meg a véleménynyilvánító népszavazás intézményét?

    - Vagy miért van az, hogy a FIDESZ-alkotmányban az állam már csak "törekszik" a nép javára tenni, a nép kötelességeit viszont hosszasan sorolja? (pl.: a felnőtt gyermek köteles a nagykorú szülőjéről gondoskodni... ami a nyugdíj esetleges megszűntével "megoldhatja" az idősek ellátását)

    a nagyon elhibázott külkapcsolati kommunikációról nem is beszélve.

    Arról pedig, hogy "nem leszünk gyarmat", arról annyit, hogy mi kértük a felvételünket az EU-ba. Évente kb. 600 milliárd Ft-ot fizetünk be a közösbe, és évi 1700 milliárd Ft támogatást hívunk le. Vállalkozások kapnak vissza nem térítendő támogatásokat, és játszóterek, épületek, villamosközlekedés, 4-es metró és még sok minden más épül EU-s pénzből (=német, angol, francia adófizetők pénzéből).
    A külkereskedelmi mérlegünk a vámok eltörlésével és az EU-s kereskedelem fellendülésével évek óta kiemelkedően pozitív.
    Hadseregre sem kell költenünk annyit, mert nem egy magányos pont vagyunk az országok tengerében, hanem a Föld jelenlegi legnagyobb szövetségének a tagjai vagyunk.
    Valamint sok minden másban is számíthatunk az EU segítségére.
    És legutolsó sorban, de a FIDESZ-szimpatizánsok számára a legegyértelműbb üzenet: ha a FIDESZ úgy érezné, hogy az EU kiszipolyoz, kihasznál minket, azonnal kilépnénk az Unióból...
  20. branddoktor 2012. január 22., 01:43
    F.F. a szamok embere... vannak olyanok akik csak panaszkodni tudnak... panaszkodik ma, hogy 430 Ft a benzin, de valoszinuleg fikazott mindenkit amikor 350 vagy 200 Ft volt... amikor 80 Ft volt egy korso sor, meg 12 Ft egy BKV jegy akkor azert sirankozott. ennek a fajtanak semmi soha nem jo... a szulei nem igen szerethettek ezert utalja a csaladjat ha egyaltalan van neki es persze mindenkinel okosabb es ove az utolso szo... szanalmas ahogy itt szennyezni probalja a hitben es remenyben eros magyar emberek lelket
  21. 2012. január 22., 00:12
    Na de a lényeg az, hogy eszem ágában se volt itt meggyőzni senkit, de itt is ugyanaz folyik, mint a kormányban, ha ellenvélemény van, az idióta, hülye, paraszt, írigy, nem magyar, nem ide való ..... FIDESZ-esek, sajnálom, hogy veletek nem lehet normális kommunikációt folytatni, mert nem meghallgatjátok a másikat, hanem egyből támadtok és fikáztok. HAJRÁ ORBÁN, és HAJRÁ MAGYARORSZÁG! :)
  22. 2012. január 22., 00:08
    Kedves Branddoktor! Egyrészt nem ismer, így nem értem miért sérteget, és miért személyeskedik. Én nem fikáztam Önt, és nem személyeskedtem senkivel itt, a véleményet mondtam el. Csak, hogy megértse: EGY PÁÁÁRRRTNNAKKK SEEEEMM VAAAGYOOK TAGGGJJJAAAA. Egy egyszerű dolgozó ember vagyok, aki az elmúlt 20 évben most él a legrosszabbul, ennyi. Azért mert nem értek Önnel és a felvonulókkal egyet, akkor én már egy szar ember vagyok, és Ellenség? Lehet, hogy a számok embere vagyok, de ezek tények ... ezeket nem én találtam ki 250 kilósan, a szobámba ülve, egyszerűen kimegyek az utcára, és azt látom, hogy 430 a benzin.
  23. vakand 2012. január 21., szombat 23:55
    Lehet bőgni, lehet mocskolódni, aki ott volt jól tette! - a többi meg a kocka trollok dolga,hogy mivel szennyezik az mno.hu-t
    ki törődik veletek...
  24. branddoktor 2012. január 21., szombat 23:54
    F.F. a szamok embere...a nol.hu./index. es az ameriaki nepszavanak nevezett bolshevik szennylap kuldte... materialista es valoszinuleg ateista is... irigy, lakasabol ki sem tud mozdulni mert 250 kg es elkepesztoen budos... az interneten tolti napjai nagy reszet ahova undorito epejet onti ki.... de nem baj, mivel egy demokraciaban ezeknek is jut levego... DE, szereny logikajat kovetve, az altala preferalt csapat 30ezres volt jan. 2.an es az ellenzek szavazo tabora... annak minimum tizszerese volt ma jelen a Parlament elott... a lenyeg hogy ma nincs demokratikus ellenzek se magyarorszagban se az europai parlamentben... csak egy szanalmas es sajat fekaliajaban fetrengo bolshevik-liberalis csapat.
  25. 2012. január 21., szombat 23:37
    Ja és a kedvencem: 3.000 milliárdot elszórtak a semmire. Nem tudom, szerintem se diploma, se matek professzornak nem kell ahhoz lenni valakinek, hogy tudja azt, hogy nem akkor törleszti a devizahitelét, amikor a legrosszabb az árfolyam. Arról nem is beszélve, hogy 20 év múlva senkinek nem lesz nyugdíja, ahhoz kell egy fiatalság is, ami kitermelje hozzá a pénzt, na és ez a 3.000 milliárd se jött volna rosszul. Kedves Pharmacy, akkor kérem most már 16. pontot is legyen kedves írni.
  26. 2012. január 21., szombat 23:29
    Kedves Pharmacy!

