„Erősorrendet” állított fel az SZDSZ országos tanácsa

MNO, FMM

2010. március 20., szombat 16:20
Nem konkrét listás helyekről, hanem egyfajta úgynevezett erősorrendről döntött szombati ülésén az SZDSZ országos tanácsa (ot) és fővárosi választmánya.

• „Alkalmatlan, méltatlan” – megsemmisült a kecskeméti SZDSZ
Hirdetés
Retkes Attila pártelnök az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: a szabad demokraták választási operatív testülete pénteken arra a megállapításra jutott, hogy vélhetően öt olyan hely van az MDF által a választási együttműködés keretében felajánlott országos és budapesti listás pozíciók között, amelyek jó esélyt kínálnak a parlamentbe való bejutásra.

Éppen ezért egy öt névből álló, zárt listát juttattak el a két testülethez, amelyet a fővárosi választmány 29-7, az országos tanács 36-9 aránnyal szavazott meg. A párt ezekre a helyekre a következő sorrendben delegál embereket: Retkes Attila pártelnök, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, Skaliczki Andrea ot-elnök, Szentkuti Károly Győr-Sopron-Moson megyei elnök és Iván János, a párt XXII. kerületi képviselőjelöltje. Utóbbi azért került a listára, mert ő volt az ajánlószelvények gyűjtésekor a legsikeresebb képviselőjelöltjük. Kiemelte: egyelőre nem lehet megmondani, hogy melyik listán nagyobb a bejutási lehetőségük a jelöltjeiknek.

Az MTI úgy tudja, hogy az SZDSZ ügyvivő testülete majd később határoz arról, hogy ki melyik listára kerüljön. Retkes Attila kijelentette: az SZDSZ megnyugvással vette tudomásul, hogy a Magyar Demokrata Fórummal megkötött együttműködés beváltotta a reményeket. Szavai szerint ez a szövetség alternatívát tud kínálni a konzervatív és a liberális szavazók számára a Fidesz és a Jobbik jobboldali és az MSZP sikertelen kormányzás utáni populista politikájával szemben. Megítélésük szerint öt százalék feletti a támogatottságuk. A pártelnök hozzátette, a következő három hét nagyon intenzív kampányról, Bokros Lajosról és programjáról, a liberális és konzervatív értékekről fog szólni.

Kérdésre válaszolva azt mondta, annyi beleszólása volt a lista kialakításába, mint a választási operatív testület bármely más tagjának. Az SZDSZ kecskeméti szervezetének önfeloszlatásáról közölte, hogy sajnálattal vette tudomásul. Az SZDSZ nem került messze a liberalizmustól – fejtegette –, habár nem a korábbi szociálliberális, hanem a nemzeti és polgári liberális vonalat követik, és a választások után a párt teljes szervezeti megújítására készülnek.

(MTI)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.

A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.

Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.

Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.

Fülbevaló