Ezt nagyon hiányolták a szocik az Orbán-beszédből

LR
MTI
2012. február 08., szerda 16:34
Józsa István, a szocialista párt frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján azért bírálta a miniszterelnököt, mert évértékelő beszédében nem állt elő gazdaságpolitikai programmal, ellenben kitartott az egykulcsos személyi jövedelemadó (szja) mellett.
Hirdetés

Az MSZP-s politikus azt mondta: az adójóváírás megszüntetése miatt nagyjából hárommillió ember járt rosszul, a kormányfő azonban továbbra sem tágít az igazságtalan adórendszertől, és annak vélt előnyeit sulykolja. Kritizálta Orbán Viktor évértékelő beszédét azért is, mert szerinte nem javította az ország nemzetközi megítélését. Cinikusnak és pökhendinek nevezte a kormányfő hasonlatát, amely az alkohol és Európa között vont párhuzamot, mondván, hogy mindkettő nagy dolgokra inspirál, de megakadályozza elérésüket. Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor sikernek nevezte az államadósság csökkentését, Józsa István kijelentette: az államadósság nem csökkent, sőt 2011 őszére magasabb szintet ért el, mint ahol 2009 vagy 2010 végén állt. Józsa István azt is mondta, hogy a kormány nem tudott kiszámítható gazdasági és jogi környezetet teremteni. Véleménye szerint ez is az oka annak, hogy a Nokia szerdán 2300 ember elbocsátását jelentette be komáromi üzeméből, amit a szocialista képviselő – meg nem erősített hírekre hivatkozva – az adóhatóság vizsgálataival is összefüggésbe hozott.

Orbán Viktor kedden tartotta tizennegyedik országértékelő beszédét. Magyarország helyzetéről, Európáról vagy éppen az adórendszerről is szólt.

Hozzászólások

  1. Rasdi2 2012. február 10., péntek 15:03
    Kanyamadar2012. február 09., csütörtök 01:29

    Mennyi fejtörést, és többletmunkát okoz (az államapparátusban is, meg vállalkozásoknál is) az elrontott SZJA egykulcsosítás káros hatásainak korrigálása. De ha msot lehet elkezdeni pályázni arra a kompenzálásra, mire abból pénz lesz, lesz vállalkozás, amelyiket egy-két bank a "bizonytalanná válás" miatt megszűnik finanszírozni.
  2. Kanyamadar 2012. február 09., csütörtök 01:29
    Csak szólok, hogy a cég (s) ahol melózok, kapott
    ma egy e-mailt, hogy lehet és hogy hogyan lehet
    pályázni bérkompenzációra.
    Szép címeres fejrésszel.

    "Látja, elnyomtak. Maga is látta?" - Galog Galopp
  3. 2012. február 08., szerda 18:21
    Ejnye szocik!
    Már megint azzal a qurva Nokiával van gondotok?
  4. gamma 2012. február 08., szerda 18:17
    Nem is tudtam, hogy egy évértékelő gazdasági program ismertetéséből állna.
  5. sandiego 2012. február 08., szerda 17:27
    Józsa nevezetű gazember arról nem adott tájékoztatást, hogy a kormányváltás előtt miért volt a munkanélküli ráta 11% felett.
  6. 2012. február 08., szerda 16:43
    Józsának és az MSZP-nek: toll a fülébe! Először csúnyábbra gondoltam.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló