Élen Orbán és a Fidesz

Ennek nem fognak örülni az MSZP-nél

Kovács András, 2012. június 10., 12:36, frissítve: 12:37
Orbán Viktor vezeti a politikusok népszerűségi rangsorát, míg a Fidesz–KDNP rendelkezik a legnagyobb támogatottsággal – derül ki az Iránytű Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A kormánypártok a Nyugat-Dunántúlon a legerősebbek, az MSZP a Közép-Dunántúlon, míg a Jobbik Észak-Magyarországon rendelkezik a legnagyobb táborral.
Továbbra is a Fidesz a legnépszerűbb párt, mivel a biztos szavazók között 35, míg az MSZP 31 százalékon áll – derült ki az Ipsos június elején készített felméréséből. A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a szocialisták és az LMP a 2010-es választások óta nem álltak olyan jól, mint most.

Az Iránytű Intézet felmérése szerint a megkérdezettek mindössze harmada ígérné biztosra részvételét egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson, további 15 százalék valószínű, hogy elmenne; a továbbiakban őket együttesen tekintik aktív szavazóknak (48,9 százalék). Közel 22 százalék valószínűleg nem, 28 százalék pedig biztosan kihagyná a most vasárnapi választásokat – teszik hozzá.

A kutatásból az is kiderült, hogy a korábbi szavazók megtartásában messze a Jobbik volt a legsikeresebb: 2010-es szavazóik 92-93 százalékát meg tudták tartani, a sort pedig az LMP zárja 72 százalékkal. A minták tanúsága szerint a Fidesz elpártolt szavazói leginkább a Jobbik irányába vándoroltak el, de a szocialisták is nyertek a legnagyobb kormányerő népszerűségvesztésével, mivel egykori szavazóik egy része visszatért a párthoz – olvasható a felmérésben.

Beragadt az LMP

Mint arról az MNO korábban beszámolt, a ciklus félidejében – 1996-ot leszámítva – egyszer sem vezetett még a kormánypárt az ellenzékkel szemben, de fontos megjegyezni, hogy 16 évvel ezelőtt az akkori ellenzéki oldal erői között jóval kisebb volt a távolság, mint napjainkban. Az adatokat történelmi távlatba helyezve jók a jelenlegi kormány esélyei az újrázásra, de két év alatt még sok minden történhet.

Az Iránytű szerint a kormánypártokra a biztos szavazók 39,7 százaléka szavazna, ezzel még mindig magasan a legtámogatottabb politikai erőt képezik. Az MSZP (24 százalék) és a Jobbik (23 százalék) hasonló támogatottsági szinten áll (1,5 százalékpontos különbséget mértek a szocialisták javára), ez alapján a váltópárti szerepért vívott küzdelem még nem tekinthető lefutottnak. Mindkét középpárt növelni tudta népszerűségét a 2010-es választáshoz képest, a korábban ígéretesen induló LMP ezzel szemben „beragadt” 7 százalék környékén. A Demokratikus Koalíció 3 százalékos eredménye miatt nem kerülne be a parlamentbe egy mostani választáson – derült ki a kutatásból.

A felmérés arra is rámutat, hogy a Fidesz–KDNP két régióban nem az első helyen szerepel, mivel a szocialisták a Közép-Dunántúlon, a Jobbik pedig Észak-Magyarországon előzi meg a kormánypártokat. Az utóbbi eredmény abban a tekintetben is meglepő, hogy a felmérés a párton belül zajlott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei konfliktusok lecsengése után készült. A Jobbik esetében még kiemelendő az a tény, hogy a pártnak nem sikerült megszólítani a közép- és dél-dunántúli szavazókat – szerepel az elemzésben.

Élen Orbán

A szimpátiarangsort Orbán Viktor vezeti, őt a válaszadók 26 százaléka nevezte meg, mint legrokonszenvesebb vezetőt – olvasható az Iránytű Intézet felmérésében. A miniszterelnök leginkább a Nyugat-Dunántúlon népszerű, kedveltsége magasabb az idősebb korosztályokban, a nők között és az átlag feletti jövedelműek körében – teszik hozzá.

A második legtöbb „szavazatot” Vona Gábor (14 százalék) kapta, aki a legfiatalabbaknál vezető helyen végzett, ugyanis a 24 éves kor alattiak 42 százaléka őt jelölte meg a legszimpatikusabbnak, de Észak-Magyarországon is Vona vezet. Harmadik a sorban Mesterházy Attila (12 százalék), aki bár hibahatáron belül, de a Közép-Dunántúlon megelőzi Orbánt. Mesterházyt Gyurcsány Ferenc követi 4 százalékkal.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Vélemény
Tudásátadás, de hogyan?
Oláh Zoltán Sándor
A mai magyar oktatási rendszer gyakorlatilag alapítása óta meglévő jellemzőit hordozza magán.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 19:33
  2. 19:26
  3. 19:22
  4. 19:19
  5. 19:06
  6. 19:00
  7. 18:53
  8. 18:50
  9. 18:48
  10. 18:43
  11. 18:32
  12. 18:26
  13. 18:13
  14. 18:11
  15. 18:06
  16. 18:04
  17. 18:00
  18. 17:50
  19. 17:34
  20. 17:30
  21. 17:17
  22. 17:04
  23. 16:48
  24. 16:30
  25. 16:11
  26. 16:07
  27. 16:05
  28. 16:00
  29. 15:55
  30. 15:50
  31. 15:42
  32. 15:38
  33. 15:25
  34. 15:22
  35. 15:09
  36. 14:51
  37. 14:46
  38. 14:39
  39. 14:29
  40. 14:08
  41. 14:05
  42. 13:59
  43. 13:56
  44. 13:45
  45. 13:45
  46. 13:40
  47. 13:39
  48. 13:23
  49. 13:18
  50. 13:17
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - 37 db

A hozzászólások mutatása