„Embertelen állapotoknak vagyunk a tanúi”
Rendkívüli parlamenti ülést szorgalmaznak az Otthonvédők
Az Otthonvédők Összefogás az országgyűlés rendkívüli ülésének mielőbbi összehívására kérte Szili Katalin házelnököt azért, hogy azonnal véget vessenek a kényszer-kilakoltatásoknak, és vizsgálóbizottságot állítsanak fel a bankok felelősségének megállapítására több tízezer ember kilakoltatásáért – közölte Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője vasárnap.
Hirdetés
Az Otthonvédők tudomása szerint több mint 200 ezren kerültek olyan helyzetbe, hogy arról kell dönteniük, egyenek, vagy adósságot törlesszenek-e. Ezeket az embereket közvetlenül fenyegeti a kilakoltatás veszélye. A kormány intézkedéscsomagját elégtelennek tartják arra, hogy megvédje a bajba került embereket, és véget vessen a kilakoltatásoknak. A bankokkal szemben kilátásba helyezett „etikai kódex” nem rettenti el a hitelezőket eddigi gyakorlatuk folytatásától, nevezetesen a szerződések egyoldalú módosításától adósaik rovására. A törvény erejére van szükség a 750 ezer devizahiteles és a 720 ezer közüzemi díjhátralékos védelmében – fűzik hozzá.
„A kialakult állapotok miatt azonnali intézkedésre kérem Önt, az Országgyűlés Elnökét! Egyúttal felajánlom az Otthonvédők segítségét Önnek, és a remélt vizsgáló bizottságnak, tekintettel a banki eljárásokkal kapcsolatos igen gazdag tapasztalatainkra” – áll a Szili Katalinnak írt levélben, melyet Simó Endre írt alá az Otthonvédő Összefogás delegációja nevében, a Magyar Szociális Fórum szervezőjeként.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
Megbeszélést tartottak Magyarországról az amerikai külügyminisztériumban – értesült a Magyar Nemzet.
Bajnaiék nem állnak le, és továbbra is a manipulált választási adataikkal védelmezik az általuk készített modellt, amely szerint 2002-ben és 2006-ban is a Fidesz nyert volna.
A legjobb lenne, ha a görögök maguktól lépnének ki az euróövezetből – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Rácz Margit, az MTA Világgazdasági Intézetének kutatási vezetője.
A román Demokrata Liberális Párt valamennyi miniszterét lecseréli, és helyükre új tárcavezetőket javasol az alakuló kabinetbe – jelentette be Emil Boc.