Bucsy Levente
Bucsy Levente

Ki tudja, hogy fideszes túlhatalom vagy „a média spájzában lévő fasiszták” ijesztették el a Piros Pont péntek esti rendezvényéről a szokásos számú résztvevőt, tény, ami tény: negyven-egynéhányan telepedtek le a hatvan kipakolt székre az MSZP erzsébetvárosi lakossági központjában, hogy meghallgassák a médiaszociológusként bemutatott Vásárhelyi Máriát (Dés László felesége, külön hangsúlyozta…), Hegedűs D. Géza színművészt és Németh Pétert, a Népszava főszerkesztőjét – utóbbi moderátorként vett részt az eszmecserén. Az iroda fűtése nem működött tökéletesen – gyk.: kabátos idő volt odabent –, de az ügyesen behúzott vörös függönyökkel elviselhető hőmérsékletet sikerült kialakítani a helyiségben, aminek házigazdája jó szórakozást kívánt a Színház után már a média spájzában vannak a fasiszták címet viselt esthez.

A kezdeti percekben a pulpituson helyet foglalók hosszasan „reklámozták” a Magyar Nemzetet, majd az ÉS-ben megjelent friss Vásárhelyi-cikkből idézett Németh Péter – ennek mondanivalója az volt, hogy a baloldal évszázados hibája, hogy hagyja magát kirekeszteni. Vásárhelyi megszólítva érezte magát, első szavai így hangoztak: „Hát én, őőő, úgy gondolom, hogy ez őőő…”, majd rátért a konkrét mondanivalóra is. Úgy vélekedik, hogy a Magyar Nemzet stílusa a XX. század vége óta dívik, de korábban csak a '20-as, '30-as évek sajtójában találkozott ezzel a hanggal. „A felelősség a balliberális oldalé is, mert nem vette komolyan a határok elmosódását a konzervatív és a szélsőjobboldal között” – fejtegette.

Tenyerüket dörzsölő jobboldali újságírók

Németh Péter azon kérdésére, hogy miért nem állnak ki közéleti véleményükkel a művészet baloldali résztvevői, Hegedűs D. csattanós válasszal próbálkozott: „Ki kell állni, egy életünk van.” Ezek után rövid időn belül már másodszor durrantotta el a hangzatos „humanista” szót (később harmadszor is).

Kisvártatva kezdetét vette az „újszínházazás”, az igazgatói pályázat utáni eseményeket Vásárhelyi az elmúlt egy év legpozitívabb eseményének nevezte, „de sok ilyen példát nem tudnék mondani” – biggyesztette hozzá, emiatt pedig az újságírókat tette meg első számú felelőssé. Szerinte ez volt az a szakma, ahol már a '90-es évek közepén megszűnt a szolidaritás, és a tavalyi választásokkor már előre dörzsölték a kezüket a jobboldali tollforgatók, hogy hogyan fogják baloldali társaikat eltüntetni a föld színéről, ha jön a Fidesz-kormány. Újabb reklámblokk következett: azokat is ostorozta, akik baloldali szereplőkként tülekedve nyilatkoztak a Hír Televíziónak, mert ezzel legitimálták a csatornát.

Nem is Tarlós! Maga Orbán Viktor!

Mivel elkanyarodtak a témától, Németh Péter magához ragadta a szót, és fölvetette: mintha nem lennének eléggé hangosak az Új Színházzal kapcsolatos tiltakozások. Hegedűs D. Géza következett: „aki humanista módon gondolkodik, az nem fogadhat el ilyen álláspontot”, mondta, antiszemitának nevezve a színház direktori pályázatán győztes Dörner Györgyöt. Vásárhelyi Mária szerint egyenesen Orbán Viktor dönthetett a pályázatról, nem is Tarlós István. („Orbán kellett, hogy rábólintson!”) Lehorgasztott fejjel tette hozzá, hogy ha az Európai Unió tényleg közösségként működne, mi már régen nem lehetnénk a tagjai.

Németh Péter azért mégis magyarázatot követelt vendégeitől, mi lehet a magyarázat erre az egészre, és jött a várva várt kérdés: „Összekacsintás a szélsőjobbal?” Hegedűs D. Géza kurtán ezzel próbálkozott: „Nem tudunk az ő fejükkel gondolkodni.” Szociológus beszélgetőtársa mindazonáltal kijelentette, „a Fidesz vetélytársa a Jobbik”, mivelhogy a radikálisok tábora egyre nagyobb, tőlük tud már csak szavazókat elvenni a kormánypárt. A moderátor ezek után a színművészhez szegezte a kérdést, érzi-e a színpadon az emberek hangulatváltozását, Hegedűs D. viszont egy nagyobb kanyart tett válaszadásakor: ugyanazt látja, mint amikor bejöttek a németek, penetráns, tűrhetetlen, lehetetlen helyzetet, Dörnert pedig az új „Cselle Lajosnak” nevezte. „Ha ordas eszmék jelennek meg a színpadon, az kihat a nézőtérre” – válaszolta meg végül a kérdést, heves gesztikulálással szidalmazva emellett a beszennyezett médiát. („Nem szolgáltathatjuk ki a közönséget iszonyatnak, ocsmányságnak, rút gondolatoknak!” – taps.)

Vásárhelyi Mária is elmondta, miért van minden pontosan úgy, ahogy a színész elmondta: „Indulatokkal teli a magyar társadalom, nem fogékony a demokrácia alapértékeire. Meg kellene velük szerettetni a demokráciát. A romlás az elmúlt tíz évben különösen is nagy, lebontották a demokrácia intézményeit.” Hogy ki, arról is megvan a véleménye, „a Gyurcsány-kormányt lehetetlenné tették a felhergelt populista indulatok, nem 4 vagy 8 év lesz, amíg az emberek rájönnek, hogy ez a politizálás sehová nem vezet, hiába lett több millió ember az áldozata”. Mindezt kicsúcsosítva kijelentette, a '89-es alapokra épített demokrácia megbukott.

Feszengés, távozás

Ezután a hallgatóság következett, volt, aki virtuális emigrációba kényszerített, objektív újságírókat látott, volt, aki a balliberálisok elkövetett hibáit próbálta számon kérni, ebben a szakaszban viszont Németh Péter már hol a telefonját nyomkodta, hol ásványvizes palackokat tologatott az asztalon (kisvártatva töltött is magának, le is húzott egyben két deci Szentkirályit). A hajrára megérkezett egy Orion hősugárzó, de be nem üzemelték, és Hegedűs D. Gézának is mennie kellett már.

A zárszó előtt Vásárhelyi Mária fájlalta, hogy az MSZP valahogyan sosem állt ki karakteresen semmi mellett, szavai kísértetiesen hasonlítottak egy bizonyos őszödi beszédben elhangzottakhoz („Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk…”), de ezt már csak harmincan hallották. Ami mellett a végén kiállt, az az a baloldal volt, amit a Terror Háza történelmi hazugságok közepette közpénzen gyaláz létrejötte óta. Hogy is van ez?