„A Magyar Honvédség 13 579 454 forint ellenérték fejében biztosította a Mi–24 típusú harci helikoptert filmgyártás céljára a megrendelőnek” – tartalmazza Hende Csaba egymondatos közlése, amelyet hétfőn tettek közzé a parlament honlapján. A tárcavezetőt az MSZP-s Juhász Ferenc arról kérdezte, „mennyiért éri meg a kevés üzemidővel rendelkező Mi–24-es helikoptert filmgyártás céljára bérbe adni”. A Honvédelmi Minisztérium korábban külön tájékoztatást adott ki arról, hogy 2012. június 6-án a Die Hard 5 című filmet a Magyar Honvédség egyik Mi–24-es katonai helikopterének közreműködésével forgatják. Arra már korábban fény derült, hogy 100 millió forint területhasználati díjat fizettek Budapestnek a Bruce Willis-film alkotói.

Felmerült a hálapénz is

A témáról kifejtette véleményét Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgatója is a Hír TV Versus című műsorában.

Hende Csabát Juhász Ferenc emellett arról is kérdezte, mi a tárca álláspontja a hálapénzről. A miniszter erre adott – szintén az országgyűlési honlapon elérhető – válasza leszögezi: a Honvédelmi Minisztérium erkölcsileg és etikailag is aggályosnak tartja a hálapénz intézményét, „ebből kifolyólag munkáltatói hozzájárulás kiadására sem került sor a munkavállalók számára harmadik személytől munkavégzésért történő díjazás elfogadására az MH Honvédkórházban”.

Igazságtalan helyzetet teremthet a betegek szempontjából, hogy a kórházigazgatók engedélyezhetik a hálapénz elfogadását az orvosoknak – ezt mondta a Hír TV Rájátszás című műsorában az Egészségbiztosítási Felügyelet volt elnöke, Kovácsy Zsombor.

Béremelés

Megérkezett az ígért béremelés az egészségügyben. A következő napokban összesen 86 ezer orvos és egészségügyi szakdolgozó kaphatja kézhez megemelt fizetését – számolt be vasárnap a Hír TV.