    Amit a kérdezőnek írtam, azt tudom írni Önnek is. Remélem, hogy valóban kánanán lesz ennek a vesszőfutásnak a vége. És én itt leteszem az esküt (és diplomámat is én írtam, saját anyag!), hogy ha a FIDESZ valóban beváltja az ígéreteit, és beindul a gazdaság, és minden rendeződik Mo.-on, akkor én leszek az első, aki nyilvánosan megírja a fórumokon, hogy BOCSÁNAT! Mondtam, lehet én vagyok a vak, de én nem látom a jó irányt, ha Ön lenne kedves, és legalább 15 pontot felsorolna, amiben valóban előrelépés történt, akkor azt megköszönném, mert akkor én is arra koncentrálnék, és nem arra, hogy miként fogok a gyereknek hónap végén enni adni, habár úgy érzem becsületesen dolgozom, és a szakmám se megvetendő.
  27. 2012. január 21., szombat 23:22
    Tölem, akár több ezret is felsorolhat. Személy szerint nem kedvelem Viktort, ez tény, de ugyanúgy az összes többi politikust sem. Megérteném, hogy Viktoroznak az emberek, ha valóban azt látná az ember, hogy jó irányba haladunk. Erre én a következőket látom:
    - Az a diák akinek nincs pénzze, és mondjuk nem is zseni, az nem tud továbbtanulni. Ha tud is, csak úgy, hogy dolgozik mellette. Na már most, aki dolgozik, az nem tud sosem mellette úgy tanulni, mint meló nélkül.
    - A 16%-nak köszönhetően, azok akik jól kerestek, most dőzsölnek, mindenki más pórul járt. Lehet, hogy igazságos a 16%, de csak akkor ha a bérezés is az.
    - Most a legtöbb az ÁFA.
    - Most a legdrágább a benzin.
    - Most a legdrágább az élet Magyarországon.
    - Most a legnagyobb a korrupció, mindenhová pártkatonákat tolnak, független attól, hogy ért-e valamihez, vagy nem.
    - Most hallgattatják el legjobban az ellenzékieket, lsd. Club rádió bezárás.
    - A fiatalok zöme már nem gondolkodik Mo-i életben.
    - Az orvosok és értelmiségiek menekülnek innen.
    - Most vagyunk először egy látszólagos szabadságharcban.
    - Most a legnagyobb az államadósság.
    - Most a legnagyobb a befektetési kockázatviselés itthon.
    - Most kaptunk 3-szoros bóvlit.
    Lehet, hogy még pár dolgot kihagytam. Még egyszer hangsúlyozom, nem utálom jobban Orbánt, mint a többi politikust. Az is lehet, hogy vak vagyok, és valami hihetetlen jó történik itthon, csak én nem látom, de akkor én nagyon nem látom, mert 2 év alatt a megélhetésünk a családdal csődbe ment, habár becsületesen dolgozom, sose éltem segélyből ..stb.
    Ja, arról ne is beszéljünk, hogy tfh. van 1.000.000 FIDESZ-es az országban. Lehet az, hogy a világ összes gazdasági szakembere és értelmisége, a többi szavazó Mo-on, az mind hülye, és egyszerűen csak nem érti meg, hogy mit akar ez a kormány, és hová akar eljutni?
    Kedves kérdező, én azt mondom, hogy LEGYEN IGAZA, és tévedjek én, és legyen igaz az, amit Orbán már megígért, hogy itthon kolbászból lesz a kerítés, és vezető gazdasági hatalom leszünk ... én leszek az első, aki bocsánatot kér minden Fideszestől!
  28. pharmacy 2012. január 21., szombat 23:14
    Kedves Fairlain Ford! Nem kívánom elkeseríteni, de még vannak tartalékok. Most unokákra vizsgáztunk, de ha szükség lesz. Megyünk! Nem szívesen minősítek véleményeket, embereket, de elképesztő az a labanc-szellem, ami e tájékon kialakult a felfelé tiszteletet tenni, lefelé rúgni attitűd művészi kiteljesítési irányában.
    Ahogy az EU parlamentjének dicső hozzászólói illették a népünket, országunkat, a 10 millió birka elszólása sem piskóta. De ha 10.000.000 a birkák száma, akkor pedig a 400.000 nem stimmel.
    AZ EU Magyarország vonatkozásában az eddigi egyik legnagyobb hibáját követte el. Eddig azt hittem, hogy a mi Országgyűlésünk 20 éves teljesítménye képezheti a mélypontot, de meg kell kövessem valamennyi eddigi képviselőt. Amit a közvetítésen láttam, elképesztő. Egy ugyan megroggyant, de még is világhatalom legfelsőbb népképviseleti szervét, annak reprezentánsait láttam? Egyszerűen elképesztő volt látni és hallani a csúszatásokat, valótlanságokat. S nem az a baj, hogy tudatlanok, hanem az, hogy ezt nem ismerik fel, tanácskoznak, határoznak, akár sok tízezer ember életét is megkeseríthetik. S csak utazásuk mennyibe kerül? Egy-egy válság súlytotta vidék felemelkedhetne a pénzükből...
  29. kérdés 2012. január 21., szombat 23:08
    Tja, a NZZ is tízezrekről beszél.
    Írja, hogy egy ultrajobbos személy hirdette meg a Békemenetet.
    Nevet nem ír.
  30. kérdés 2012. január 21., szombat 23:03
    Drága Ford, aki nem éppen fair sacimetriában.
    Magammal együtt, kapásból 40 biztos Fidesz szavazót tudnék felsorolni, akiről tudom, hogy nem lehetett ott.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló